Szakma Sztár

2024.04.26. 13:24

A Dunaferr-iskola ipari gépészei mindent vittek

Megtartották a szakmunkás tanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjét. A területi előválogatókat követően a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum négy tagiskolájának (Dunaferr, Hild, Kereskedelmi és Rudas) húsz diákja jutott be a középdöntőbe, az országos válogatóba. Az elméleti feladatok után itt már a gyakorlati tudásukról adtak számot a fiatalok a zsűri előtt. A válogatókat követően alakult ki, hogy a különböző szakmákban kik jutottak döntőbe.

Fekete Györgyi

Fotó: TZ

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum négy diákjáért is drukkolhattunk a pénteki döntőben. Az egyik ilyen szakma az ipari gépészeké volt. Mivel az ipari gépészek versenyében mind a három döntőbe jutott diák a Dunaferr Technikum tanulója volt, így csak az volt a kérdéses, hogy a diákok hogyan osztoznak a dobó fokain. A pénteki végeredmény szerint Horváth Csaba első , Szemler Zoltán második, Meleg Zsófia harmadik helyet szerezte meg. Nyitott volt a verseny az irodai titkár kategóriában. Horváth Mónika, a Rudas Közgazdasági Technikum színeiben versenyzett, és sikerült megszerezni neki is az első helyet. Az eredményesen szerepelő diákoknak már nem kell szakmai vizsgát tenniük.

Zemankó Zoltán, Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola igazgatója ott volt a diákok megmérettetésén: - Ezek az eredmények igazolják hosszú évek óta, hogy a Dunaferr technikum a szakképzésben élen jár. Ehhez a tehetséges diákok mellett fontos az is, hogy rendkívül jó szakemberek dolgoznak az intézményünkben. Zámbó Zsolt, az ipari gépészek oktatója immáron negyedszer készített fel bajnokokat a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumnak és a Dunaferr Technikumnak. Büszke vagyok a diákjainkra és a kollégáimra! 

Szemenyei István, Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója is nagyon büszke az eredményre: - Horváth Mónikának gratulálok, és a mögötte álló szakmai csapatnak mindent köszönök. Az ügyviteli irodai képzés egyidős a Rudassal, ez az eredmény is igazolja, hogy jó helyen van. Sok ilyen sikerre van szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük helyünket az ország és a vármegye legjobb technikumai között. Ezek az eredmények mindannyiunk számára inspirálóak. 

Pocsainé Varga Veronika, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója végig drukkolta a diákokkal és a felkészítő tanáraikkal a versenyt: - Büszke vagyok hallgatóinkra és oktatóikra. A Szakma Kiváló Tanulója versenyen évek óta ismétlődő dobogós helyezéseink igazolják, hogy nagyon jó színvonalú oktatás folyik a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum intézményeiben. Jól esik részesei lenni ezeknek az eredményeknek. Inspirál bennünket, hogy ez a siker a továbbiakban is folytatódni tudjon. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában