Strandkézilabda

2024.07.04. 18:11

A Rudas országos bajnoki címet szerzett, a Dózsa iskola pedig ezüstérmet

Idén is fantasztikus helyszínen, a Balaton mellett, Alsóörsön mérkőztek meg a legjobb iskolai strandkézilabda csapatok a diákolimpia országos döntőjében. A DKKA játékosokra épülő dunaújvárosi Dózsa, valamint a Rudas iskola női együttese egyaránt dobogóra állhatott.

Gallai Péter

Az V.-VI. korcsoport országos döntőjét a női mezőnyben a Rudas csapata nyerte

Fotó: Magyar Diáksport Szövetség

Az alsóörsi strandon a IV., valamint az V-VI. korcsoportok számára rendezték meg a finálékat, mindkét korosztályban dunaújvárosi érdekeltséggel.  Egyébként a sportág népszerűségének növekedését jelzi, hogy idén a tavalyihoz képest már harminccal több, összesen százegy csapat nevezett 938 versenyzővel. Ezért így elődöntőket is rendeztek a szezonban, a csúcseseményre végül tíz-tíz csapat jutott be a fiatalabb, IV. korcsoportban, továbbá tíz fiú, valamint kilenc lánycsapat az idősebbek között. 

A második helyen végzett Dózsa iskola együttese
Fotó: Magyar Diáksport Szövetség

Előbbi kategóriában a finálé résztvevője volt a dunaújvárosi  Dózsa György Általános Iskola alakulata, Gulyás Alexa Lia, Mezei Zoé, Nyuli Noémi, Vas Kata, Vas Lili, Vaskó Lotti összeállításban. Edzőjük Szakállas Alex, s velük volt Szabóné Vida Andrea testnevelő is.

A lányok a csoportkört hibátlanul teljesítették, miután legyőzték a Kazincbarcikát, a Mezőtúrt, a Szerencset és a Tiszalököt. A negyeddöntőben a másik ág negyedik helyén végzett Tarjánt is 2–0-ra felülmúlták, majd az elődöntőben „visszakapták” a Mezőtúrt, akiket újfent legyőztek. A döntőben a Hajdúnánás következett, akik jobbnak bizonyultak a dózsásoknál, akik ezüstéremmel zárták szereplésüket.

A torna egyéni elismerései közül is jutott a csapatnak, a gólkirálynő Vas Kata lett, aki összesen 104 találatot lőtt az ellenfelek hálójába. 

Vas Kata (balra) lett a gólkirálynő
Fotó: MDSZ

Az idősebbek között a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium gárdája vett részt a fináléban. A csapatot Angyali Dalma Zsófia, Csökmei Réka, Erdős Helga Rebeka, Kolonics Dorka, Megyeri Bodza Zsuzsanna, Mikó Luca, Takács Száva Fanni, Vas Kitti alkotta, Krupják Bence vezetésével.

A csoportküzdelmek során a lányok legyőzték a Kazincbarcikát, a Vácot, végül vereséget szenvedtek a veszprémi Padányi iskolától. A végén körbeverések után hármas holtverseny alakult ki az élen, mert a Rudas mellett a Padányi és a Vác is hat ponttal zárt, végül a dunaújvárosiak lettek az elsők.

Fotó: Magyar Diáksport Szövetség

A negyeddöntőben a másik ág negyedik helyén végzett Gyula, az elődöntőben pedig a Vác sem tudta megállítani az együttest. A fináléba a másik elődöntőből a két veszprémi iskola közül a Padányi jutott be, miután legyőzték a Noszlopyt. Az aranyéremért vívott talákozón aztán visszavágott a Rudas, miután 2–1-re diadalmaskodtak. Így aztán az ünneplés nem csak a pályán, hanem a Balatonban is folytatódott, ahol a játékosok után edzőjük is beleugrott.

Fotó: MDSZ
Fotó: Magyar Diáksport Szövetség

Különdíjből kettőt is a Rudas hozhatott haza, ugyanis a legtechnikásabb játékosnak Kolonics Dorkát választották. A legeredményesebb testnevelő, felkészítő pedig Krupják Bence lett.

Fotó: Magyar Diáksport Szövetség

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában