Sztálinváros 1956 avagy forradalom egy kisvárosban

Sztálinváros ... „1956 ősze sokak számára volt sorsfordító időszak. Szembe kellett nézniük múltjukkal, tetteikkel, és jövőjükre, gyermekeik jövőjére kiható, heroikusan nehéz döntéseket kellett meghozniuk. Részt vegyenek-e az eseményekben? Elinduljanak-e nyugatra, vagy maradjanak? A következő évek, évtizedek hétköznapjaiban mutatkozott meg e döntések mélysége, ekkor kellett mellettük kitartani, akár a nyugati emigrációban, akár a katonai tiszti nyilatkozat megtagadásakor, akár a bírósági tárgyalások és a bebörtönzések során.

A rendelkezésre álló töredékes információ birtokában ugyanakkor hétköznapi emberek döntöttek és cselekedtek, esendő szereplők csetlettek-botlottak vagy tettek (olykor számukra is meglepő) hősies gesztusokat a történelem színpadán. (Tulipán Éva: Az én hősöm – A fegyvertelenek 1956-ban részlet).
Kronászt Margit történész-muzeológus helytörténeti kutatásaiban fontos szerepet szánt arra is, hogy városunkban az 1956-os eseményeket feldolgozza. Korábbi kutatásait felhasználva mutatjuk be, hogy a sorsfordító időszakot hogyan élték, értették meg városunk akkori lakói.

 Sztálinváros 1956 

 „Sztálinvárosban már a forradalmi események előtt is tapasztalható volt egyes személyek részéről, hogy nem értenek egyet a párt és a kormány határozataival. Ugyanis Sztálinvárosban már kezdettől fogva veszélyt jelentett a régi és az új deklasszált elemek túlságosan nagy tömege. Sztálinvárosban aránylag kevesen voltak, akik néhány év alatt gyökeret vertek a városban. A lakosság többsége még 1956-ban is ideiglenesnek, vagy második lakóhelynek tekintette a várost, amelynek inkább a lehetőségeit használta ki, mintsem hogy a város polgárának érezze magát… A sztálinvárosi helyzetet nagyon bonyolulttá tette a beruházásoknak az a változékony kezelése, amely Nagy Imre miniszterelnökségét jellemezte. Amikor egyik napról a másikra minden pénzt elvettek Sztálinvárostól, és az építkezést szinte egy pillanat alatt megállították, az emberek ezreit fenyegette a munkanélküliség. Ez volt az az időpont, amely egy pillanatra közös nevezőre hozta az irányzatokat Sztálinvárosban, kivétel nélkül mindenki Nagy Imre ellen volt. 1956-ban Sztálinvárosban megalakult a Fáklya klub, ahol az írók és értelmiségi személyek a Petőfi-kör mintájára vitákat rendeztek. Sztálinvárosban több író élt, így Sándor András is, aki rendszeresen részt vett Budapesten a Petőfi-kör ülésein, amelyről minden esetben beszámolt a klub tagjainak.”( Zecher János)
 
Városunkban Zecher János foglalkozott nagyon sokat az 1956-os eseményekkel. Kutatásai főként a városra vonatkoztak, de kutatta a megye a történetét is. Páratlan, hihetetlenül gazdag anyagról van szó, mely mellett semmiképpen nem lehet szó nélkül elmenni.

1.Hogyan ért el a forradalom híre Sztálinvárosba?
1956. október 23-án, Székesfehérváron tartotta a soron következő megyei VB ülését az MDP, melyen Sztálinváros is képviseltette magát (Kócsa Lajos városi pb titkár személyében).
Az ő visszaemlékezése alapján tudjuk, hogy dél felé kihívták a megyei titkárt, hogy közöljék vele, Budapesten az egyetemi ifjúság a lengyelek melletti szimpátia tüntetésre készül, és már érződött a levegőben, hogy valami készül, csak azt nem tudták, mi lesz belőle. A jelenlévők határozatlanságot éreztek a pártvezetésben, de rövidesen haza kellett térniük. 
Este a pártbizottság ülésén már izgatottan hallgatták a rádiót, kíváncsian várták a budapesti eseményekkel  kapcsolatos híreket; illetve várták az ott tartózkodó elvtársakat, akik kifejezetten a felvonulásra mentek fel. Kovács Tibor volt ÁVH-őrnagy és még többen mások egységesen kijelentették, hogy Pesten ellenforradalom zajlik. A Budapestről visszatérők (pl. Pap László és Fazekas István) azonban azt állították, a rádió előtt lőnek a fegyvertelen
fiatalokra.
A visszaemlékezésekből is az derül ki, hogy sokan október 23-án még tudomást sem szereztek az  eseményekről. Azonban akik tudtak róla, ők sem voltak tisztában azzal, hogy pontosan mi is történik Budapesten vagy, hogy ezek az események az ő életükre milyen hatással lesznek.
 

Október 24-én már városunkban is mozgósítások történtek:

 a 142. honi légvédelmi tüzér ezred parancsnoka Nagyéri Károly százados gyalogsági riadót rendelt el a budapesti események hírére. A város viszonylag nyugodtan ébredt, az üzemek dolgoztak, de korántsem akkora intenzitással, mint máskor. Érezni lehetett egyfajta vihar előtti csendet és bizalmatlanságot a városban. Az ezred irataiból értesülünk arról, hogy a fő feladat a laktanya védelmének megszervezése, a lövegek elhelyezése volt. Mindezek mellett őrzés alá helyezték a városi szivattyú-telepet és a szigeten található víztároló medencéket. A déli órákban rendeltek ki tiszti vezetéssel egységeket a városba bevezető utak ellenőrzésére. Egy teherautót fel is tartóztattak, mivel a rajta utazók nem tudták magukat megfelelően igazolni.
A forradalom kitörésének híre hamar megérkezett városunkba is, köszönhetően a rádiónak, azonban a város lakói csak fokozatosan szereztek róla tudomást. 

Erről tanúskodik J. F. T. visszaemlékezése is:
 „1956 októberében 18 évesként negyedikes gimnazista voltam, tanulója a sztálinvárosi reálgimnáziumnak… Bár volt otthon rádiónk, 1956. október 23-án mégsem értesültünk a budapesti eseményekről. Csak 24-én. Ezen a napon reggel, negyed 8 tájban az óvárosi tanácsházzal (ma öregek napközi otthona) szemben lévő buszmegállóhoz igyekeztem. Iskolába indultam. Csodálkoztam, hogy a tanácsház épületére felszerelt „hangos bemondó”-ból furcsa hangok hallatszottak: kiabálás, sikoltozás, jajgatás, még lövöldözés is. Különösnek tartottam, hogy a megállóban várokozó emberek szinte dermedten álltak…Nem tudtam elképzelni, mi történt.  A tanterembe érve aztán mondták az osztálytársaim, hogy Budapesten kitört a forradalom, vége lett a Rákosi-rendszernek. Mindezt nem nagyon értettem. Bár eszembe jutottak az 1848-as forradalom eseményei.”

Következik: A forradalom végnapjai városunkban

Korábbi cikkünk ebben a témában