Rajzpályázati felhívás

2024.08.13. 11:00

Mindannyiunknak tennivalója van, ráadásul gyorsan kell cselekedni

Kisapostag Község Önkormányzata környezetvédelmi és vízgazgálkodási témakörben rajzpályázatot hirdetett óvodásoknak és általános iskolásoknak.

Duol.hu

Környezetvédelmi rajzpályázat illusztráció

Tudtad, hogy idén augusztus 1-én volt a Globális túlfogyasztás napja? 

2024-ben az emberiség mindössze 7 hónap alatt elhasználta az erőforrásokat, amelyeket a Föld egy év alatt képes újratermelni. Vagyis mostantól év végéig a Föld „hitelez” nekünk. 

És azt tudtad, hogy október 24-én lesz az Éghajlatvédelmi világnap? 

Napjaink legnagyobb kihívásai között szerepel, hogy természeti kincseinket és erőforrásainkat a jövő generációi számára is meg tudjuk őrizni, a globális felmelegedés és éghajlatváltozás következményeit enyhíteni tudjuk, és képesek legyünk alkalmazkodni a változásokhoz. 

Jelen rajzpályázat arra hívja fel a figyelmet, hogy mindannyiunknak tennivalója van, ráadásul gyorsan kell cselekedni

Úgy egyéni, mint közösségi felelősség, hogy mindennapi vízhasználati, életviteli szokásaink megváltozzanak, takarékosan bánjunk a vízzel és más természeti erőforrásokkal. Te is vegyél részt benne! Tedd meg, amit csak tudsz, ráadásul most! 

Neked mit jelent a környezetvédelem, és a helyes vízgazdálkodás? 

Rajzold le, hogy mit tudsz, mit gondolsz - a környezetvédelemről, - vízvédelemről, - a vizek helyben tartásának jótékony hatásáról (pl.: záportározó tó), - a víztakarékos életmódról (pl.: esővíz-hasznosítás, víztakarékos csaptelepek). 

Pályázati feltételek: 

- egy pályázó maximum 3 alkotással pályázhat, - a technika szabadon választható, - a rajz mérete: A4-es, - a rajz beküldésekor kérjük megadni: név, életkor, óvoda/iskola neve. 
Beküldési határidő: 2024. augusztus 25. 
A rajzok leadhatók: e-mailen: [email protected] 

Díjazás: 

A nyertes pályamunkát készítők elismerő oklevélben és apró meglepetésben részesülnek! 

A beérkezett alkotásokból 2024. augusztus 26-tól digitális kiállítás nyílik az önkormányzat közösségi oldalain.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában