Eredményes projektet zárhatnak

2024.08.26. 13:00

A gépészmérnök, a gazdálkodási és menedzsment, és a mérnökinformatikus alapképzés bizonyult a legnépszerűbbnek

Eredményesen zárult a Dunaújvárosi Egyetem pályaorientációt és tehetséggondozást célzó projektje.

Molnár Emese

Felsőoktatási intézményünk egy közleményben számolt be a részletekről. Mint írták, a DUE már több, mint hét éve aktívan vesz részt a Nemzeti Tehetség Programban, és ezúttal mintegy 18,3 millió forint támogatást kaptak a 2023. szeptember 1-jén indult, és idén augusztus 31-én záruló projektre.

A cél az volt, hogy az egyetemen növekedjen a műszaki, és informatikai területeken felsőfokú tanulmányokat folytató (a gépészmérnök, anyagmérnök, műszaki menedzser, mérnökinformatikus, és gazdaságinformatikus felsőoktatási szakképzésében és alapképzésben, valamint gépészmérnök mesterképzésben résztvevő) hallgatók aránya. Kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy ezekhez a szakokhoz a műszaki, informatikai érdeklődésű lányokat Dunaújvárosban és környékén felkutassák, és bátorítsák a jelentkezésüket, ambícióikat. Ehhez olyan komplex pályaorientációs (szakmai napok, kiállítások) és tehetséggondozó programokat (kocka nap) szerveztek, amelyek vonzóvá tehetik az általuk kínált szakokat. A projekt keretében országos roadshowt valósítottak meg, hat vármegyére kiterjedően, ahol a tehetséges fiatalok számára nemcsak diplomaszerzési lehetőséget kínáltak, hanem kutatási programjaikhoz csatlakozási lehetőséget, ipari partnereiknél karrierlehetőséget is ajánlottak. 

A projekt teljes ideje alatt Facebook-oldalt és saját site-ot üzemeltettek, amelyen a program elemeit, a jelentkezési lehetőségeket is bemutatják.

 Mint azt a közleményben hangsúlyozták, a projekt eredményességét talán az mutatja a legjobban, hogy a Dunaújvárosi Egyetemre jelentkezők száma 24 százalékos emelkedést mutat a tavalyi évhez képest: az előző évben 1172 fő volt az első helyes jelentkezők száma, idén pedig 1457 fő. A legnépszerűbb alapképzéseknek a gépészmérnök, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a mérnökinformatikus bizonyult, a műszaki menedzser nappali képzésre több, mint háromszoros volt a jelentkezés a 2023. évhez képest.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában