Október 23-i megemlékezés

2 órája

Ne hagyjuk feledésbe merülni hőseink tetteit! — képgalériával

A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál szervezett megemlékezést az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc október 23-i évfordulója alkalmából.

Molnár Emese

Fotó: Laczkó Izabella

A rendezvény 9 órakor kezdődött, a Himnuszt követően pedig Borgulya Zoltán, a Pannon Oktatási Központ igazgatója szólt ünnepi gondolatokkal az egybegyűlteknek. Mint az beszédében elhangzott, a hétköznapok forgatagában általában az egyén játssza a főszerepet, ám az ünnepekhez érve ezt háttérbe kell tenni, hogy helyette a közösségi létezés kerüljön előtérbe. 

A megemlékezésen Borgulya Zoltán, a Pannon Oktatási Központ igazgatója mondott beszédet, a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipai Technikum és Szakképző Iskola diákjai pedig műsorral készültek
Fotó: Laczkó Izabella

Nemzeti érdekünk, hogy ismerjük a múltunkat, ezáltal megismerhetjük a jövőnket is, erőt meríthetünk belőle, így adhatjuk tovább a következő generációk számára. Mint ahogy a pesti srácok is, akik értünk, Magyarország jövőjéért harcoltak. Megmutatták, hogy mire képes az összetartozás és a hazaszeretet, hiszen hihetetlenül erős egységgé kovácsolódott össze az egész nemzet a független hazáért. Nagy árat kellett fizetniük, vérüket és életüket áldozták érte még a szabadságharc leverését követő megtorlások idején is. Mint azt Borgulya Zoltán beszédében hangsúlyozta, éppen ez ad nekünk felelősséget a jövőre nézve, hiszen egy forradalom eredményeit, vívmányait sosem lehet magától értetődőnek venni. Tenni kell érte azért, hogy megőrizzük; hogy ne merüljön feledésbe, mekkora áldozatot hoztak a mi szabadságunkért is elődeink; hogy ne merüljön feledésbe tetteik üzenete, vagyis az, hogy sose tűrjük a zsarnokságot, a megfélemlítését, válasszuk mindig a szabadságot. Ez a függetlenség iránti vágy az, amit a szabadságharc leverését követően sem tudtak elvenni a magyaroktól, és sok-sok múltán eszméjük végül győzedelmeskedett. Borgulya Zoltán azt is megjegyezte, nemcsak őriznünk, hanem vigyáznunk is kell rá, hiszen sokszor azok árulják el vagy bomlasztják a közösséget, akik már beépültek.

Összetartozás, hazaszeretet és szabadságvágy vezérelte '56-os hőseinket, ezt az eszmeiséget elevenítették fel a diákok a megemlékezésen
Fotó: Laczkó Izabella

Az igazgató beszédét követően a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum - Kereskedelmi és Vendéglátóipai Technikum és Szakképző Iskola diákjai szolgáltak megemlékező műsorral, amelyben az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségét elevenítették fel.

Az ünnepség zárásában az önkormányzat, politikai szervezetek, helyi intézmények vezetői és képviselői koszorúkat helyeztek el a kopjafánál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában