Dunaföldvár

2024.05.06. 11:30

A kertészkedés egy csodálatos szakma - képgalériával

Egy parányi magból sok munkával és odafigyeléssel szép növényeket hajtatnak, akik majd a csodálatos termésükkel hálálják meg a gondoskodásukat. Nem túloztam és a továbbiakban sem tesszük azt Jankó Árpáddal és Andreával a feleségével, akik nem hétköznapi színvonalon végzik a munkájukat a kertészetükben Dunaföldváron.

Balogh Tamás

Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

A tavasz leggyönyörűbb időszakaszában járunk, ami Jankó Árpádtól már komoly odafigyelést is kívánt.

- Én is olyannak látom, de már voltak gondjaink a moníliával a kajszibarackosban, mert nagyon belecsapott. Az elmúlt hűvös időszak is egy kicsit visszadobta a növényeket. Kétszer annyit kellett tápoldatoznunk, tovább kellett fűtenünk és a palánták sem úgy fejlődtek, ahogy szerettük volna. 

Pedig nem vagy híve a permetezésnek

- A megelőzés híve vagyok, mert ha már elérte a betegség a növényeket, akkor már tényleg baj van. Ezért odafigyelünk és felszívódó növényvédő szereket használunk, mert akkor később sokkal kevesebb permetezésre lesz szükség és a termés jobb és egészségesebb lesz. A virágzás után már nem használom őket.

Minden napos ez a munka?

- Minden nap kétszer is, legalább reggel és este, a fóliasátor nyitásakor-zárásakor végig kell sétálni a kertészetet és meg kell figyelni a növényeket. Nagyon szívesen teszem, mert látom benne a jövőt.

Ki tervezi meg a munkarendedet?

- A drága feleségem! Nincs más választásom hiszen, ha szeretnék néha a pincébe is eljutni, akkor kompromisszumot is kell kötnünk.

Micsoda segédanyagok!

- A fahamu? Természetes foszfortartalma van. Nézd meg a nagy erdőtüzek későbbi hatását, ennek következtében robbanásszerű fejlődésnek indul a növényzet. A gyökérzetét táplálja. Kiszórva vigyázni kell a mennyiségével, mert nagy dózisban lugosithatja a termőföldet. A gyümölcsfák nagyon szeretik, de a paradicsom és az uborka is meghálálja. Régi praktika ez, amit a nagypapáktól tanultam, de utána olvastam a szakirodalomban és a tudomány is igazolta őket. 

Visszaforgatjuk a lehetséges tápanyagokat.

- Például, amikor pillangóst vetek, mint itt ezt a szép borsót, annak a szárát visszadolgozom a talajba. A paradicsomét már nem, mert az olyan fitoszfórás betegségeket hordozhat, amiket nem szabad visszajuttatni. Szerves- és nem istállótrágyát is használunk egy granulátum formájában, mert az fertőzés mentes anyag. 

A talajszerkezet

- Omlós talajba kerülnek a szabadba ültetett palánták. Én még hiszek a régi művelési módokban is, minden ősszel fölszántom a kertet. Utána hagyom egy kicsit pihenni, majd megszórom az említett granulátummal, amit bedolgozok a talajba, aztán tavaszig pihenhet. Tavasszal, amikor fölmelegszik az idő, jön a talajmaró és végül ideális körülmények közé kerülnek a palánták.

A víz

- Két fontos gépezetről már beszéltem, de legalább olyan fontos a nálunk alkalmazott csepegtetőszalagos öntözés. Nélküle a hetekig tartó aszályban kiszáradnának a növényeink. Mivel folyamatosan „gazolunk” látjuk, hogy mikor van rá szükség. A kis konyhakertekben dolgozók is észrevehetik a víz hiányát. A kabakosok, a tökfélék, az uborka, patisszon, sütőtök, cukkini, nagyon vízigényesek. A paradicsomot viszont nem szabad túlöntözni, mert az meg olyankor képes a rothadásra.

A hűvös április

- Szerencsére nem mértünk nulla fok alatti hőmérsékletet, és akkor még nem voltak kint a palántáim. A cseresznyével és a meggyel sem volt problémánk miatta. 

Egyedül nem megy

- Nem győznénk rá a rengeteg munkára, de hál’ Istennek évek óta van egy állandó segítőnk a Tímea. A fiaim még nagyon fiatalok, az egyik középiskolás, a másik most fejezi be az általános iskolát. A traktorra szívesen felülnek, de a „rángatós” szerszámokkal már nincsenek annyira jóban… 

Feleség, anya, kertész, piacozó, kofa is vagyok!

Így mutatta be magát ragyogó mosollyal Jankó Andrea, aki mozgásban tartja a családi kertészetet. - Az utóbbi kettő nagyon fontos a számomra, mert örömöt ad nekem, de az itthoni munkát is nagyon szeretem. Ma például ötkor kezdtem, ahogy minden nap, az öntözéssel, ami tíz-tizenegyig kitart. Alaposan oda kell figyelni rá, hiszen nem egyforma hatások érik a palántákat, különböző lehet a hőmérséklet és a páratartalom is, ezért kézzel csinálom. Figyelnünk kell a fólia hőmérsékletére is, hogy a növények számára kellemes huszonnégy-huszonöt fokot tartani tudjuk. 

A fajta választék és divatos növények

- Egy nyári kiskerti növényeket: paprikát, paradicsomot,uborkát, zellert, némi fűszernövényeket, mint a bazsalikomot, lestyánt nevelünk. Aztán az én kedvemért van egypár virág is az én kedvemért. A kiskertesek is nagyon kedvelik a sokféle koktélparadicsomokat, mert az mindenhol megterem. A paprika már kényesebb. Az előbbit a sokszínűsége miatt is szeretik, amik egy zöld salátát a látványukkal mindig feldobnak. 

A piac, mint egy zöldséges fórum?

- A kezdő palántázók segítséget is kérnek hozzá, és azok is, akiknek korábban valami nem sikerült velük kapcsolatban. Kell, hogy legyen energiánk erre is. Mindenki elmondja, hogy az „én paradicsomom olyan finom volt és rengeteg termett rajta”!

A kedvencek

- Mindegyik növényünket szeretem, de a kedvenceim a paradicsomok. finomak, ízletesek és szépek. Hogy miért lesz más, mint a „boltiak”? Mert mindenki beleteszi a saját szeretetét és amiatt változik meg az íz világ a saját kedvünkre, mert az az én szíven csücske- mondta mosolyogva.

A „rabszolgái” leszünk a növényeinknek?

- Nem kell annyi időt velük tölteni, de azért figyelnünk kell rájuk. Egyébként pedig programot is adok a vásárlóimnak, hogy foglalkozzanak vele, szépen lebarnuljanak a munka közben és fittek is legyenek. Figyeljenek rá, öntözzék és gyomtalanítsák amivel a talajukat is karbantartják. És persze vannak azok a kellemetlen szerszámok, amik erre és lazításra szolgálnak, hogy nem folyjék át rajtuk a víz, hanem megtartsa azt a növény számára.

Mennyi időt kell várni a termésre?
- Hat-nyolc hetet ki kell bírjál. Júniustól aztán már gazdagíthatjuk velük az étrendünket, és ha folyton termőket ültetünk, akkor akár a fagyokig lesz friss termésünk. Amikor már kifejlődött, akkor a tetszésünk szerint szedjük le, amennyit éppen el akarunk fogyasztani, hiszen frissen legfinomabb! Ajánlom a bazsalikomot is, ami szereti a paradicsomot és ez fordítva is igaz, bennünket pedig elkápráztatnak. Hasonló okból tessék zellert is ültetni, ami ha máskor nem is, de a vasárnapi húsleveseknél nélkülözhetetlen. 
Ha most egy varázslat lehetővé tenné, hogy újra tizenhét éves legyél, akkor melyik pályát választanád?

- Mindenképpen egy ilyen gyönyörű kertészetre vágynék, mert nem bántam meg. És a Jankó Árpi legyen a férjem! (tette hozzá hatalmas kuncogással!)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában