Az ország legjobbjai

2024.05.06. 17:30

Mester és tanítványai a csúcsra érve zárhatják a közös munkát

Nem túlzás azt állítani, hogy a Szakma Kiváló Tanulója Verseny idei megmérettetésén történelmet írtak a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola ipari gépészei.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara immáron tizenhetedik alkalommal hirdette meg ezt a többfordulós szakmai próbatételt az ország valamennyi szakmunkás tanulója számára, összesen hatvanöt szakmában.

Először egy területi előválogatóval kezdtek a jelentkezők, amelynek során írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk. Aki ezen legalább 60 százalékos teljesítményt ért el, mentesülhetett a szakmai vizsga írásbeli része alól, függetlenül attól, hogy továbbjutott-e a következő fordulóba, vagy sem. A reflektorfény már ekkor a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum – Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola ipari gépész tanulóira irányult, ugyanis ebben a mezőnyben összesen hat diák jutott be az országos válogatóba, közülük öten a dunaújvárosi középiskola diákjai.

Az országos válogatók során a gyakorlati tudásukat is latba kellett vetniük a fiataloknak. A lehetőség itt is adott volt arra, hogy ha legalább 60 százalékos teljesítményt érnek el, akkor a szakmai vizsga gyakorlati része alól is felmentést kaphatnak. A középdöntőből három tanuló jutott be a fináléba: Szemler Zoltán, Meleg Zsófia és Horváth Csaba, akik mindhárman a Dunaferr tanulói. Vagyis már a döntő előtt tudhattuk, hogy Zámbó Zsolt oktató tanítványai foglalhatják el a dobogó mindhárom fokát.

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőit egy háromnapos rendezvény keretében szervezik meg, ez a Szakma Sztár Fesztivál, amely április 24-26. között volt Budapesten, a Hungexpo területén. Viszont az ipari gépészek is azon specifikus szakmákhoz tartoznak, amelyeknek a gyakorlati feladatokból álló versenyéhez szükség van az ipari környezetre, a műhelyre, így ők már március végén döntőztek a fővárosban. Hiába teljesítették hamarabb az utolsó próbatételüket, az eredményekre várniuk kellett, azt ők is csak a Szakma Sztár Fesztivál díjkiosztó ünnepségén tudták meg.

Ez igazán jó ajánlólevél lesz!

A harmadik helyezett Meleg Zsófia lett. A baracsi diáklány érte el a legmagasabb pontszámot mind az írásbeli, mind a gyakorlati forduló során, így talán egy kicsit túlizgulhatta a döntőt. Mint mondta, nem is voltak egyszerűek a feladatok. Viszont szomorúságra egyáltalán nincs oka, hiszen ettől függetlenül is diadalt aratott, ő az ország legjobb női ipari gépész tanulója! A sulit követően munkát vállalna, és mint azt kérdésünkre elmondta, a keresésben az egyik leglényegesebb tényező a fizetés mértéke. Emellett képezné még magát, jövőre a targoncás jogosítványt szeretné megszerezni.

A döntő feladatainak nehézségét illetően társai is egyetértettek vele. A fiatalok elmesélték, hogy a budapesti döntőre reggel 7 órakor indultak. 9 órától volt a regisztráció, a verseny kezdete előtt munkavédelmi oktatásban részesültek, majd megkapták az egységes vizsgasort, amelyek teljesítésére 4 óra állt rendelkezésükre. A témakörök közt szerepelt például az elektropneumatika, a pneumatika, volt CAD/CAM rajzolásos feladat és összeszerelés is. Mindhárman úgy vélték, a döntőben a szűkösebb időkeret jelentette a nagy nyomást.

Ráadásul a legnehezebb feladattal, az összeszereléssel kezdtek, és utólag visszagondolva, először inkább a könnyebb folyamatokat kellett volna teljesíteni – ezt már Szemler Zoltán tette hozzá, aki a második helyezettként zárta az országos küzdelmeket. A kislángi születésű fiatalember a verseny elején még nem gondolta volna, hogy idáig eljuthat, megelégedett volna azzal, ha sikerül vizsgamentességet szereznie. Viszont amikor érkeztek az egyes fordulók eredményei, annál inkább felbátorodott, és már a minél szebb helyezés elérése motiválta. Örül az ezüstéremnek, és jó érzésekkel gondol a versenyre. Még pontosan nem tudja, hogy hogyan tovább az iskolát követően, nyitott a továbbtanulásra és a munkára is. Az biztos, hogy a versenyen nyújtott teljesítményük mindhármuknak jó ajánlólevél egy álláshoz. 

Az SZKTV első helyezettje, ezzel pedig a 2023/2024-es tanév legjobb ipari gépész tanulója Horváth Csaba lett. Mint azt a dunaújvárosi fiatalember elmesélte, a döntőben igyekezett a legjobb tudása szerint elvégezni a feladatokat, de egy kis hiányérzet maradt azért benne. Tetszett neki a Szakma Sztár Fesztivál nagyszabású ünnepsége is, és maradandó élmény volt átvenni a díjat. Az iskolai tanévzárást követően dolgozni szeretne, már nézegeti a munkalehetőségeket, de azért egy kis pihenőt is beiktat a nyári szünetre.

Tudás, szorgalom, és a szakma iránti alázat

Rendkívül büszke a tanítványaira Zámbó Zsolt, akinek oktatói munkásságában szintén hatalmas eredmény ez a mostani verseny. Zámbó Zsolt annak idején a Bánkiban tanult gépésztechnikusnak, majd a vasmű radiátorüzemében kezdett el dolgozni. Az itt eltöltött tizenöt év során végigjárta a ranglétrát, karbantartó lakatosból üzemtechnikus lett. A vasmű privatizációja után a Ferrobetonhoz került karbantartó művezetőként. Időközben képezte magát, a Dunaújvárosi Főiskolán tanári végzettséget szerzett. Hívták is oktatónak a Dunaferr középiskolába, ő pedig 2008-ban csatlakozott a pedagógusi kollektívához. Mint mondta, jó dolgozni a fiatalok között, őszinték és egyenesek, nem kell folyton "hátra nézni", és ha az ember megtalálja velük a közös hangot, akkor nagyon hálásak tudnak lenni érte. Először 2012-ben vett részt géplakatos diákjaival a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. Ekkor még másként zajlott a viadal, mint most, és mivel nem tudták, hogy mire számíthatnak, próbáltak minden témakörre felkészülni. A tanítványok akkor az 5-6. helyen végeztek, viszont 2013-ban az arany- és a bronzérmet is elhozták. Az elmúlt években összesen négy első helyezést, egy második helyezést és öt harmadik helyezést értek el az SZKTV-n az általa felkészített tanulók.

– Természetesen nagyon büszke vagyok valamennyi diákomra, de a mostani trióra különösképpen, hiszen mind a három dobogós helyre ők állhattak fe – emelte ki Zámbó Zsolt.

Kérdésünkre elmondta, nem egyszerű egy ilyen versenyre felkészülni, hiszen nagyon összetettek a feladatok, folyamatosan topon kell lennie a srácoknak. Először is meg kell találni azokat a fiatalokat, akik a szakmai tudásukat szorgalommal is párosítják, megvan bennük a szakma iránti alázat, erre lehet aztán építeni. Az oktató azt is kiemelte, a siker egy igazi csapatmunka érdeme, hiszen köszönet jár a szakképzési centrumnak, a duális partnereknek, a Dunaferr iskola vezetésének és más szakmai kollégának is, akik igyekeztek mindent biztosítani a sikeres felkészüléshez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában