Isten éltesse a Széchenyi gimnáziumot a hetvenedik évfordulóján! – képgalériával

Nagy volt a sürgés-forgás, bármerre néztünk, mindenhol jó szívvel üdvözölték egymást a rég nem látott osztálytársak, s az egykori diákok szeretett pedagógusaikkal meg-megálltak egy kedves szóra.

Az első állomás az iskola nagy aulájába vezetett, ám viszonylag hosszúra nyúlt az út, ugyanis az a rengeteg archív fotó és a gimiről megjelent újságcikkekből összeállított albumok sora, amellyel a folyosókat díszítették, mágnesként vonzotta a tekintetet.

Őszintén megvallva, kezdetben még egy kicsit idegennek éreztem magam, ám egykori középiskolás osztályfőnökömmel, a Széchenyi gimnázium jelenlegi igazgatójával, Kratzmajer Zoltánnal rögvest készítettünk egy közös fotót a szelfigépnél, hogy oldjuk a hangulatot. A masina igen nagy szolgálatot tett a nap folyamán, ugyanis a csoportképeket azonnal ki is nyomtatta, így kézzel fogható emléket is magukkal vihettek a vendégek a nagy találkozóról.

Délelőtt 10 órakor kezdődött a születésnapi program, ekkor nyitották meg a Szivacs Galériában a képzőművészet, a vizuális kultúra területén is jeleskedő egykori diákok műveiből álló tárlatot. Rohonczi István, Kelemen Marián Éva, Kiss Tibor, Martinkó Márk, Nagy Sándor Márton, csak hogy néhány közismertebb nevet említsünk a kiállítók közül, és persze büszkeséggel, teljes elfogultsággal kiemelnénk még kolléganőnket, Szabóné Zsedrovits Enikőt is.

A program egy kicsivel később a tornateremben folytatódott, ahol olimpiai bajnok kajakosunk, Kárász Anna, és felkészítője, a gimi testnevelő tanára, Antal Iván osztotta meg személyes emlékeit a széchenyis évekről (Anna a nyolcosztályos képzésen végezte itt a tanulmányait a sport mellett).

Az igazán nagy tömeg a 14 órási megnyitóünnepségre érkezett meg, több száz főről beszélünk (előzetesen mintegy hatszázan jelezték részvételüket). A kezdeti idegenkedésem hamar elillant, ugyanis rengeteg ismerős arc tűnt fel a vendégek között, például intézményvezetők, pedagógusok, a közéletben ismert személyek, művészek, akik annak idején mind-mind itt tanultak, s bontakoztathatták ki tehetségüket, képességüket, amellyel aztán választott karrierjüket elindíthatták. Ehhez az alma mater kitűnő alapot biztosított, ahol nemcsak lexikális tudással vértezték fel a diákokat, hanem olyan fontos emberi értékekkel is, amelyek útravalóul szolgáltak a nagybetűs életben, és lehetőséget adtak a sportban, a zenében vagy éppen a művészetben való kiteljesedésükhöz is. És hogy ezt mi bizonyítja? Az ünnepi műsorra az egykori gimisekből álló színjátszós csapat humorral fűszerezett előadással készült, a születésnapra pedig összeállít egy nagy kórus is, melynek tagjai népzenével és slágerekkel egyaránt megörvendeztették a közönséget. Elénekelték a Quimby: Most múlik pontosan című dalát is, Pocsai Mária tanárnő, illetve az együttes tagjának, a gimi volt diákjának, Varga Líviusznak a vezetésével. Ahogy kívülállóként figyeltem mind a fellépőket, mind a közönséget, akkor kezdtem kapizsgálni, hogy mit is jelenthet az oly sokszor emlegetett gimis szellemiség: nem, nem a produkciók, s még csak nem is a kimagasló versenyeredmények (bár természetesen mindegyikre büszkén tekinthet a város), hanem az a lelkesedés és öröm, amely az ünnepség résztvevőinek szeméből tükröződött: a közösségben rejlik a varázslat, amelyhez kellenek a kötelességtudattal, ambíciókkal rendelkező diákok és az elhivatott, fáradhatatlan, bátorító pedagógusok is. No és persze az intézmény vezetői, akik összefogták és biztosították a mindennapi működéshez szükséges feltételeket, így az ünnepségen külön is köszöntötték Fábián Istvánt, Szücsné dr. Harkó Enikőt, Müllerné Ódor Mariannát, dr. Gentischerné Dani Zitát, és a közelmúltban a 95. születésnapját ünneplő Hammerl Ferencet is. Az ünnepségen megemlékeztek azon igazgatókról, kollégákról, diáktársakról is, akikkel sajnos már nem lehettek együtt a 70. évfordulón.

Igazán nosztalgikus hangulatban tölthették a résztvevők ezt a napot, amelyet megkoronáztak egy nagy közös fotóval is.