3 órája
Feri jeltelenül lett elföldelve
Franyó Ferit kivégezték. Majdnem két évig volt siralomházban, mire felakasztották. Az anyja nem látogathatta meg, nem tudta melyik nap volt még fia, aztán melyik volt az a nap, amikor már nem… És nem beszélt róla senki. Nem beszélhetett róla senki. Nem mondták ki a nevét, nem emlegették fel családi ünnepeken, nem tudták, hogy hol van a sírja, nem is akarták megkeresni. Azt tudták, hogy Franyó Feri jeltelenül lett elföldelve.
Franyó Feri élete és halála évtizedeken keresztül titok volt. A legnagyobb és a legveszélyesebb a családi titkok sorában. Franyó Feri a rokonunk volt. Nagyanyám Franyó Mária unokatestvére. Apám Pesten élő másodunokatestvére volt. Bár ezekkel a rokonsági fokokkal mindig bajban vagyok. Azt tudom, ha vérbeli penteleiekkel találkozunk, akkor mindig kiderül, hogy szegről végről rokonok vagyunk.
De Feriről nem nagyon beszélt senki. Nagy Imre újratemetéséig még a nevét se mondta ki nekünk senki. Apám is csak utána merte elmesélni Franyó Feri történetét. Apám nagyon tudott hallgatni, ha úgy gondolta, hogy a tudás nem könnyebbé, hanem nehezebbé tenné az életünket. A kisemberek, egyszerű családjaiban a legfontosabbak azok az elhallgatások, amikről tudjuk, hogy soha nem szabad róluk beszélni, hogy élhessünk, hogy nyugodtan élhessünk. Tovább…
Bár már márványba vésték a nevét, de apám szerint Franyó Feri nem volt hős, egyáltalán nem volt az, sőt meggyőződése, hogy esze ágában sem volt még csak hősködni sem.
Feri 1927. december 13-án született. Volt nyolc általánosa, meg egy fuvaros szakmája. 1944 novemberében besorozták, leventeként Németországba került. 1945 májusában szovjet fogságba esett. Így szól az életrajza, és utána számoltam...
1944-ben 17 éves sem volt. Éppen csak legény. Ha most élne, akkor akkortájt, amikor háborúba küldték, 11.osztályos lenne.
Apám annak idején ezt azzal egészítette ki, hogy 44-ben nem saját jószántából lett Hunyadi-páncélos, sőt esze ágában sem volt háborúzni. Ha az ember rossz időben és rossz korba születik,akkor könnyen keresztbe húzza életcéljait a történelem.
Elmesélte, hogy Ferit is háborúba hívták, ha hívják az embert, akkor pedig mennie kellett. A katonaszökevényekre érzékeny egy kor volt, ha nem ment volna, akkor azért végezték volna ki. Akkora már a háború legvérzivatarosabb idején jártunk….
Mondom, hogy a kisemberek története mindig így kezdődik. Ha akarja, ha nem, csak kell. Egyszerűen csak beleszorul a történelem csapdájába.
Még éppen csak betöltötte a 17 évét, amikorra már hadifogoly lett.
Apám úgy mesélte, hogy Szibériába vitték, reménytelen és lehetetlen körülmények közé. Olyan helyre, amelyet nehéz megélni és túlélni is. Több mint 5 évet volt ott. Csak álmodozhatott a bálokról, kapualjban lopott csókokról, saját lovakról, lakásról vagy házról. Szibériában volt, és meg próbált túlélni.
Még mindig 23 éves volt, amikor végre hazaérkezett. 1950. december 8. írtunk. Ahogy haza érkezett nyomban internálták a tiszalöki munkatáborba. Aztán… 1951-ben szökési kísérlet miatt a katonai bíróság 8 évre ítélte, amit később 5 évre mérsékeltek.
28 éves korára,mind a 28 évéből 11 évet munkatáborban töltött. Felnőtt férfi lett, úgy hogy elvették tőle a fiatalkorát. Így jár a kisember, ha belekerül a történelmet csinálók játékába, míg egyszer csak meg nem unja...
És aztán 1956-ban…. A bírósági iratok szerint: "Részt vett az 1956. október 23-ai eseményekben, ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, a Szabad Nép székháza előtti könyvégetésnél és a rádió épületének ostrománál. Október 28-án egy Szepi bácsinak nevezett férfivel találkozott a Thököly út és a Dózsa György út sarkán, akitől kapott egy géppisztolyt és azzal bízta meg, hogy társaival az államvédelmi beosztottak kiszűrése érdekében igazoltassák az arra járó gyalogosokat és gépkocsikat. Október 30-án a környéken járőröztek, amikor a Köztársaság tér felől lövöldözést hallottak. Mire a térre értek, a fegyveres tömeg már megtámadta a pártházat, és egy magyar harckocsi is lőtte az épületet. Az egyik támadótól szerzett pisztollyal csatlakozott az épületet ostromlókhoz. November 4-től részt vett a Baross tér és a Thököly út környékén lezajlott fegyveres harcokban, részese volt több szovjet katona meggyilkolásának. Parancsokat osztogatva irányította a Thököly út 44. számú házban felállított tüzelőállásból az arra elhaladó szovjet alakulatok megtámadását."
Apám úgy gondolta, minden gyűlölete, az egész tönkrement élete ebben a harcban volt. A háborúért, Szibériáért, a munkaszolgálatért…. Az eltékozolt évtizedéért… Elege lett … És lőtt.
Apám azt mesélte, hogy az egész család könyörgött neki a forradalom leverése után, hogy meneküljön. Megpróbálták rávenni, hogy egy szekérrel szökjön nyugatra. A családja mindent elkövetett, hogy távozásra bírja, de a 28 éves fiatalember hajthatatlan volt. Azt mondta, hogy nem megy már innen sehová, annyi évet volt távol, hogy nincs se isten,se ember, hogy rávegye a szökésre.
Mikor ezt hallottam, sokáig úgy gondoltam, hogy Feri ostoba és meggondolatlan volt. De mára már úgy látom, hogy sokkal inkább reményvesztett lehetett.
Elfogták. Aztán…
Apám elmondta, hogy az anyja csak várt. Boldog volt, ha jött a Kozma utcából hír, hogy a fia még él. Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra egyre nagyobb bizodalommal, hátha... Másfél évet a kétségbeesés és a reménykedés között töltötte… Másfél évig volt Feri a siralomházban. Aztán... jött valaki, aki azt mesélte neki, hogy már ne várja a fiát….
1958. február 17-én a Franyó Ferenccel és társával szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként összbüntetésképpen jogerősen halálra ítélték.
Franyó Ferit nem hiszem, hogy érdekelte volna, hogy évtizedekkel később a nevét a hősök között Nagy Imrével együtt emlegetik. Franyó Feri csak élni akart, egészen hétköznapi, egyszerű, tisztességes életet.
Csak neki ez nem adatott meg.
A családi titkok már csak ilyenek, néha évtizedek kellenek, hogy napvilágra kerüljenek, tanulságul az utódoknak, hogy az ember néha vergődik a történelem és a történelem csinálók csapdájában, s aztán egyszer csak elege lesz.
