Felújították

4 órája

Mezőfalva - Újra áll a harangláb a temetőben

Mezőfalva - Felújítva, lebetonozva, a kereszttel szemben felállítva várja, hogy egyszer talán harang is kerül bele. Egy temetkezés miatt lett elmozdítva az eredeti helyéről Mezőfalva temetőjében.

Horváth László

Mezőfalvi roma család újította és állította fel az új helyen

Fotó: Horváth László

A temettetők vállalták az amúgy is elöregedett, balesetveszélyes harangláb megújítását és az új helyen való felállítását Mezőfalva településén. 

Mezőfalva - A harangláb elkorhadt, felújították
Mezőfalva - Elkorhadt a harangláb alsó része, balesetet is okozhatott volna - mondta Kristofory Valter plébános
Fotó: Horváth László

- A harangláb eredeti helyének közelében sírhely előkészítés folyik. A temettetők ígérete szerint felújítva, rendbe rakva lesz alig pár méterrel arrébb a kereszttel szemben felállítva, de csak a temetés után – kaptuk az információt Kristofory Valter plébánostól. Balesetvédelmi, biztonsági és temetőrend oka is van az áthelyezésnek. Nehéz volt megfelelően és gyorsan rendezni az esetet, mivel éppen búcsú zajlott a faluban. Az elhunyt hozzátartozóinak több lehetőséget felajánlottam. Amire mindenképpen figyelemmel kellett lenni, hogy a temetőben továbbra is rend legyen, ne össze-vissza helyezkedjenek el a sírok. A harangláb mellett találtunk közösen egy megfelelő sírhelyet. Hozzá kell tenni, hogy elég kevés a helyünk. Egy új terület nyitása például az ÁNTSZ-szel és más feltételekkel jóval több költség, mint egy meglévő és felszabadult sírhelyre való temetkezés. Így esett a harangláb melletti területre a választás. A harangláb a temetés után vissza lesz állítva, de nem az eredeti helyére, hanem rövid távolságon belül, a kereszttel szemben. Itt több szempont is mérvadó volt. Egyrészt a harangláb lábainak alsó része meglehetősen elkorhadt. Lehetett tartani egy esetleges balesettől, ha a munkálatok, vagy a temetés közben eldől. Szempont volt, hogy maradjon hely a kereszt körbejárásához, így a szemközti részen megfelelő helyet találtunk. A helyreállítással meg kell várni a temetést, hiszen a frissen lerakott talapzaton könnyen megmozdulhat a harangláb, ami szintén okozhat problémát. A harangláb alsó részéből le kell vágni húsz centimétert, pótolni, majd az egészségessé alakított lábakkal lehet újra biztonságosan felállítani. Szó volt még festésről, egyéb hiba kijavításáról – hallottuk.

Mezőfalva előtt Rácalmáson

A Donnál elhunyt bajtársak és 1946-ban kitelepítettek emlékére adományozta Will Ernő és Wittmann Ignác 2000. május 16. - Ez a felirat áll a harangláb egyik lábán elhelyezett táblán. A harangláb ügyében megkérdeztük Molnárné Troppert Máriát, a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjét a falu történelmének ismerőjét.

- A harang a rácalmási kápolnában volt az ottani rokonság révén. Nagymamám testvére vette a harangot. A 80-as évek végén ez a kápolna elkezdett omlani, amit végül lebontottak. Egyszer jött egy bácsi rácalmásról, és hozta magával ezt a harangot. Nagymamám akkor még élt. Neki mondta az ember: Troppert néni! Ezt elhoztuk, mert tudjuk, hogy a családot illeti. Nincs szükségünk rá és nem tudjuk hova tenni – elevenítette fel a régi, gyerekfejjel megélt történetet Marika. Ezután itt volt nálunk ez a kis harang. A mama egyszer csak mondta, be kellene vinni a plébániára, ne mi őrizgessük, hátha fel tudják valahova használni? Amikor Ignácék az igénnyel megjelentek, hogy ők egy haranglábat szeretnének állítania a Don-kanyarban elesettek emlékére egy lélekharanggal, akkor Miklós atya rögtön kapcsolt, itt van egy kis harang, ezt fel is lehet tenni. Fel is tették, de egy fél év múlva a harang eltűnt. Le volt vágva a kötélről. Ez a harang története. Tehát valamikor a mi családunkba Rácalmásról került a harang vissza ide Mezőfalvára. Sajnos a harang sokáig nem tudott lélekharangként működni. Akkor kezdődött ez a nagy színesfém kereskedés, felvásárlás és sajnos a lopások is. Nekünk egyébként fájó a dolog és ezt el is mondtam. Reméljük rendesen helyre lesz állítva. Talán egyszer harang is kerül bele megfelelő védelemmel ellátva, ahogy a temettetők is jelezték, egy kamera elhelyezése megoldás lehet a védelemre.

A temetést követően nagyon gyorsan az új helyére került a harangláb. Úgy, ahogy megígérték, felújítva, lefestve, és még egy új betonozást is kapott a közepén. Mezőfalvi roma család újította és állította fel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában