Kézilabda

2 órája

Helytállni a címvédő Ferencváros ellen

A válogatott szünet után folytatódik a női kézilabda NB I, szerdán 19 órakor a DKKA a bajnoki címvédőt fogadja. A csapat saját játékára figyelve, igyekszik mindent megtenni a más kávézházban feketéző Ferencvárossal szemben.

Gallai Péter

Reméljük minél többször lesz ok tapsolni a szerdai mérkőzésen

Fotó: Ihász Martin

Sajnos nem úgy indult a DKKA számára a szezon, ahogy azt várták és vártuk, ugyanis három mérkőzés után nulla ponttal utolsó helyen áll a dunaújvárosi együttes. Persze, a Győr elleni vereség papírforma volt, csak annak mértéke talán a túlzó. Viszont az MTK otthonában szoros, a Szombathely ellen rengeteg hibával játszva pedig sima vereség lett a vége. Most pedig jön a Ferencváros elleni bajnoki.

Ferencváros
Paróczy Sáráék a Ferencvárossal játszanak
Fotó: Ihász Martin

Gulyás Péter vezetőedzőnél arról érdeklődtünk, mire használták fel a szünetet, illetve rájöttek-e már, mi lehetett a gond ezen a két bajnokin.

– Azt érzem, az első két fordulóban túlságosan görcsös volt csapat, nem úgy kézilabdáztak, ahogyan azt a felkészülés alatt láttam tőlük. Ezt betudom annak, hogy a szezon elején mindenki bizonyítani akart és többet csinálni, mint ami a feladata. Ez pedig mindenkire rárakta aztán a súlyt. 

Beszélgettünk is sokat arról, mi lehetett az ok, én is gondolkodtam, és erre a túlzott akarásra jutottunk. Igyekeztünk ezen is dolgozni, hogy ezt a görcsöt oldjuk, éppen ezért volt egy pályán kívüli csapatprogramunk is

– mondta érdeklődésünkre a Kohász szakvezetője.

Gulyás a győri találkozóról megjegyezte, minden meccs más és más, az ETO az első bajnokiján nem úgy játszott, mint kellett volna, ellenünk ezért meg bizonyítani akartak. Ám annak a meccsnek is voltak olyan periódusai, amik jónak bizonyultak, nyilván a kihagyott ziccerekből nagyon sok lerohanást kaptak. 

Az MTK és a Szombathely ellen is megvoltak a kialakított helyzeteik, de azok sorra kimaradtak. Tehát nem a játékkal volt a probléma, mert a lehetőségeket kidolgozták a lányok, hanem azok kihasználásával. Miután a befejezések nem mentek, ebből jött egy görcs, egy presszió, ami után már semmi nem ment. 

A Ferencváros BL-tempót fog diktálni

– A héten sokat tudtunk gyakorolni, aminek remélem lesz eredménye. 

A Fradi nyilván Bajnokok Ligája tempóban fog játszani, ami a világelitet jelenti. Valamilyen szinten ezt fel kell venni, van, amikor ezzel lehet azonosulni, de nem szabad belemenni egy fejetlen rohanásba sem, mert annak rossz vége lehet részünkről.

- A magunk játékát próbáljuk játszani. Volt edzőmeccsünk Budapesten egy férfi utánpótláscsapat ellen, kicsit szokni a testi kontaktus, illetve a keménységet, ami jót tett a lányoknak. Szeretném ezt viszont látni szerdán is. Bízom benne, tudunk mutatni olyan pillanatokat, amik az első két fordulóban is jól működtek, ezeket erősíteni, illetve minél tovább közel maradni a Fradihoz. Jó meccset játsszunk, amíg tudunk, akkor sokkal szebb képet láthat mindenki a csapatról, illetve ez előrelépés is lenne. 

Fotó: Ihász Martin

Szóba került az is, hogy három forduló alatt már számtalan meglepetés született a bajnokságban. Például egyaránt három győzelemmel áll a két újonc, az Esztergom és a Szombathely, előbbiek legyőzték többek között a Debrecent is. Viszont pont nélkül áll az előző szezonban bronzérmes Mosonmagyaróvár, akiket például az Alba Fehérvár is legyőzött. 

– Arra sem gondoltam, hogy a Vasas szintén pont nélkül fog állni, olyan bombaerős a bajnokság, hogy bárki bárkit legyőzhet, és már a Fradi és Győr mögött álló élcsapatokat is. Éppen ezért minden pontnak óriási értéke lesz a szezon során – jegyezte meg.

Ami a keretet illeti, a kapus Oguntoye sérülése nem jött rendbe, így rá nem számíthat a szerdai találkozón, Gajdos a Győr ellen sérült meg, rá szintén, a lengyel Masla pedig még mindig nem bevethető. Sallai szereplése betegség miatt kérdéses.

A forduló további párosítása: 

  • Kisvárda – Győr
  • Mosonmagyaróvár – Budaörs 
  • Békéscsaba – Alba Fehérvár
  • Vasas – MTK
  • DVSC – Szombathely

A bajnokság állása 

 CsapatMGYDVLGKGGKP 
1.Győri Audi ETO KC330011168436 
2.FTC-Rail Cargo Hungaria330010268346 
3.Szombathelyi KKA330010384196 
4.MOL Esztergom33009680166 
5.DVSC SCHAEFFLER320110588174 
6.Alba Fehérvár KC3201867974 
7.Moyra-Budaörs Handball32017085-154 
8.MTK Budapest31028993-42 
9.Vác31027682-62 
10.Kisvárda Master Good SE31026985-162 
11.Vasas SC30037999-200 
12.Motherson Mosonmagyaróvári KC30037393-200 
13.TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE300389111-220 
14.DKKA300374107-330 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában