Munkájuk elismerése

2024.06.13. 07:30

Pedagógusnapot ünnepeltek a Pannonban

A Pannon Oktatási Központ Gimnázium pénteken egy színvonalas pedagógusnapi ünnepség keretein belül köszöntötte az intézményben dolgozó pedagógusokat, valamint az őket segítő munkatársaikat, köszönetet adva ezzel fáradtságos munkájukért, elhivatottságukért.

Duol.hu

Duol montázs

Fotó: POK

– A pedagógusnap mint ünnep már több mint 5 évtizede szerepel a naptárban úgy, mint június hó első vasárnapján megtartott társadalmi esemény. Az oktatás és nevelés az emberhez méltó élet minőségét határozza meg. Befolyásolja az egyén, a család, a közösség és a nemzet szemléletét, kultúráját, tudományos helyét a világban – kezdte pedagógusnapi köszöntőbeszédét Borgulya Zoltán, az intézmény vezetője. 

Fotó: POK

Majd így folytatta: – Olyan értékorientált embereket szeretnénk a szárnyaikra bocsátani, akik képesek megfelelni a változó korok és a változó világ kihívásainak. Ők képesek közösségeket és a múltjához méltó nemzetet alkotni. Maga Széchenyi is azt vallotta, hogy egy nemzet értéke a kiművelt emberfők összességétől függ. Magam is azt gondolom, hogy nemzetünk felemelkedése ma is azon múlik, hogy a pedagógustársadalom és az oktatási-nevelési intézmények milyen magasan képzett és kiművelt szakembereket képesek elengedni az alma materekből. A pedagógus a tanítványainak példaképe, aki életével, emberségével, példamutatással és ismereteivel ápolja és gondozza az ifjúság világra csodálkozó, eszmélő elméjét. Ő építi az identitásuk pilléreit. A pedagógus nevel. Arra nevel, hogy az ember legyen ember minden körülmények között, adja meg a tiszteletet társainak. A tanár felelősségteljesen fedezi fel és segíti kibontani a tehetségeket. A tanár közösséget épít, és tudjuk, hogy iskola nincs közösség nélkül. Azt is tudjuk, hogy egy közösség értékét a benne élő és benne dolgozó tagok határozzák meg. Egy iskola értékét tehát a benne tanító pedagógusok értéke adja meg. Ma sokszor a társadalom morális problémáit is egyre gyakrabban kell kezelni az iskolákban. Tehát nagyon fontos pedagógusaink társadalmi megbecsülése, életminőségük javítása, hiszen a jövő múlik rajta, annak minősége, a nemzet felemelkedése. Emelem poharam tehát a pedagógustársadalomra, az intézmény kollektívájára. Isten éltesse őket – zárta gondolatait az igazgató. 

Fotó: POK

A pedagógusnapon, június első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló, 150 paragrafusból álló határozatot. Magyarországon 1952. június 7–8-án ünnepelték először ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket, később egyes kitüntetéseket az ország legjobb pedagógusainak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában