Nyílt vízi

2024.09.05. 18:38

Egészen az utolsó körig esélye volt a világbajnoki dobogóra

A nyílt vízi junior úszó vb csütörtöki rajtján volt érdekelt a DKSE versenyzője, Kovács-Seres Hunor, aki a 10 kilométeres egyéni távon ugrott vízbe. Az ebben a korosztályban elsőéves sportoló egy ideig elöl haladt, s utána is ott volt az élbolyban, végül a hajrát már nem bírta, végül hetedik lett.

Gallai Péter

Világbajnoki hetedik lett 10 kilométeren a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor

Fotó: MÚSZ/Kovács Anikó

A júliusi, bécsi Eb után Kovács-Seres Hunor a világbajnokságon is bizonyíthat. Előbbin hatodik lett 10 kilométeren, s most Olaszországban is ezzel a távval kezdett a csütörtöki nyitónapon. Nem várt most sem könnyű feladat rá, hiszen 18 esztendősen viaskodik a nála egy évvel idősebbekkel, tehát neki is és társainak is van még idejük beérni.

Fotó: MÚSZ

A kezdés remekül sikerült Hunor számára, hiszen az első két kör – összesen hat volt a táv – után az élen tempózott. Utána az első négyes ellépett a mezőnytől, s ugyan a bolyban Hunor az utolsó helyre csúszott, de minimális különbségek voltak közöttük. 8000 méterhez érve még mindig csak öt másodperc hátránnyal követte az élen úszó  olasz Vincenso Casot. A hajrában aztán többen felzárkóztak rá, majd meg is előzték, végül a hetedik helyen csapott célba.

A vb-n kint van Hunor edzője, Szabó Gergő is, aki lapunknak így értékelte tanítványa teljesítményét.

– Az elején ügyesen elment, a közepe is igen jól sikerült, elment a négyes bollyal, a végén sajnos „ledobta a láncot”, utána már nem tudta lereagálni a többiek ritmusváltását. Összességében nem volt rossz, de sajnos elfogyott a végére. 

Korosztályából hárman előzték meg, a többiek mind idősebbek. Az Eb is hasonlóan zajlott, ott is kétharmadáig bírta az iramot. Hunor nem tört össze, de azért fel kell dolgozni az eredményt, mert kicsivel jobbra számítottunk

- Egész nyáron arra készültünk, hogy nagy sebességgel kezd, mert ha nem bírja el valaki ezt a tempót az elején, akkor nem hetedik, hanem huszadik lesz. Előbb, utóbbi a végéig kell elvinni a sebességet. Tudni kell, ez a tíz kilométer már nem játék. Tudtuk, hogy egyre nehezebb, ez a korosztály a felnőtt mezőny alatt van, a győztes francia már nyert felnőtt világkupát. Hunor szombaton biztos úszik az új számban, a váltót pedig a kapitány dönti el.

Fotó: MÚSZ

Új szám debütál

A vb-n jön egy újítás, ami miatt egy nappal tovább tart a viadal: az egyéni távok, valamint a két váltó mellett beiktattak egy 3-3 km-es sprintfutamot is, melynek keretében 1500, 1000 és 500 méteren úsznak a versenyzők. Menet közben a mezőny mindig feleződik, aki az utolsó 500-on beér elsőnek, az lesz a világbajnok. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában