Kollányi Zsuzsi nem popsztárként érkezett

Kollányi Zsuzsi hangját első alkalommal egy Majka koncerten hallottam, amivel teljesen új hangzást adott a zenekarnak. Akkor beszélgettünk először, és egyből kiderült róla, hogy egy különleges egyéniség, akinek a világot elsősorban ugyan a színpad jelenti, de a rajta kívüli dolgok, pláne a karitatív tevékenység és a közösségi élet is fontosak a számára. Az első hivatalos kötődése Dunaújvároshoz „A város csillaga” című dal, amelyben rólunk énekel. Vele beszélgettünk.

- Ezen a délelőttön többféle arcodat láthattuk, de a mások által sematizált „popsztárosat” egy percre sem. Ez a civil arcod?

- Ez az átlagember arcom. 

- Úgy tűnt, hogy nagyon fontos volt neked, hogy profi legyél!

- Szerintem az mindenkire elmondható. A munkaterületeinktől függetlenül azt hozzuk magunkkal. Nem szeretünk alul informáltak maradni, meg alul teljesíteni sem. Azt gondolom, hogy én is maximalista vagyok, de az elmúlt években dolgozok rajta, hogy ebből alább tudjak adni, mert azt veszem észre, hogy önmagam kárára is az vagyok. Mindig előttem van mindenki másnak az érdeke és az enyém az utolsó, vagy az utolsó utáni. Rajta vagyok a váltáson, de még mindig bőven azon a határon vagyok, ami szerintem normális lenne. 

- Az normális, hogy az ember hittel élő legyen?

- Szerintem a kettőnek semmi köze egymáshoz, másrészt nem zárják ki egymást. A hittel élés szerintem a minimum. Tehát a külső körülmények, meg a gondviselés iránti bizalomnak az annyira alapnak kellene lennie mindannyiunk életében. Hogy ha nem bízunk a gondviselésben és abban, hogy minden a lehető legmagasabb érdekünket szolgálja, akkor szerintem minden nap egy kínszenvedés. 

- Úgy tűnt, hogy nagyon hittél a mai nap céljaiban és ezt kitoltad elénk, hogy mindenképpen értsük meg!

- Ez így van! A mai program célja alapvetően az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az önmagunkra való odafigyeléssel, megelőzéssel, közösségi erővel, szeretettel, ráhatással, bármilyen problémákat, beleértve a betegségeket is meglehet előzni. Ez abszolút, teljes mértékig lefedi a hitrendszeremet. 

Kollányi Zsuzsi a legnagyobb név

- A legnagyobb név vagy itt valamennyiünk közül, beragyogtál bennünket, mégis beálltál a sorba és tetted a dolgodat. Miért?

- Egyrészt köszönöm az elbújtatott bókot, másrészt nem érzem magamat többnek, vagy jobbnak, mint az a közösség, akikkel ezt a napot eltölthettem. Az előadóktól a közönségig bezárólag. És úgy összességében sem. Azt gondolom, hogy mi valamennyien különlegesek, csodálatosak vagyunk és mindenkinek megvannak a maga erősségei. Közösségként az a dolgunk, hogy mindenki a saját tehetségét abban a pillanatban használja a közösség érdekében, amikor arra szükség van. 

- Aztán jött a váltás, amikor már a téren már egy bolondos ruhában iránya színpad, ahol sikítva fogadott a közönség. Az hogy tetszett?

- Az abszolút. Biztosan nem árulok el vele nagy titkot, hogy nekem a színpad az igazi életem. Nagyon szeretek ott dolgozni. Ráadásul így, hogy egy viszonylag nagy csoporttal a Medusa Dance Crew-val közösen csináltam meg a dalokat. Folyamatosan táncosok voltak velem és mögöttem. Így sokkal jobban szeretek dolgozni, tehát én nagyon szeretem, amikor megoszthatjuk egymással az energiánkat és odaadhatjuk másoknak. Imádtam, nagyon szerettem! Én eleve nagyon szeretem a kórust, amikor egy emberként énekelnek. Az ilyen nekem kb. egy istentisztelettel határos. És az, hogy engem és az üzenetünket megerősítve az én szövegemet és a dalomat mások énekelik, az egy nagyon – nagyon jó érzés. 

- Mit ad neked egy szinte teljesen ismeretlen tánccsoport?

- Most azon gondolkodtam, hogy miért nem értek egyet ezzel a kérdéssel! Egyrészt nem hiszek a „teljesen ismeretlen tánccsoport” fogalmával. Onnantól, hogy valamit együtt csinálnak a művészemberek, vagy éppen bárkik a világon, onnantól nem vagyunk ismeretlenek egymásnak. Abban hiszek, hogy mindannyian összetartozunk. A tánc igazából csak kihangsúlyozza ugyanezt. 

- Azt mondtad, hogy hiszel a tánc szükségszerűségében, mert az egy jó dolog!

- Juj, hát azt lenne nehéz összefoglalni, hogy miért ne lenne így! A tánc megerősít, öntudatot ad, fejleszt, segít a stresszt feloldani. Én társastáncot táncolok, amik ráadásul nagyon rendbe hozzák a férfi-női szerepeket, amire szerintem a XXI. században iszonyúan nagy szükség van. A nő nő tud lenni a férfi pedig férfi és ezen senki nem vitatkozik. A tánc mindenben segít amire egy egészséges léleknek szüksége van. 

- Elégedetten mész el innen?

- Abszolút mértékig, mert ez egy szuper nap volt!