Összefogás a horgásztanya felújításáért

2024.09.09. 17:30

A közösség teremtő ereje

Kulturált környezet fogadja a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület (DSHE) horgásztanyájának látogatóit. Az első ütemben az egyesület – hosszú évek takarékos gazdálkodásának eredményeként - saját erőből felújította a horgásztanyát. A második ütemben pedig a csónakkikötő környezetét is – köszönhetően a széleskörű társadalmi összefogásnak. Ezt az önzetlen segítséget köszönte meg az egyesület vezetősége a támogatóknak – egy kis ünnepség keretében – az emléktábla állítással.

Duol.hu

Fotó: Vass Tamás

Két hónappal ezelőtt, július 11-ei írásunkban beszámoltunk arról, hogy a Horgásztanya felújítása az utolsó szakaszához érkezett. A régió horgászainak nagy örömére befejeződtek a munkálatok, szeptember 6-án pedig egy kedves avatóünnepséget rendezett Somfai Rezső és a vezetőség. Egy táblát helyeztek el a horgásztanya falán, emléket állítva a közösség teremtő erejének, felsorolva rajta az önzetlen támogatókat. Ez örökíti meg - a teljesség igénye nélkül -, azokat a lokálpatrióta cégeket, szervezeteket, magánszemélyeket, akik segítették a horgászközösséget otthonuk megszépítésében. 

Az eseményen részt vett dr. Mészáros Lajos, országgyűlési képviselő és Mezei Zsolt, Dunaújváros Megyei Jogú Város alpolgármestere is.

Fotó: Vass Tamás

Vannak még Dunaújvárosban lokálpatrióták

Somfai Rezső, az egyesület elnöke az avatáson elmondta, hogy most a Regionális Horgász- és Vízi turisztikai Központ fejlesztése fejeződött
be az évekkel korábban elkezdett önerős beruházással. 

"Nagy szó ez, mert a mai világban nem szokványos dolog önzetlenül segíteni, az emberek jelentős része a profit világában él, és nehezen
mond le annak egy részéről. Az épület rekonstrukciója után szomorúan láttuk, hogy az infrastruktúra olyan, amilyen, és ez nem maradhat így.
Amikor megterveztük a költségvetést, azt láttuk, hogy másak az elképzelések és másak a lehetőségek. Igyekeztünk személyes kapcsolatokkal megkeresni vállalkozókat, cégeket, szimpatizánsokat. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy vannak még Dunaújvárosban olyan lokálpatrióták, akik hajlandóak segíteni Dunaújváros legnagyobb civil szervezetének. Nem csak városiak, hanem városkörnyékiek is nagyon sokat segítettek. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!"

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk az évek óta tartó, folyamatos felújítások során kicserélték a stégeket, az azokhoz vezető lépcsőket, megépült az aszfaltozott út Szent István utcától a Halász soron a Horgásztanyáig, térkövezést kapott a gépkocsiparkoló, bográcsozóhely. Pihenőpadokat, magas ágyásokat telepítettek az épület elé, és elkészültek a napelemes, mozgásérzékelős, alkonyatkapcsolós kandeláberek is. Mi magunk is megtapasztalhattuk azt, hogy valóban megújult, szép környezetben intézhetik tennivalóikat a horgászok, és a szervezet tisztségviselői is.

Fontos a társadalmi összefogás

Dr. Mészáros Lajos Fotó: Vass Tamás

"A civil szerveződések nagyon fontos szerepet töltenek be a társadalmi szerepvállalásban, hiszen olyan célok érdekében társulnak, mint például a horgászat, ami nagyon sok embert megmozgat. – mondta lapunknak dr. Mészáros Lajos. Amikor egy ilyen civil szerveződés mellé odaállnak különböző vállalkozók vagy cégek azért, hogy a terveiket megvalósíthassák, az mindig örömmel tölt el - hiszen ez azt mutatja, hogy pezsgő közösségi élet van egy településen. A horgászok nem csak Dunaújvárosban, hanem országosan is az egyik legnagyobb civil közösség. Örülök, és köszönöm azoknak a vállalkozóknak, akik hozzájárultak ehhez a fejlesztéshez, ami itt, a Horgásztanyán megvalósult. Köszönöm Somfai Rezső barátomnak is, hogy ennyire agilisen élére állt ezeknek a projekteknek. Tudom, hogy további tervei is vannak, és folytatja ezt a sziszifuszi munkát ebben a forráshiányos időszakban, amikor fejlesztésekre nem nagyon van pénz. Ő valahogyan mindig megvalósítja az elképzeléseit. A folyó pedig miközben országokat, tájegységeket, embereket köt össze, közösségeket teremt.” Én is vízi ember vagyok, én is motorcsónakoztam egykor, sokáig a Dunán, ismerem ezt a közösséget.”

Az emléktábla avatása után a vezetőség egy pezsgős koccintásra, és egy kellemes, vacsora melletti beszélgetésre invitálta a megjelenteket. Somfai Rezső a Dunaújvárosi Hírlap, a felújítás folyamatáról és az összefogásról szóló autentikus 2024. július 11-ei cikkének kinyomtatott, laminált lapját adta át emlékbe a megjelent vendégeknek.

Szerző: Vass Tamás

Fotók és video: Vass Tamás

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában