2024.08.08. 11:27
Trianon után minden megváltozott, felfedezték a Balatont
Igaz, már augusztus elejét írjuk, de még messze vagyunk a nyár végétől. Talán még most sem mindenki döntötte el, hogy hol pihenne egy kis időszakot. Írásunkban nem utazási tanácsokat kívánunk adni, hanem egy kicsit a múltba szeretnénk visszatekinteni.
Évtizedekkel ezelőtt a trianoni békediktátum után (1920), milyen lehetőségekkel élhetett egy átlag magyar család ha utazni, nyaralni akart. Érdekes információkhoz juthatunk a rubicon.hu-n Nagy Zsuzsa által publikált írásból. Ebből közlünk részleteket.
Meghonosodik a víkend
A hétvége, a víkend fogalma Magyarországon a két háború között honosodott meg. A hivatalok, gyárak alkalmazottai legalább szombat déltől hétfő reggelig nem dolgoztak, és ennek az időnek egészét vagy egy részét mind többen töltötték lakóhelyüktől távol. A középosztály egy része a nyaralást, a hosszabb nyári vakációt is megengedhette magának.
A Monarchia felbomlásával azonban elvesztek a korábbi kedvelt üdülőhelyek.
A régi divatos fürdőhelyek helyett a Balaton kínálta a legkedvezőbb lehetőségeket, ám a magyar tengert még fel kellett fedezni, meg kellett szerettetni.
Így született a jelszó: nyaraljon itthon!
A Balaton nyaralás szempontjából nem volt érdekes a magyar átlagember számára, hogy felértékelődjön, ehhez kellett az, hogy az ország kétharmadát elveszítse.
Nyaraljon itthon! – volt az utazási irodák, panziók, szállodák új jelszava a húszas évek elején. A rettenetes inflációt és anyagi leromlást követően kezdtek magukhoz térni a középosztály, az értelmiség azon tagjai, akik az 1918-ban bekövetkezett összeomlás előtt megengedhették maguknak, hogy a nyári hónapokat állandó lakhelyüktől távol, valamelyik divatos üdülőhelyen: Karlsbadban, Pöstyénben, Fiuméban, Tusnádfürdőn, esetleg a francia vagy az olasz tengerparton töltsék.
Már útlevél is kellett
A felbomlott Monarchia közkedvelt fürdőhelyeire 1918 után már nemcsak vasúti jegy, hanem útlevél is kellett, s kezdetben a nyaraláshoz szokottak anyagi helyzete sem engedte a régimódi utazásokat. Ezért arra biztatták őket, hogy ne külföldön, hanem idehaza töltsék a vakációt. Bizonyára volt ebben némi hazafias érzület és dac Trianon miatt, de ez nem lett volna elegendő egy egészen új szokás meghonosításához s az addig valójában nem is létező üdülőhelyek kiépüléséhez.
A jelszó sikeréhez – noha a harmincas évektől visszatért a külföldön nyaralás szokása is – még más is kellett. Mindenekelőtt szabadidő, és nemcsak a polgári, értelmiségi rétegeknek, hanem másoknak is. Ezzel korszakunkban mind többen rendelkeztek. 1923-ban ugyanis a Bethlen-kormány megkezdte a nyolc órás munkaidő és a fizetett szabadság bevezetését, amit utódai folytattak, fokozatosan terjesztve ki azt a különböző iparágakra.
Még az ipari tanulóknak, a tanoncoknak is járt egy évben két hét fizetett szabadság.
A hétvége eltöltéséhez kapcsolódott, hogy tömegek kezdtek hódolni az úszás örömének, mivel tavainkon, folyóinkon, sőt, a harmincas években még a pesti Dunán is (a folyó vizében akkor még fürdeni lehetett, mint azt e sorok írója is tanúsíthatja szabadstrandok működtek, ahol belépődíj nem volt. Budapest környékén, a Duna mentén, Gödtől Lacházáig kis telepek sora jött létre, s számtalan egyesület alakult az úszás, evezés, horgászat elszánt hívei számára.
A Balaton és a nyaralás
A húszas években megkezdték a Balaton déli partján fekvő hatalmas területek parcellázását, családi ház, villa építésére alkalmas telkek formájában történő árusítását. Ettől az időtől fogva a nyaralás és a Balaton – máig hatóan – összekapcsolódott egymással. Nem mintha a Balaton mint a kellemes időtöltés, a vitorlázás, a hajózás színhelye addig ismeretlen lett volna. Hiszen az északi partnak, Badacsonynak, Szigligetnek, Tihanynak, Fürednek már évszázados múltja volt. Ez azonban csak egy szűk, kiváltságos, leginkább arisztokrata- és művészréteget érintett. A déli parton addig alig egy-két lakott hely jutott el az önálló községi szintre, többségük jelentéktelen település volt. Radikális változást hozott azonban, hogy a megfizethető áron kínált telkeket fővárosi vagy a tóhoz viszonylag közeli városok polgári, kispolgári, értelmiségi rétegei vásárolták meg, aminek következtében valóságos építési láz tört ki.
Fotó: Huszár Gábor/MW-archív
Villák nyaralók tömege
Ezzel megkezdődött a Balaton társadalmi méretű „meghódítása”: családi villák, nyaralók tömege épült fel,
szerény, egyáltalán nem hivalkodó külsővel. Ezeknek a tulajdonosok nevet is adtak, leginkább női neveket, összekapcsolva az építmény szerény voltára utaló „lak” szóval. Még ma is áll nem egy akkor emelt ház ilyen felirattal. Rövid idő alatt „sikk” lett a Balatonnál, annak is a déli partján nyaralni. Ez odavonzotta a befektetőket is: sorra-rendre épültek-nyíltak a panziók és szállodák. 1937-ben a somogyi part 16 helységében több mint 120 ilyen működött.
Célszerű volt saját balatoni ház építése, hiszen a kispolgári, polgári rétegek körében a ház asszonya nem dolgozott, következésképpen az iskolaév végétől az új tanév kezdetéig gyermekeivel leköltözhetett a nyaralóba. A férj, akinek munkaviszonya több hónapos távollétet nem tett lehetővé, csak a hétvégeket vagy azon túl egy-két hetet töltött lent.
A vállalati üdülők
Megjelentek a Balaton partján a „vállalati üdülők” is. A különböző foglalkozási csoportok önkéntes egyletei, szervezetei kisebb-nagyobb üdülőket építtettek és tartottak fenn, amelyeket tagjaik és azok családjai jutányos áron vehettek igénybe. A tó déli partján így néhány esztendő alatt szinte összeépült üdülőhelyek, üdülővárosok sora alakult ki: Zamárdi, Földvár, Szárszó, Szemes, Boglár, Lelle, Fonyód, Berény, Máriafürdő. Siófok ekkor vált a térség „fővárosává”.
Kik engedhették meg maguknak a telekvásárlást, a nyaralóépítést, a panziókban eltöltött heteket?
A válasz talán meglepő, mégis reális: a városi népesség széles köre, amennyiben nemcsak anyagi erejét, hanem törekvéseit is számba vesszük. (Már ez a helyzet alaposan megváltozott, üres telek alig van a Balaton környékén, azokon általában befektetők apartmanházakat építenek, a meglévő ingatlanok megvásárlásához pedig igen csak jómódúnak kell lenni.) A korszak egyik nagy slágerében megénekelt „havi 200 pengő fixszel” már szolid polgári életvitelt lehetett biztosítani, amibe belefért rövidebb-hosszabb ideig tartó nyaralás – saját nyaralóban feltétlenül. A 200 pengős havi fizetés elérhető volt az iparosok és kereskedők egy része, sőt – ha összeadjuk a pénzbeni és természetbeni juttatásokat – még a fegyveres testületek altisztjei, a hivatalok, bankok akkor ugyancsak altisztnek nevezett szolgái vagy akár a házmesterek számára is. De a tisztviselők, értelmiségiek középső és felső rétegei ennél több száz pengővel nagyobb jövedelemmel rendelkeztek.
A nők munkavállalása
A hazai turizmus fellendülése még egy területen hozott fellendülést, méghozzá a nők munkavállalása terén. A panziók, szállodák kiszolgálása, a nyaraló polgári családok háztartásában való segítség addig elképzelhetetlen keresletet eredményezett a női munkaerő iránt. Az egykori paraszti települések asszonyai és lányai, akiknek korábban alig vagy csak nehéz mezőgazdasági munkával nyílt kereseti lehetőségük, most szinte válogathattak a munkahelyek között.
Ami a lényeg: a „Nyaraljon itthon!” jelszó hatásosnak bizonyult. A nyaralás fogalmához mindmáig leginkább a Balaton kapcsolódik.
