Ballagás

2024.05.06. 15:00

Elbúcsúztak a Magyar László Gimnázium végzősei (képgalériával)

A dunaföldvári Magyar László Gimnázium szombaton rendezte meg ballagási ünnepségét, ahol egy osztály végzős diákjai búcsúztak az intézménytől.

Gallai Péter

Egy osztály búcsúzott a dunaföldvári gimnáziumban

Fotó: Magyar László Gimnázium/Veisz Ágnes

Egy hatévfolyamos osztály harminckét diákja ült be az utolsó osztályfőnöki órára, majd járta körbe a szépen feldíszített iskolát, elbúcsúzva a sok szép emléket idéző alma matertől, illetve a diáktársaktól. Majd a tizenegyedikes tanulók sorfala között átvonultak a megtelt várudvarba, ahol már várták őket a családtagok, rokonok, barátok. 

Fotó: MLG/Veisz Ágnes

Az ünnepség, amelyen jelen volt Gerzsei Péter tankerületi igazgató, illetve dr. Süveges Árpádné alpolgármester is, szokás szerint a Himnusszal kezdődött, majd Kövesdi Csenge szavalatát Papp Attila intézményvezető beszéde követte, végül az itt marad diákok nevében Koch Linda köszönt el a végzősöktől. 

Ezt követően a nevelőtestület döntése alapján, sok éves kimagasló teljesítményük elismeréseként a Magyar László Gimnázium Aranykönyvbe írhatta be a nevét:

  • Gogarten Philipp Antal (kiváló tanulmányi munkájáért, példamutató kötelességteljesítéséért, kiemelkedő közösségi munkájáért).
  • Szabó Márton Dániel (kiváló tanulmányi munkájáért, példamutató kötelességteljesítéséért, kiemelkedő közösségi munkájáért).
  • Csepeli Dalma (kiemelkedő közösségi munkájáért), Kun Bianka (kiváló tanulmányi munkájáért).
Papp Attila intézményvezető gratulál 
Fotó: MLG/Veisz Ágnes

Oklevvélel kísért könyvjutalomban részesült:  Mészáros Eszter Márta kiváló tanulmányi munkájáért, Dubicz Lívia kiváló tanulmányi munkájáért, Kulik Noel Gábor kiváló sporttevékenységéért.

Dunaföldvár Város Önkormányzatának megosztott díját Gogarten Philipp Antal és Szabó Márton Dániel vehette át kiváló tanulmányi- és versenyeredményeikért, valamint közösségi munkájukért dr. Süveges Árpádnétól.

Fotó: MLG/Veisz Ágnes

A hagyományoknak megfelelően a végzősök átadták az iskola zászlaját a 11. évfolyamosok képviselőinek, majd a 12. osztályosok nevében Kuti Anna mondott beszédet. Gogarten Philipp Antal zenei előadása után az ünnepség hivatalos része a Szózat eléneklésével zárult, aztán a ballagók közösen visszasétáltak az iskolába.

Fotó: MLG/Veisz Ágnes

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában