Érj haza biztonságban!

2024.07.17. 17:30

Balesetek a vasúti átjárókban

A vasúti átjárókban is rendszeresek a balesetek, szinte mindegyiket a gépkocsik vezetőinek figyelmetlenségei okozzák.

Agárdy Csaba

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Nem véletlen, hogy a MÁV kiemelten foglalkozik a vasúti átjárókban történtekkel. A közelmúltban lapunkban is téma volt a vasúti átjárók helyzete. De nem lehet eleget foglalkozni az üggyel, főleg most, ebben a kánikulás időszakban. Hiszen ilyenkor lankad a figyelem, és a vasúti átjárókban történt balesetek jelentős részének a figyelmetlenség az oka.

A MÁV honlapján olvasható, hogy az idén a vasúti átjárókban már harminckilenc baleset történt. Az államvasutak vezetése felhívja a figyelmet arra, hogy „A vasúti átjárós balesetek számának visszaszorítása valamennyiünk közös ügye, ezért a MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:
– A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
– Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
– A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
– Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
– A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban)!

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény –, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele megvalósul!

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.

A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is ugyanúgy vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.

A járművezetés közbeni telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Amennyiben a közúti jármű vezetője nem tud kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy a fénysorompó-berendezésen milyen fény világít, a vasúti átjáró előtt érdemes lelassítani (akár meg is állni), és úgy meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, illetve nem közelít-e vonat.

Egy-két sokat mondó számadat: 2023-ban a MÁV hálózatán a vasúti átjárókban történt balesetek száma jelentősen csökkent a 2022. évihez képest. A KRESZ megszegése vagy a közlekedők figyelmetlensége miatt hatvanegy baleset történt vasúti átjáróban, amely a megelőző év adataival összehasonlítva egyharmadával kevesebb. A balesetek közül nyolc volt halálos, kilenc áldozattal, és hat baleset végződött súlyos sérüléssel, tizenhét sérülttel. Tizenkét balesetben tizenhárman sérültek meg könnyebben, és harmincöt baleset végződött anyagi kárral. Bár egyetlen baleset is sok, az esetek és a balesetek során elhunytak száma is jelentősen csökkent a tavalyi évben, amely a MÁV 2022 áprilisában elindított vasútbiztonsági kampányának sikerét igazolja. 2023-ban a vasúti átjárókban 881 sorompót törtek le a járművezetők. A vasúttársaság igyekszik a lehető legtöbbekhez eljuttatni üzenetét: járművel vagy gyalogosan közlekedve is élet-halál kérdése lehet a KRESZ szabályok betartása! A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére.

A MÁV 2022-ben indította el Érj haza biztonságban! kampányát a vasúti átjárókban történő balesetek számának csökkentésére.

Forrás: mavcsoport.hu 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában