Mikor és mennyit locsoljunk?

Jelenleg a helyzet elfogadható, mert a tavalyi év és az idei év is hozott csapadékot bőven, a talajvízszintje megnőtt, visszatöltődött a víz a földekbe. Adott a kérdés: vajon meddig tart ez a helyzet?

Hazánkban nem csak a csapadék mennyisége kevés, de eloszlása sem ideális. (Az idén például az első négy hónapban száz milliméter csapadékot mértek, utána májusban pedig nyolcvanat.) Az öntözés megfelelő tervezésével és kivitelezésével annak hatékonysága növelhető. 

Sokféle módszerrel öntözhetünk, mindnek van előnye és hátránya is. Alapelv, hogy inkább ritkábban de nagyobb vízadaggal öntözzünk, mint gyakran kicsivel. Utóbbi esetben nagyobb a párolgási veszteség, de ami a nagyobb baj, hogy így csak a talaj felső rétegét nedvesítjük át, és a növények gyökerei ezért oda koncentrálódnak, ami nem ideális, mert egy-egy öntözés kimaradása emiatt nagyon meglátszik majd a növényeken. Ha nagyobb vízadaggal öntözünk az mélyebben nedvesíti át a talajt és az ott élő növények gyökerei azt érzékelik, hogy mélyebben is találnak vizet, ezért lefelé is nőnek. E növények sokkal önellátóbbak lesznek, hiszen a talaj mélyebb rétegeiben akkor is találnak majd vizet, ha a felső rész már kiszáradt. (Csak egy érdekesség: egy átlagos méretű, kifejlett tök növénynek, ha az összes gyökerét egymás mellé tennénk az nagyjából tizenhat kilométer hosszú lenne.) 

A második fontos kérdés: mikor locsoljunk? A válasz:

 a késő esti, vagy a kora reggeli órák hőmérséklete a legalkalmasabb az öntözésre. 

Ha este öntözünk, akkor kisebb a párolgási veszteség, és az éjszaka folyamán van idejük a növényeknek jobban hasznosítani a vizet. A kora reggeli öntözés előnye pedig, hogy lévén hamarosan fölmelegszik a hőmérséklet, így rövidebb ideig nedvesek a levelek. A levelek felületének gyors száradása növényvédelmi szempontból is előny, hiszen száraz felületű leveleken kisebb eséllyel fertőznek a baktérium és gomba kártevők.

A talaj víztartó képességét célzó módszerek közé tartozik a kapálás is, amely segít megőrizni a talaj nedvességet és csökkenteni a talajból a víz párolgását. Felszíni kapáláskor egyben gyomtalanítunk is, de emellett a talaj hajszálcsövességét is megtörjük. Amikor a víz lefelé halad a talajban kis „csöveket” alakít ki. De ezen nem csak a talajba tud jutni a víz, hanem később, melegben ki is tud párologni onnan. Amikor kapálunk, ezeket a csöveket megsemmisítjük a felszín közelében, így a talajban lévő víz kipárolgása kisebb lesz. 

 ezek is hozzájárulnak a víztakarékossághoz, mivel a mulcs réteg segít megakadályozni a talaj kiszáradását és a víz elpárolgását. Emellett a takarónövények is fontos szerepet játszhatnak a víztakarékosságban, mivel segítenek megőrizni a talaj nedvességtartalmát és csökkentik a talajeróziót. 

Ilyen például az ágyások közti rész befüvesítése. E módszernél lényeges, - csak úgy, mint gyümölcsösökben a füvesített sorköznél - hogy ne nőjenek túl nagyra a takarónövények, mert ha nagy a levélfelületük akkor sokat párologtatnak, azaz csökkentik a talaj vízkészletét. Egy mindig alacsonyan tartott, gyepesített sorköz jó a vízgazdálkodási szempontból, ám ha ezt hagyjuk térdig érővé nőni, akkor pont hátránnyá válik.

Forrás: agrarszektor.hu