Tisztújítást tartottak

2024.09.02. 18:23

Ötödik ciklusát kezdi meg Králik Gyula a városi kamara elnökeként

Négy évente tartanak választást a kereskedelmi és iparkamarák, a dunaújvárosi augusztus végén választott küldötteket, akik tegnapi ülésükön döntöttek az új elnökségről, tisztségviselőkről.

Kőhalmi Kálmán

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Králik Gyula újabb négyéves időszakra kapott meghatalmazást az elnöki poszton, az általános alelnök továbbra is Kis Attila. A szintén az elnökséghez tartozó tagozati elnökök között sem történt változás, a tisztségeket Tarány Gábor (ipari), Horváth Attila (kereskedelmi) és Fülöp Ilona (kézműipari) töltik be. Újként kerültek be a testületbe: Vass Zoltán, dr. Szabó István, dr. Bocsi Andrea és Kácser Zoltán. (Az elnökség tagjait pénteki lapszámunkban szólaltatjuk meg.)

A küldöttgyűlésen lemondott tisztségéről Fejes László tiszteletbeli elnök, aki 1995-ös megalakulásakor a helyi kamara elnöke volt, és minden ciklusban az elnökség tagja volt tiszteletbeli elnökké választásáig. Támogatva javaslatát a küldöttgyűlés tiszteletbeli elnökké választotta dr. Kováts Miklóst, aki szinte a kezdetektől végig elnökségi tag volt, sőt általános alelnök is többször.

A küldöttgyűlés megválasztotta az ellenőrző és etikai bizottságok tagjait is, valamint azokat a küldötteket, akik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában képviselik majd városunkat.

Králik Gyula
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A küldöttgyűléssel egy több hónapos választási időszak zárult le. A kamara munkatársai nyár elejére összeállította a választási névjegyzéket és a tagjegyzéket. Az előbbi a helyi regisztrált vállalkozásokat tartalmazza, ők jelölhettek küldötteket és szavazhattak rájuk. A tagjegyzék a városi kamara önkéntes tagjait tartalmazza, közülük lehetett jelölni, választani küldötteket a kamarai választáson. A listákat bárki megtekinthette a kamara irodájában, illetve hivatalos honlapján. Közben megalakultak a választás törvényes lebonyolításában szerepet játszó bizottságok is.

A küldötteket összevont tagozati ülés keretében tagozatonként választották meg augusztus 27-én, majd alakuló ülés keretében döntöttek a tagozatok küldöttei a tagozati elnökökről, illetve a tisztségekre jelöltekről, bár jelölések továbbra is érkezhettek a kamarához, akár a tisztújító küldöttgyűlésen is.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A tegnapi eseményen jelen volt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében dr. Parragh László elnök, Dunai Péter főtitkár, Vörös-Gubicza Zsanett képzési és vállalkozásfejlesztési igazgató és Exterde Rita sajtókapcsolati vezető. Az MKIK elnöke a városi kamarák jelentőségét méltatta, mely kijelentése jó igazolása volt Králik Gyula korábbi kijelentésének: „Kamaránk fontos szereplőjévé vált a helyi közéletnek, gazdaságnak, tagjaink körében tudhatjuk a térség meghatározó vállalkozásait. Önök, küldötteink is jól reprezentálják a térség gazdaságát.”

A kamarai választás, a tisztújítás eredményei is az előbbi szavak tartalmát erősítik, hiszen a stabilitást tükrözik, ugyanakkor folyamatosan lépnek be új szereplők a küldöttek, tisztségviselők közé, a fiatalabb korosztályokat is képviselve.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában