Ez nem szamárság, hanem egy komoly dolog!

Különleges társunk a szamár?

Attól félek igazából nincs olyan standardjuk, ami szerint a gazdáik beszerezhetnék őket. Néhány példányt már láttam közülük élőben, filmekben és fotókon egyaránt, de nekem mindegyik egy egyedi szerzetként, imponáló fülmérettel billeg elő az emlékeim közül. Egy biztos, hogy az átlagos lovaknál kisebb termetű ugyan (80-160 cm-es a mar magassága, a súlya 80-280 kg között mozog), de a rokonságuk letagadhatatlan. Az ember számos esetben választotta már útitársának, vagy a hordárának. Jó a kondíciója, szívós, és ahol a terep megállítja, arra más módszert kell választani a közlekedésre. Hosszú életű, akár 27-40 évig is a társunk lehet. A lóval keresztezve öszvér jön a világra.

A fantáziánkat Don Quijote, La Mancha lovagja mozgatja meg?

Az elmés nemes a világhódító útjára magával vitt fegyverhordozójának Sancho Panzának ugyanis egy ilyen füles jószág jutott. Innét aztán, ha egy ilyen állatot látunk (amíg mi csak a nézői maradunk), a könyvben megélt kalandjaik nyomán könnyen mosolygóssá válunk.

Nahát, ennek a jóravaló állatfajnak kíván missziót indítani az idei nyári szezon kedves magyarországi hőse, a már megsüvegelt Koszonits Patrik tizenkilenc éves gazda, aki Békés vármegyéből indulva szeli át a szamarával, Fülessel az országot. Mi a Dunaföldvárra érkezésekor beszélgettünk vele.

Egy országosan ismert híresség lett belőled. Ez volt a célod?

– Ekkora népszerűségre nem számítottam, de örülök, hogy ilyen nagy szeretetet és sokféle segítséget kapok az emberektől. A mai napon négyen vonultunk, mert Dunaegyházán (az előzős napi szálláshelyünkön) csatlakozott hozzánk Paréj Johanna, a Dáma nevű sport pónijával.

Mi volt az eredeti terved?

– Egy szamár rezervátumot, és vele együtt egy szamármentő programot szeretnék létrehozni. Azért indítottam ezt a túrát, hogy ezt a gondolatot tudjam vele népszerűsíteni, illetve hogy betudjam mutatni, hogy ők milyen csodálatos állatok. A mostaninál jobb bánásmódot érdemelnek, mint amit kapnak az emberek nagy részétől. Nagyon sok ember a kutyáját, vagy a macskáját családtagként kezeli. Én így vagyok a Fülessel, a szamarammal.

Eddig haszonállatoknak képzeltem őket!

– Most is azok maradtak, de egy másfajta bánásmódot érdemelnének. Azt gondolom, hogy az eredeti posztjukon is lehet és kell velük emberségesen bánni. Leginkább azt szeretném, ha nem ütnék – vernék őket a gazdáik.

Három kilométeren keresztül figyeltelek benneteket. Úgy láttam, hogy úriemberként bántál vele, csak csendes szóval ösztökélted őt a haladásra, jó gazdája voltál a Fülesnek. Mit kelll vele csinálni, hogy jó kedvében legyen?

– Először is rendes és kellő mennyiségű enni és innivalóval kell ellátni őket. Mellette azt vallom, hogy amilyen a gazda, olyan az ő állata is. Alaposan megismerik egymást és utána már szinte egy húron pendülnek. Megtapasztaltam, hogy amilyen a hangulatom, azt a Füles egyből megérzi, és olyankor ő is olyanná válik. Pozitívan kell hozzáállni az állattartáshoz. Becsületesen, jó szívvel és türelmesen kell velük foglalkozni.

Sokféle vicces történetet hallunk róluk

– Mindennek van valami alapja, vannak nekik jobb és rosszabb pillanataik is. A makrancoskodás és a duzzogás az enyémmel és mindenki máséval is megesik, de legyünk őszinték, mi az emberek is hasonlóak vagyunk ebben a dologban.

A rezervátumról

– Ezt Ásotthalom nagyközségben Csongrád-Csanád vármegyében, a Mórahalmi járásban szeretném létrehozni. Hogy erre mekkora összegre lenn szükség, azt még pontosan nem tudom megmondani. Sok munka és kiadás vár rám, hiszen karámokat kell építenem és a jelenlegihez új földterületet kell vásárolni, hogy az állománynak elegendő helye legyen.

Hogyan alakulna ki az állatállomány?

– Vásárolnék, menhelyként is működnék, a gazda nélkülieket is magamhoz gyűjteném, és a vágóhíd elől is szívesen megmenteném őket.

Hogy állunk az adakozással?

– „So-so”. Egyenlőre még nem dicsekedhetek vele. Útközben minden állomáshelyen felvilágosítást adok az ez után érdeklődőknek.

Az út közbeni segítség

– Nagy örömömre gyakran segítenek nekünk egy-egy vacsorával, vagy azzal, hogy tető alatt tudjuk meghúzni magunkat az éjszakára. A Fülesre is gondolnak. A magunkkal hozott eleségből már kifogytunk, így aztán jól jön minden kis segítség. Ő szerencsére mindenfelé talál magának való legelő helyeket, de itt Dunaföldváron például a Rakpart étterem személyzete már sárgarépával, az egyik csemegéjével várta. Emellett szívesen fogyaszt almát és persze abrakot is.

Mikorra „kell” célba érnetek?

– Ez nincs kitűzve, amikor éppen sikerül. A túra nyomvonala folyamatosan változik, de a vége a Szigetköz környékén várható. Most itt Dunaföldváron talán már túl vagyunk a fél távnál. Most az utazásra összpontosítok, de ahogy hazaérünk, nekiállok a bemutatott céljaim megvalósításának.

A vándorainknak vasárnap délelőttre is akadt elhivatott kísérőjük Paréj Johanna, a Dáma nevű a sport pónijával.

– Mi már az elindulása óta követjük Patrikot az oldalán. Amikor a közelbe, Soltra érkezett, úgy gondoltam, hogy elhívom az itteni szamár tanyára, ahol több, mint százat tartanak. Előtte beszéltem az ottani bácsival, hogy találkozzon a Patrikkal, hátha tud neki hasznos tanácsokat adni a terveihez. Az én pónim is fölvette a barátságot Fülessel. Inkább a tempójuk különbségével volt egy kisebb probléma. Amikor ő nem kara igazán jönni, akkor a Dáma noszogatja őt egy gyorsabb tempóval. A szamár inkább a sétálós sebességet kedveli. Mára már megszoktuk a tempóját és ezért Dunaegyházáról Dunaföldvárra már lépésben jöttünk át.

Szívesen tovább is kísérném őket, de sajnos nincs rá időm, hogy velük tartsak. Remélem, hogy a közeljövőben lesz rá módom! Addig is a kalandjaikat az 

elnevezésű Facebook oldalukon követem, amit a többi érdeklődőnek is ajánlok.