Egy nő, aki egy repülőteret szeretett volna

Mihalcsek Noémi nem egy félős természet, korábbi életében egy elhatározástól vezérelve felült egy repülőgépre, elutazott egy másik országba, ahol munkát keresett, ott megtalálta a helyét,és lépcsőfokról lépcsőfokra teremtette meg új életét. Egyedül volt a világban, egyedül kellett bebizonyítania, hogy mit ér… Nem kis kihívás volt, de megállta a helyét,  aztán hazajött, és más próbatételt választott magának.

Néha ugyanis nem kell elutazni ahhoz, hogy elölről kezdjük, hogy bizonyítsuk, hogy mit érünk, hogy érünk-e valamit. Elég csak egy új munkába, egy új vállalkozásba fogni, új helyen… Immáron az ötödik esztendeje , hogy Baracson ismét megtette mindezt. Ő a Baracs Repülőtér Kft. ügyvezetője. Ez a társaság üzemelteti a Dunaújvárosi Repülőteret. (a repülőteret a légügyi lajstromozása szerint így hívják – a szerk.) Mindezekről így vall az ügyvezető:

– Nem vagyok túl félős, mindig is egy motivált személyiség voltam, aki megy, ha valamiben hisz. Betont szántok, olyan dolgokat is felvállalok, aminek más neki sem állna. Sokszor megkérdezem magamtól, hogy megéri-e elmenni a falig, de végül is… de aztán mindig azt válaszolom rá, hogy igen… Még akkor is, ha néhány dolgot másképp tennék…

Akartak egy repülőteret

Hogy kezdődött az, hogy akart egy repülőteret?

– Úgy, hogy nem akartam repülőteret. 2018-ban kezdtem el repülni tanulni a Farkashegyi repülőtéren, illetve párhuzamosan abban az időben kezdtem el ejtőernyőzni is Börgöndön. Nagyon megtetszett ez az életforma. Úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha erre építenék fel egy vállalkozást... Nyilvánvalóan azzal tisztában voltam, hogy én ehhez kevés vagyok egyedül, tehát társakat kerestem hozzá, s ez meg is történt.

Könnyen ment?

– Abból a szempontból könnyen ment, hogy nem túl nagy ez az ejtőernyős társadalom. Azt tudtam, hogy szakmailag nekem nagyon sok hiányosságom van. Így mindenképpen kell mellém olyan ember, aki a szakmai részét viszi. És abban is biztos voltam, hogyha valamibe belekezdek, akkor azt általában sikerre viszem. 

És miért pont Dunaújváros, illetve Baracs és Kisapostag?

– Teljesen véletlenül keveredtünk ide. Az elhatározásomat követően a társaimmal rengeteg repülőteret bejártunk, egy olyan helyet kerestünk magunknak, ahol az ejtőernyős vállalkozásunkat fel tudjuk építeni. Tehát nem is annyira repülőteret kerestünk, hanem egy helyet, ahol ejtőernyőzhetünk, ehhez pedig reptér kell. De amiket megnéztünk azok vagy foglaltak voltak, vagy nem kerestek plusz bérlőket. Az ejtőernyőzés nem egy egyszerű üzem, és sok mindenben szabályt és feltételt kell hozzá figyelembe venni, nyilván az is fontos volt, hogy Budapestre elérhető távolságban legyünk. Hát ilyent nem találtunk. Egészen addig, amíg véletlenül ide nem jöttünk. Ez volt az utolsó lehetőségünk. 

Közös reptér vitákkal járt

Ahogy sétálunk a reptéren mutatja , hogy a térképeken létező tulajdonosi határvonalak, hogy vannak, hogy eddig Kisapostagé, innen a Dunaferr Repülőklub épületei, ez a rész pedig Baracsé. Van egy repülőtér, amely kisapostagi néven volt ismert, de valójában területileg a nagyobb rész Baracsé, s hosszú időn keresztül a Dunaferr Repülőklub üzemeltette. Ebbe a jogilag elég bonyolult helyzetbe csöppentek bele lassan öt éve.

– Mi erről akkor mit sem tudtunk. Ez, hogy úgy mondjam,a boldog nem tudás állapotában voltunk. Csak a pályázat beadása után derült fény arra, hogy itt milyen bonyodalmak vannak. Megtudtuk, hogy a Dunaferr Repülőklub üzemeltette körülbelül az elmúlt hatvan évben ezt a repülőteret, majd az önkormányzat nem tudott velük megállapodni az új üzemeltetési időszakra, s ment az adok-kapok, hogy ki, mit szeretne. Erről én is csak utólag értesültem, hallottam én is ezt is, azt is, de a teljes kép már csak akkor rajzolódott ki, amikor utólag elolvastam a jegyzőkönyveket. Éppen a megállapodás hiánya miatt döntött úgy a baracsi önkormányzat egyeztetve Kisapostaggal, hogy meghirdeti pályázatra a repülőtér üzemeltetését. Az üzemeltetésre négy pályázó jelentkezett.

Mivel nyertétek meg?

– Szerintem a koncepciónkkal. Leírtuk, hogy mit szeretnénk itt csinálni illetve, hogy milyen bérleti díjat kínáltunk mi üzemeltetőként a tulajdonosoknak. A pályázatunk része volt az is, hogy ejtőernyős vállalkozást szerettünk volna csinálni, illetve bővíteni repülőtér eszközrendszerét, fejleszteni a szolgáltatásokat. Ezekből már sok minden megvalósult.

Mégpedig?

– A repülőtér fejlesztése meg is valósult. Felépültek az épületek. Van egy szaniter helyiségünk, van egy mosdónk, illetve épült egy oktatótermünk is. Bővítettük a kempinget, lett víz, a baracsi önkormányzat bővítette az áramot. Megcsináltuk a csatornázást a hangár egyik részén, kerítést építettünk, fásítottunk, tehát azért én úgy gondolom, hogy szemmel látható a változás, hogyha mondjuk egy 2020-as állapotokhoz hasonlítjuk.

Milyen szolgáltatásokat biztosítanak?

– Elsősorban a jelen pillanatban a vitorlázórepülőket, a vitorlázórepülő- pilótákat, egyesületeket, illetve magánpilótákat céloztuk meg.

Noémi elmeséli, hogy lehet egy repteret egyesületszerűen üzemeltetni, amikor az egyesület tagjai munkát végeznek az egyesületért, tagdíjat fizetnek, cserébe igénybe vehetik a szolgáltatásait. Az egyesületnek van egy vagyona, azzal gazdálkodnak, vannak klubgépeik, mert nem mindenki engedheti meg magának, hogy egy saját repülője legyen, amiket ki lehet bérelni, illetve az oktatásokat is ezen végzik. A másik mód azokat is megcélozza, akik már megtehetik, hogy saját repülőgépük legyen, fizetnek a tárolásért,és ha fel akar szállni, akkor annak vontatását is megrendelik. A szolgáltatások színvonalához tartozik, hogy a gép tulajdonosa el tudjon menni a mosdóba, tudjon enni, inni , a repülőtéren vagy legyen egy kemping, ahol megszállhat. Nagyon sok kisebb tere van Magyarországnak, és vannak olyan repterek, ahol még a mosdót sem lehet használni. 

Egy fiatal nő a repülőtéren

A harmincas éveidben vagy nőként. Ideköltöztél most már, igaz, Baracsra? Ráadásul egy férfiak által uralt vállalkozási terepen dolgozol. Ez nem lehetett olyan egyszerű...

– Sokan teszik fel nekem, hogy miért, meg hogyan élem ezt meg. Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz, és hogy ez ilyen rögös lesz az utam. Rendkívül sokrétű feladatom van, mindennek rendben kell lenni az árubeszerzéstől a pályakarbantartásig, attól kezdve, hogy ki legyenek takarítva a mosdók, vagy hogy legyen hideg kóla a hűtőben, amikor idejön a vendég, és azt szeretne enni, vagy éppen friss zöldség... Egészen addig, hogy rendben legyen a pálya...Minden és mindenki a helyén legyen. Sokszor embert próbáló helyzetek adódnak. Most azért úgy gondolom, hogy az ötödik szezonunkban már nagyon sok pozícióra tudtam megfelelő embert találni. A társam a repülőtér szakmai vezetője, de én vagyok egyedül az, aki ide is költözött. Szeretek itt lenni. Nincs ebben különös. Magaménak érzem a vállalkozásom, szeretem a repülőteret, és ha ezt így érzem, akkor itt kell lennem. 

Tehát most már baracsi lakos ….Hallottam, hogy számos közösségi rendezvényen részt vesz. Adományoz, segédkezik a rendezvények lebonyolításában. Ezek szerint részese akar lenni annak a településnek, ahol dolgozik és él?

– Igen. Mindig is ilyen ember voltam. A társadalmi szerepvállalás fontos számomra, illetve az, hogy részese legyek a közösségnek, ahova tartozom. Alapvetően én egy segítőember vagyok. Nekem az fontos, hogy teremtsek valamit… 

Felülről a repceföld és a Pentele-híd

Most már eljutott élete abba a szakaszába is, hogy párkapcsolata van, ilyenkor el kell gondolkozni azon is, hogy mi lesz, ha családja lesz...Mi lesz a repülőtérrel?

– Természetesen harmincas éveim végén erre is kell gondolnom. Az azonban az eszembe se jutott, hogy kiszálljak a reptérből, inkább az, hogy majd hogyan kell átszerveznem az életemet.. 

Néhány év múlva, ha körülnézünk, majd mit látnánk?

– Fiatalokat, sok fiatalt, akik itt érzik jól magukat, akiknek segíthetek kiszakadni a hétköznapi világból, és persze még további fejlesztéseket…. Hangárt kell bővíteni, kempinget, rendezvényeket szeretnénk, ezen belül szakmai rendezvényeket…. És az idő megmutatja , hogy mindezekből mi lesz, persze sok függ attól, hogy mindezek megvalósításához milyen hátterem van.

Befogadták itt Baracson?

– Részben igen, nehéz egy nagy múlttal rendelkező repülőtéren olyan dolgokat tenni , amiket más nem szokott. Idegen vagyok, nem a szakmából jövök, nő vagyok, sok ilyen mondattal találkoztam… ezekkel mind nem egyszerű megküzdeni… A kezdeti súrlódások remélhetően már csökkentek a meglévő egyesületekkel, nekem az a célom, hogy ne a konfliktushelyzeteket keressük, hanem a megoldásokat. 

Mikor repült utoljára?

– Ó már vagy két hónappal ezelőtt. A munka mellett csak hétköznap fordulhat elő, hogy megkérem a társamat, hogy repüljünk egyet… Itt minden olyan szép, dimbes-dombos, a repceföldek vagy a napraforgó mezők, de a Duna is gyönyörű felülről… én az apró dolgoknak is tudok örülni, de ha nincs is lehetőségem felülről nézni, akkor is jó dolog a reptér látóhatáráig elnézve csodálni a naplementét… Én úgy érzem, hogy itt vagyok itthon, nagyon szerettem azt az országot is, amely otthont adott nekem 10 éven keresztül, de nekem Baracs az otthonom...