Ponthatárok augusztus 29-én

2024.08.27. 09:00

Alap- és mesterképzéseket hirdetett önköltséges formában a Dunaújvárosi Egyetem a pótfelvételin

A szeptemberben induló felsőoktatási képzések felvételi ponthatárait július végén hirdették ki.

Molnár Emese

Ezzel az általános felvételi eljárás még nem ért véget, hiszen kiegészítésként az egyetemek, a főiskolák pótfelvételit is meghirdetnek, minden képzési szinten.

A pótfelvételi során már csak egy képzés jelölhető meg, valamint csak azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban. Azok is élhettek ezzel a lehetőséggel, akik idén egyáltalán nem is jelentkeztek felsőoktatásba. Jelentkezni most is kizárólag az E-felvételiben lehetett,  augusztus 7-ig. Mint azt a felvi.hu részletezte, az idén állami ösztöndíjas képzéseket is meghirdettek a pótfelvételi során, 32 egyetemen és főiskolán nyílt lehetőség agrár, hitéleti, informatika, műszaki, orvos- és egészségtudomány, pedagógusképzés, sporttudomány és természettudomány képzési területek bizonyos szakjaira benyújtani a jelentkezést. Ugyanakkor 48 egyetem és főiskola hirdetett mind a 15 képzési területen önköltséges finanszírozási formában képzéseket.

A felvi.hu-n szereplő adatokat böngészve látható, hogy a Dunaújvárosi Egyetem anyagmérnöki, gazdálkodási és menedzsment, gazdaságinformatikus, gépészmérnök, kommunikáció- és médiatudomány, mérnökinformatikus, műszaki menedzser és szakoktató alapképzéseket kínált, nappali és levelező munkarendben egyaránt. Jelentkezni lehetett nappali munkarendű televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzésre, valamint levelező munkarendű gépészmérnöki és tanári mesterképzésre is. Ezek között nem volt állami ösztöndíjas hely, mindegyik szakot önköltséges finanszírozási formában hirdették meg.

A pótfelvételi eljárás során több, mint 17 ezren adták be jelentkezéseiket, ebből 74 százalékuk az alapképzést, 15 százalékuk pedig a mesterképzést jelölte meg- erről már az Oktatási Hivatal számolt be. Mint írták, a tavalyi évhez hasonlóan az állami ösztöndíjas képzésekre a felvételizők 44 százaléka adta be jelentkezését. Tovább erősödtek az egyházi intézmények is, ugyanis a jelentkezők 23 százaléka választott egyházi fenntartású intézményt.

A pedagógusképzés aranyérmes lett: több mint 4700-an jelentkeztek a területhez tartozó szakokra. A jelentkezők 65 százaléka választotta a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt, úgynevezett MTMI+ képzéseket, vagyis a műszaki, természettudományi, agrár, orvos-egészségtudományi és informatikai szakok egyikét.

A pótfelvételi ponthatárait várhatóan augusztus 29-én hozzák nyilvánosságra, ekkor dől el, hogy kik kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat még idén szeptemberben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában