Kovács Zsófia elég erőt érez magában a következő olimpiáig

– Hogy van?

– Két hete műtöttek meg ismét, de ez csak kisebb beavatkozás volt. Az olimpián szerencsére a szalag nem sérült meg, csak megnyúlt, ám mindkét oldalról letört egy-egy porcdarab, azokat szedték ki és a csavarokat, amelyeknél sajnos folyamatos gyulladás volt, nem bírta a szervezetem – válaszolta Kovács Zsófia a Nemzeti Sportnak adott interjújában, akit a sérülése után Székely Zója „váltott” Párizsban – ezt a Nemzeti Sportnak adott interjújában mondta.

– Tavaly két nappal a kvalifikációs világbajnokságra utazás előtt sérült meg, s bár felépült a keresztszalag-szakadás után, Párizsban a pódium­edzésen a korlátról való leugrásakor újra megtörtént a baj. Melyik volt a nagyobb sokk?

– Mindkettő az volt… De a párizsit mondanám, mert már ott voltam a versenyen, mégsem léphettem pódiumra.

– Amikor leugrott a szerről, rögtön érezte, hogy baj van?

– Oda is kaptam a térdemhez.

– Mert fájdalmat érzett?

– Igen. Próbáltam nyújtogatni, hajlítgatni, de mozdítani sem nagyon tudtam, aztán meg lábra állni sem sikerült. Nehéz pillanatok voltak. Fele­más korláton kezdtünk, vagyis még alig eszméltem, éppen csak elkezdődött az olimpia. Nem sokkal később elkezdett dagadni a lábam, akkor már sejtettem, ebből nem sok jó sül ki.

– Ilyen nehéz év után rettentően fájdalmas lehetett, mindenféle értelemben. Hogyan élte meg?

– Egy esélyem volt a kvalifikációra, a június végi bukaresti verseny. Fél év kihagyás után, s ez érződött is, hiszen a megszokottnál jobban izgultam Romániában. 

– Eszébe jutott, hogy feladja?

– Sokszor voltam csalódott a rehabilitáció során, de nem az Eb-re készültem, hanem az olimpiára. Csak januárban kezdhettem el olyan elemeket gyakorolni, amelyeknek közük van a tornához… Érzékeny volt a lábam, már-már teherként éltem meg, hogy össze kell raknom egy olyan gyakorlatot, amilyen egy olimpiára való.

– Az már az októberi sérülésekor eldőlt, hogy a négy szerből csak a felemás korlát maradhat?

– Az ugrás és a talaj hamar kiesett, de a korlát mellett a gerendára is készültünk – utóbbi szeren már a rehabilitáció idején gyakorlatoztam a fel- és leugrás nélkül, ám aztán a lábam egyszerűen nem bírt többet.

– Miből merített erőt, amikor nagyon el volt keseredve?

– Nem vagyok feladós típus. Ugyan ekkora még nem, de több sérülésem is volt, és mindegyikből felálltam. Folyamatosan hajtott, hogy én ennél sokkal többet tudok. Eb-n már álltam dobogón, ráadásul mindhárom fokán. Ugyanakkor például világbajnoki érmem még nincs, pedig már közel jártam ahhoz is. 

– Mi a terve a jövőt illetően? Mikor kezdheti az edzéseket?

– Nem szeretnék siettetni semmit, azt szeretném, hogy tényleg meggyógyuljon a lábam. Öt-tíz nap múlva kíméletesen ugyan, de visszatérhetek a hétköznapokba. Azt hittem, a varratok kiszedése után már kezdhetek is, de muszáj türelmesnek lennem. De utána nem sokkal már szeretnék visszatérni a terembe is.

– Nem tart attól, hogy a versenyeken majd előjönnek a korábbi rémséges történések?

– Már az olimpia előtt is dolgoztunk ezen sportpszichológussal, de nem félek ettől, mert a tavalyi sérülésem után sem volt bennem semmiféle félsz, amikor újrakezdtem. 

– Párizst hová teszi a pályafutásában? Mert a kvótát azért kiharcolta...

– Nehéz volt feldolgozni, hiszen ez volt az első olyan olimpia, amelyre végre nem egyedüli magyar tornászként jutottam ki, két csapattársam is ott volt – kint töltöttem velük egy hetet, az nagyszerű volt, ugyanakkor le kellett zárnom magamban ezt a történetet,