2024.05.10. 11:30
90 évesek lettek a gyerekkori jó barátok
Éva néni és Marika néni két külön habitus, de igazi jó barátok gyerekkoruk óta, a mai napig tartják a kapcsolatot. Egy nap különbséggel születtek. Köszöntésükön jártunk Kisapostagon az önkormányzat képviselőivel.
Fotók: Kállai Félix
Szurma Józsefné, Marika néni
Marika néni a fiával Szurma Józseffel és lányával Györgyivel szívélyesen fogadtak bennünket a takaros Petőfi utcai házban. A verandája telis-tele volt virággal, ami jó illattal töltötte be a házat.
Marika Néni édesapja tüdőbeteg volt, de édesanyja így is hozzá ment feleségül. A házasságkötésük után három évvel született meg Marika néni Kisapostagon. 1934-ben még nem volt a közelben kórház, ezért egy bába segítette világra a nagyszülői házban. Itt 11 éves koráig élt, majd a szülei építettek az akkori falu szélén egy új, modern házat. Többen azt mondták, hogy Varga Imre olyan házat épített, hogy lovaskocsival lehet az ablakán bemenni, hiszen akkor még kis ablakok voltak a házakon.
Marika néni gyerekként nagyon szeretett Kisapostagon élni. Csendes volt, nem volt nagy forgalom, mint most. Nagy csoda volt, ha láttak egy motorkerékpárt, vagy kerékpárt. Csak lovaskocsik járták a falut, mert sok háznál volt ló, mint ahogy baromfi és tehén is.
Öt és fél osztályt végzett el Kisapostagon az evangélikus iskolában. Baksa tanító bácsi tanította, aki náluk lakott, így fel tudta készíteni a polgári iskolára, amit Dunaföldváron végzett el. Hárman tanultak ott Kisapostagról. Szombaton iskola után gyalog indultak el és a téli időszakban szurok sötétben értek haza. Tovább tanulni már nem tudott, édesanyjuknak segítettek testvérével, mert édesapjuk meghalt 1946-ban.
Amikor a háborús időszakról kérdeztem, Marika néni elmondta, hogy nagyon féltek akkoriban. A katonák Dunaegyházáról ide menekültek a háború elől, náluk is nyolcan aludtak. A deszkapadlóra nagyon friss, finom szalmát szórtak a szüleik. Ők négyen a belső szobában, a katonák meg nyolcan a külsőben aludtak. Először a németek jöttek, akiknek Marika néni anyukája paprikás krumplit főzött, jó csípőset, sziszegtek tőle nagyon. Aztán jöttek románok és utána az oroszok. A németek és az oroszok kétnaponta váltották egymást, mert hol az egyik, hol a másik győzött. Marika néni akkor tizenkét éves volt, őt nem bántották, de a faluban bújtatni kellett az idősebb lányokat, mikor az oroszok voltak éppen. A fiatal asszonyok korommal csúfították el magukat.
Édesanyja tej begyűjtő volt a falu tejcsarnokában. A gazdák a zsírfok után búzakorpát kaptak. 35 kiló volt egy zsák, ezeket hozzájuk vitték egy nagy teherautóval, évente kétszer, háromszor. A zsákokat ketten hordták fel a padlásra. Amikor azt mondta Édesanyjának, hogy nem bírja, ő azt mondta:
nem baj lányom, amit a föld elbír, azt mi is elbírjuk.
15-16 évesen kezdett el dolgozni, senki sem kérdezte, hogy hány éves. A Vasmű építésekor helyezkedett el felíróként. Nagy hernyótalpas gépek egyengették a talajt. A gépek fordulóit írta három műszakban. Ősszel helyezkedett el, sok volt az eső, abban a kerékcsapásban ment, ami a mellkasáig ért, onnan nem lehetett kijönni. Amikor jött a kemény tél, akkor nagyon fázott és csak egyszer-kétszer lehetett bemenni melegedni. Fél év után váltott és a kereskedelemben helyezkedett el. Kisapostagon is dolgozott hat évig egy egyszemélyes boltban. Ez idő alatt nem mehetett szabadságra és betegállományba sem, mert nem volt, aki kinyissa a boltot helyette.
A férjével Kisapostagon ismerkedett össze. Közel laktak egymáshoz, majdnem szomszédok voltak. A háború elmúltával nagyon jó bálok voltak. Nagyon jól érezte magát Marika néni. Nem volt veszekedés, csak, ha a baracsiak is jöttek. Akkor meghúzták magukat, hogy ne legyen vita, mert azok rögtön támadtak. Férje kulák katonaként 28 hónapos munkaszolgálatot teljesített. Marika néni megvárta, majd összeházasodtak. Építkezésbe kezdtek, így az első gyermek, József 4 év elteltével született a házasság után. Györgyi pedig rá 11 évvel később. Szép, de dolgos életük volt, 66 évig éltek együtt. Férje fél év múlva töltötte volna a 90-et, mikor meghalt.
Két gyermeke, öt unokája és öt dédunokája van. Legutóbb Dunaföldváron jött össze a szűk család, mikor felköszöntötték Marika nénit, 21-en voltak.
Mikor elfújta a gyertyát, nem magának kívánt jó dolgokat, hanem a családnak.
Marika néni többször elesett, legutóbb tavaly év végén, hat hétig volt kórházban. Marika néni elmondása szerint csak ül és ül… Szereti a tévét is, de mostanában inkább keresztrejtvényeket fejt. 34 éve nyugdíjas, ráér olvasni és rádiót hallgatni. Amíg nem volt a balesete, addig a kert volt az első számú szórakozás. Elég nagy a kert, de mindig bevetette.
Marika néni a születésnapi köszöntésén elmondta, hogy november 18-án, mikor ágyáról leszállt és fordult volna, a lába nem mozdult. Úgy vágódott a padlóra, mintha valaki odacsapta volna. Bár nem érzett fájdalmat, nem tudott felkelni. Átkúszott, átmászott a másik szobába, ahol a telefon van, hogy felhívjon valakit. A telefont azonban nem érte el. Szerencsére a fia épp a piacon volt és felhívta azért, hogy kell-e valami onnan. Ekkor lerántotta a lelógó telefonzsinórt és beleszólt, hogy elestem, gyertek. Általában a gyermekei délután látogatják meg, ha aznap nincs az a hívás, akkor órákon keresztül a padlón feküdt volna. A forgójánál törött el a csont.
Ennek kapcsán érdemes megemlíteni a gondosórát, ami ilyen estekben akár életmentő is lehet. 65 év felett ingyen, alanyi jogon igényelhető. 24 órás diszpécserszolgálat áll rendelkezésére a bajban. Illetve nem csak a bajban, hanem hétköznapi, egyszerűbb problémákban is gyors támogatást jelent.
Igényelje ön is! Részletek a gondosora.hu weboldalon.
Mikor elbúcsúztunk kikísértek bennünket. Marika néni a járókerettel lejött a rámpán, amit a fia készített neki, hogy levegőzni tudjon, és ne kelljen egész nap a házban lennie. Már akkor furcsa volt, hogy megpillantottam egy kapát a rámpa alján, a ház tövében. Míg a többiek búcsúzgattak, nekem büszkén mutatta a kertet, amit a fia gondoz, de volt egy kis virágos rész is. Elárulta, hogy nem bírta ki, hogy ne szedje ki a gazt és ne kapálja meg a földet. Így járókerettel…
Farkas Károlyné, Éva néni
Marika néni köszöntője után, másnap újabb köszöntőre mentünk. Meglátogattuk Farkas Károlyné, Éva nénit, aki szintén 90 éves és Marika néni jó barátja, a mai napig tartják a kapcsolatot. A házban unokái és dédunokája fogadtak bennünket.
Éva néni Kisapostagon született. Édesapja házat épített, ami ugyan felépült, de ‘44-ben fogságba vitték, a háborúban meghalt. Így lettek hadiárvák. Éva néni sírva mesélte, hogy anyja özvegy maradt és borzasztó gyermekkoruk volt.
A háború utáni nincstelenségben nyomorult világ volt.
A nagyobb családosoknál az egyik nap az egyik gyerek, a másik nap a másik ment iskolába, mert egy cipőjük volt csak. Nekik kerékpárjuk sem volt, így gyalog ment át Baracsra bérmálkozni. Édesanyját sokszor operálták, gyakran kirepedt a hasfala, mert ikerként szülte Éva nénit a testvérével.
Kisapostagon az állami iskolába járt, kijárta a 8 osztályt. A 8 évfolyam össze volt vonva, egy osztályteremben tanultak. Éva néni jó tanuló volt, de nyolcadikban mindenből elégtelent kapott, mert Dunaföldváron rövidebbre vágatta a haját és a tanítónak nem tetszett ez a fajta divatozás. Így a fél évi szín ötös jegyek év végére kettesek lettek. A Baksa tanító szerint olyan tudásra tettek szert, ami felért az érettségivel. Mikor ő elment - Székesfehérvárra, ahol iskolaigazgató lett - Sikos Lajos lett helyette, neki emléktáblája is van a faluban.
Édesanyja igényelt földet, mikor a Szitányin osztották. Abból éltek, ott dolgoztak, azt művelték. Hízlaltak egy disznót, abból lett hús és zsír is. A zsírba tették el a húst, úgy tartósították. Már 8 éves korában kivitték a földre marokszedőnek, mert úgy voltak vele azt elbírja ő is. Két marok volt egy kéve. Abból volt a búzájuk és az egész évi kenyerük.
Férjével, Karcsi bácsival itt a faluban ismerkedett meg. Ő sofőr volt, "Fakarusszal" szállította a munkásokat a városba. Éva néni a kereskedelemben dolgozott, ő is járt be a városba. Karcsi bácsi szemet vetett rá, így mindig maga mellé ültette. Egyszer a katonákat vitte vissza a vasútállomásra, Éva néni is vele ment. Este még csókolgatták egymást a kapuban és úgy ment haza. Édesanyja kölcsönkért egy lóhajtó gyeplőt, azzal várta a sötét szobában. Jól elverte a kimaradásért. Más világ volt még akkor…
19 éves volt, amikor összeházasodott a 25 éves férjével.
Szép házasságuk volt, szerették egymást.
Éva néni a kereskedelem után a szőlőben dolgozott, majd a pálinkafőzőjükben, de azt be kellett zárniuk.
Karcsi bácsi 77 évesen halt meg. Éva néni a fiát is eltemette. Neki már csak az unokái és a dédunokái vannak.
Éva néni nem gondolta volna, hogy megéli a 90-ik születésnapját.
Előkerült a családi fényképalbum is.
Nem véletlenül hívták a faluban Éva nénit szépasszonynak. A fényképen úgy nézett ki, mint egy korabeli filmsztár. Minden túlzás nélkül.
Csapták is neki a legények a szelet, de őt csak Karcsi bácsi érdekelte. Éva néni többször elmondta a polgármester úrról, hogy milyen szép ember, ezen jót nevettünk mindig. Aztán kiderült, hogy miért mondja, a férjére emlékeztette. Az albumban volt egy iskolai kép, sorra a nevük szerint felsorolta a rajta lévőket. Döbbenten hallgattuk a neveket. Micsoda memória!
Éva néni elmondása szerint nagyon aranyos, jó családja van, akik minden jóval elkényeztetik. Nem is mer szólni, mert ha megemlít valamit, másnap már viszik is neki az ételeket, pedig már nem tud annyit enni, mint fiatalabb korában.
Éva néni szeret tévézni. A gyerekkorában nem volt sem rádió, sem tv. Elmondása szerint megőrülne ma már, ha nem lenne tv.
Éva néni és Marika néni két külön habitus, de mindkettőjükkel jó volt beszélgetni. Csak remélni tudjuk, hogy találkozunk majd a 95 éves köszöntésen is!
Jó egészséget kívánunk hozzá!
