Jani bácsi 90 éves lett, de a humorát máig megőrizte

- 1942-ben jöttünk ide, Daruszentmiklósra Gulyamajorból. Azóta azt már szétverték, csak a Tóház áll belőle. A 2. osztályt már itt kezdtem, azóta ezt az utat taposom. A házunk is ezen a helyen állt, csak közben a helyére építettük ezt, amiben azóta is élek. 

Kilencen voltunk testvérek. Eleinte mindenki itt lakott, de ahogy az idősebbek felnőttek, mind elmentek szolgálni Földvárra. A lányok és a bátyáim is.

- Nagy kópéságok az iskolában? Voltak?

- Volt egy öreg papunk, akit Bosnyák Pongrácnak hívtak, ő engem mindenáron színésznek szeretett volna kitaníttatni, de aztán jött a háború. (Jani bácsi ma is remek előadó, sajnálhatjuk, hogy az a terv nem sikerült.) Nála ministráltam, itt a helyi, akkor az „új iskolában”, ahol egy kis kápolnát rendeztek be. Harangozni is lehetett. A régiből lett az óvoda.

- Most már mindegy, kimondhatjuk, jó tanuló volt?

- Nem mondhatnám, hogy sok ötöst hoztam volna haza, mivel akkor más világ volt, inkább a pofonokból volt több, amit a magatartásomért kaptam. Szegény öreg tanítót gyakran megvicceltük, például az akkor még található német lőszerekkel is. Nem csoda, ha cserében azt kaptuk tőle.

A háború után az iskola is nagyon szegényes lett. Az 1934-es korosztályból tizenhatan fiúk jártunk. Két asztalnál ültünk. Egyiknél a leányok, a másiknál pedig mi. Velük nem tárgyaltunk, mert mindig árulkodtak. 

Korán találtak dolgot nekünk. Negyedikes koromban már az iskola előtt megmondta a Mama: „Jancsi, amikor megjössz, a tehén elől kiszeded az ízikszárt (az ízík - leveles kukoricaszár, amiről a tehén leette a csuhét és a leveleket.) Aztán hosszan folytatta, mert feladatból volt annyi, hogy soha nem végeztünk velük.

Nyolc hold földünk volt, Ez a mostani udvarunk teljesen bevolt terítve babbal, amikor fölszedtük. Tudod miért? Kiszárítottuk, aztán vasvillával kicsépeltük, összeszedegettük, válogattuk, rostáltuk, szeleltük aztán azzal már meg is voltunk! Ezzel a munkával…Persze mindig vasárnapra esett!

- Dicséret járt a munkáért?

- Hogyne! Csak egyet kellett rosszul szólnom, vagy valamit csinálnom, a nővérem a leventesapkával (még a gomb is rajta volt) jól elvert. Nem a munka minőségével volt a baja, hanem mert átléptem a szomszédba, hogy fölmásszak a fára, a verébfészket kiszedni – a babszem szedegetés helyett… Ez azért nem gyermekjáték volt ám, hiszen annyi babot termeltünk és szedegettünk, hogy annak az árából vette az apám a lovat a háború után!  

- Drámai fordulat...

- Az előzőt elvitték az elvtársak, a tehén is odalett, a borjút pedig átvitték a szomszédba, ott vágták le, persze maguknak és nem nekünk. Ezért aztán nagy keservesen mindent elölről kellett kezdeni. Minden sikerült. Kaptunk nyolc hold földet, azon kívül három már volt nekünk, ahogy egy nagy szőlőnk is. A Fater elment Pestre (gyalog, de úgy is jött haza) mert ott vett a vásárban egy lovat, amit úgy vezetett haza. A biztonság miatt csak éjszaka vonultak, aztán egyszer, csak haza értek. 

- Az iskola után

- Először itthon dolgoztam, aztán már elmenten a masinához (aratás után a cséplőgéphez) háromnegyed részesnek, két alkalommal. Utána egy kicsit tengő-lengő időszak következett, majd Ménesmajorban a gazdaságban dolgoztam '54-ig. 

Tizennyolc évesen már eljártunk a bálokba és moziba is Dunaföldvárra. Oda már leányok is jöttek. Ez fog neked tetszeni! Gyalog és biciklivel is mentünk, de hogyan? Elmentem egy darabig vele, aztán leraktam az árokba és ballagtam tovább. Amikor odaért a társam ő ült föl rá és ő tekert tovább, megelőzött és kezdtük elölről. 

- A forradalom idején fiatal ember volt. Hogyan emlékezik vissza erre az időszakra?

- Húsz évesen elvittek katonának, ahol a két évnél pár nappal tovább voltam a forradalom miatt. Akkor is Veszprémben szolgáltam és akkor annyi diákot láttam, mint még soha. 

Október 22-én szabadságra mentem, mert lakodalomba készültem. Az öröm helyett bánat ért, mert aznap éjjel meghalt az édesanyám, akivel este még beszélgettem. Nálunk akkor még se villany se rádió nem volt, ezért csak a laktanyában tudtam meg, hogy kitört a forradalom. 

Az oroszok nagyon beleálltak, rengeteget lőttek a táborhelyükről, de hogy hová, azt soha nem tudtuk meg. Mi is állig fegyverben álltunk, de szerencsére senki ellen sem használtuk. Az első riadó után a csizmát csak tíz nap multán vethettem le. Izgalmas napok voltak. November 10-én szereltem le. 

- Újrakezdés...

- A komolyabb beosztásban lévők akkoriban még gyakran fegyvereket tartottak maguknál. Leszerelés után jött az erdőgazdaság és ismét Ménesmajor. Kéziszerszámmal akkora tuskók hasogatásával kezdtem, hogy nem értem föl a tetejét. Aztán vontatóra meg mindenféle más munkákra kerültem. Nem lehetett válogatni. 

Dunaújvárosban a 26-os Építőipari Vállalat szállítási osztályán folytattam. Egy darusi lapátos brigádhoz kerületem, akikkel jól elvoltunk. A Duna soron építettünk kísérleti házakat. Utána mentünk a papírgyár fölhúzására. 

Nagyon rendes brigádvezetőnk volt a Púpos, aki összeszedte a kajapénzt, aztán szépen meg is itta… Az ottani diszprécser is pisztolyt tartott a fiókjában. A termelési tanácskozáson meg is mondtam a főnököknek, hogy a munkát nem pisztollyal, hanem szóval kell osztani. 

Amikor elfogyott a munka, szét akartak szedni bennünket és különböző helyekre küldtek volna. Nahát abból már nem kértünk, így aztán négyen hazajöttünk a Hepp Jóska bácsihoz, aki a téeszben volt brigádvezető. Fölültem a traktorra és a kombájnra, tettem a dolgomat. 

- Családalapítás?

- 1958-ban kötöttünk házasságot. Egy lányunk született, de ha még egyszer megnősülnék, nyolcig nem állnék meg! (tette hozzá nevetve) A munka mellett itthon gazdálkodtunk, mert nagy szükség volt rá. 

A feleségemmel együtt moziztunk. Nem szórakozni jártunk, hanem a filmeket vetítettük. Amikor megszületett a lányunk az Anikó, én vettem át a munkáját. Az is gonosz idő volt, mert akkor találták ki, hogy a kocsmát délelőtt kilenckor és délután ötkor lehetett kinyitni… Lassan elment a kedvem tőle és otthagytam a mozizást. 

- Miért maradt a falujában?

- Dunaújvárosba nem kívánkoztam. Pestre? Isten irgalmazzon! Oda csak a munkám végett mentem, amikor a Volánhoz kerültem. Mindenünk megvolt, nem kellett kunyerálnunk semmit sem. 

- Több, mint harminc éve nyugdíjas vagyok. 

- Látom, hogy mi lenne a tennivaló, de már nincs hozzá erőm. Egyik nap megy, a másikon már pihenni kell. A tévét ugyan nézem, de nincs bekapcsolva! (és huncutul kacsint hozzá) A meccseket megnézem, de csak a magyarokét. Az egészségem változó, volt már jobb is. Az étvágyam? Az is. Amikor mozog az ember inkább megjön, mintha nem csinál semmit sem, de ez így van rendjén.