Kerethirdetés

2024.07.06. 10:54

A DFVE három játékosa, Horváth, Garda és Mahieu az olimpiai csapatban!

A magyar idő szerint szombat hajnalban lejátszott, amerikaiak elleni mérkőzést követően véglegessé vált a magyar női vízilabda-válogatott olimpiai kerete, amelyben helyet kapott a dunaújvárosi klub három játékosa, Garda Krisztina, Horváth Brigitta és Mahieu Geraldine is.

Gallai Péter

Mahieu Geraldine, Horváth Brigitta és Garda Krisztina ott lesz az olimpián

Fotó: DFVE

Összességében a Dohában vb-ezüstöt szerzett csapat szerepel majd az olimpián is, azaz nem változtatott Mihók Attila és Cseh Sándor kapitányi párosa a kereten. A döntés megalapozására sok lehetősége volt a szakvezetőknek, ugyanis a hölgyek korábban tudták elkezdeni a felkészülést, így a csapat már túlvan egy hét közös edzőtáborozáson a kanadaiakkal, hivatalos meccsekkel együtt, majd az athéni Thetis Kupán négy meccsen, jelenleg pedig az elmúlt három olimpiát megnyerő, a tavalyi vb döntőben minket legyőző amerikaiakkal több kétkapus edzésen, valamint egy hivatalos összecsapáson, melyet szombat hajnalban játszottak le. Utóbbin egyébként 12-8-ra nyert a sportág egyeduralkodója.

Erről a meccsről így beszélt Mihók Attila a szövetség honlapjának. - Azt tudni kell, hogy az amerikaiak hónapok óta együtt készülnek az olimpiára, ez már nem ugyanaz a csapat, amelyikkel a dohai világbajnokságon találkoztunk. Az egyetemisták ebben az évben jegelik a tanulmányaikat, mindent Párizsnak rendelnek alá, talán megjegyezhetem, a mi helyzetünk kicsit más.

Ennek ellenére azt mondom, egyfelől nekünk is van még három hetünk, ami alatt komoly fejlődést remélhetünk, másfelől az összes eddigi nyári mérkőzést figyelembevéve ez volt a legjobb teljesítményünk, még ha ez tán furán hangzik is. Egy olyan csapattal szemben álltunk helyt, amely ellen ha kétszer balra nézünk, amikor jobbra kéne, akkor máris elmegy több góllal.

- Miután megérkeztünk ide, gyorsan helyre tudtuk tenni magunkat az első edzések után, hogy ahhoz képest, amit mi vízilabdának gondoltunk, miként fest ez a sportág itt.

A találkozó után pedig jött a legnehezebb döntés, kihirdetni, kik utaznak az olimpiára úgy, hogy az amerikai túrának még nincs vége. 

– Furcsa volt egy edzőtábor közben kijelölni a csapatot, de tudtuk, hogy most ez a feladatunk, 

még ha ez azzal is jár, hogy van, aki kicsit vagy éppenséggel nagyon szomorúan csinálja végig a hátralévő napokat 

világított meg egy különös aspektust Mihók Attila. – Ugyanakkor úgy gondolom, az amerikaiak otthonában gyakorolni óriási megtiszteltetés és hatalmas fejlődési lehetőség bármelyik fiatal játékos számára.

A csapathirdetés dilemmái kapcsán a társkapitány megjegyezte: - Ha a sportág jó helyen van, akkor ennek a döntésnek nagyon nehéznek kell lennie – mint ahogy az is volt.

Posztokra válogatottunk és mindent egybevéve az a tizenhárom játékos utazik, akik mind ott voltak a világbajnoki ezüstéremnél, megvan a tapasztalatuk ezzel a stábbal, tudják, mire számíthatnak tőlünk és mi mire számítunk tőlük.

Ez azt jelentette, hogy Hajdú Kata, Peresztegi Nagy Kinga és Varró Eszter lett az utolsó három kimaradó, ellenben a dunaújvárosi klub mindhárom, "állva maradt" játékosa, Garda Krisztina, Mahieu Geraldine és Horváth Brigitta is készülhet az olimpiára. Utóbbi kettő élete első ötkarikás játékán vehet részt.

 Rajtuk kívül mindenképpen hazai pólósnak vehetjük a tősgyökeres dunaújvárosi Guriatti Grétát is, aki most a Fradiban szerepel. S szintén jelentős szerepe volt a DFVE-ben eltöltött időnek Szilágyi Dorottya és Vályi Vanda pályafutása szempontjából - azaz bőven van miért büszkének lenni egyesületünkre.

A szakmai stábban pedig Mihók Attila mellett Kardos Krisztina, a klubunk kapusedzője növeli tovább az újvárosi kontingens létszámát.

Ami az olimpiai múltat illeti, a tizenháromból kilenc játékos ott volt a tokiói bronzérem megszerzésénél, ugyanakkor komolyabb ötkarikás rutinnal ebből a csapatból csupán Keszthelyi Rita és Garda Krisztina bír. A válogatott tagjaként mindenféle rekordot tartó Keszthelyi Rita lesz első magyar női vízilabdázó, aki a negyedik olimpiáján játszik azok után, Garda pedig csatlakozik a triplázókhoz, Drávucz Rita, Gangl Edina, Takács Orsolya, Szűcs Gabriella mellé.

A női olimpiai csapat

Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Neszmély Boglárka, Mahieu Geraldine, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda.

A csapat még kedden vív egy hivatalos mérkőzést az Egyesült Államokkal, utána pedig itthon készül a párizsi rajtra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában