Projekt

2024.08.27. 16:00

Nemzeti tehetségprogram a Dunaújvárosi Egyetemen

A Dunaújvárosi Egyetem több mint 7 éve aktívan részt vesz a Nemzeti Tehetség Programban. Az augusztusban záruló NTP-HHTDK-23-0067 „Fiatal műszaki kutatók fejlesztése és nevelése” című pályázat 2023. szeptember 1-ével indult.

Duol.hu

Fotó: archív

A projekt célja volt, hogy a Dunaújvárosi Egyetemen (DUE), Dunaújvárosban és környékén mind az egyetemista hallgatók, mind a középiskolás diákok közül kiválasztásra kerüljenek azok a személyek, akik tehetségük kibontását az egyetemi keretek között szeretnék megvalósítani. Nekik olyan programokat biztosított a Dunaújvárosi Egyetem, amellyel bekapcsolódhatnak az egyetemi életbe, munkába. A projekt célja volt az is, hogy bizonyos mértékben a tehetséges hallgatókkal szeretnénk biztosítani az oktatói utánpótlást — olvasható az uniduna.hu oldalon.

A projektben megvalósított programok a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetében a diákköri műhelyek az intézet kutatócsoportjaihoz, valamint az intézet Műszaki Szakkollégiumi Tagozathoz kapcsolódnak.

Az intézetben anyagtudományi, roncsolásmentes anyagvizsgálati és villamos kisüléses anyagvédelmi kutatócsoport működik.

A kutatócsoportok tevékenységüket szakmai napokon, tehetségnapon, TDK konferenciákon, szakmai kávéházakban, a tudományos héten, a KAC honlapján mutatták be. Az ipari partnerek számára szervezett TIP (Területi Innovációs Platform) napokon ismertették a kutatócsoportok az eredményeiket. Az egyetem saját folyóiratában a Dunakavicsban, illetve nemzetközi szakmai folyóiratokban publikálhatták tevékenységüket. A kutatócsoportokban dolgozó oktató-kutató kollégák a hallgatók személyes mentorálását is ellátták, akár TDK munka, akár szakdolgozat konzulensként.

Az egyetemen megrendezett Tudományos Diákköri konferenciákon mutathatták be a hallgatók tudományos eredményeiket. A pályázat időtartamában két TDK konferencia is megrendezésre került. 2023. november 8-án hibrid formában került lebonyolításra egy TDK konferencia, ahol 6 szekcióban összesen 45 db előadás hangzott el, melyet 58 fő szerző, 27 fő témavezető segítségével készített el. Ebből a műszaki szakterületen – a projekt fókuszában – 14 előadás hangzott el 22 szerzőtől, akiket 12 témavezető segített.

Az eddigiektől eltérően 2024 májusban is megrendezésre került a TDK Konferencia. A lebonyolítás hibrid formában történt, így lehetőségük nyílt az előadóknak és a hallgatóságnak a jelenlét mellett a Teams felületén is csatlakozni az eseményhez. Itt 6 db szekcióban összesen 21 db előadás hangzott el, melyet 26 fő szerző, 20 fő témavezető segítségével készített. Ebből a műszaki tudományok területén 5 előadás hangzott el 10 szerzőtől, akiket 4 témavezető segített.

A projekt nagy mértékben hozzájárult a TDK népszerűsítéséhez. A TDK konferenciánkon 2023-ban 6 középiskolás tanuló is bemutathatta tudományos munkáját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában