Őze Áron a gyulai várban rendez szomorújátékot

A Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba alkotópáros sajátos színpadi nyelvet és a humor kimeríthetetlen tárházát és eszköztárát alkalmazó darabja nem csak rendezőként kínál remek feladatot Őze Áronnak, az előadás színpadra álmodójának, de elmésen és színesen megírt karaktereik, fő- és mellékszereplőik az előadásban fellépő színészek számra is remek alkotói feladatot biztosítanak.

A rendező gondolatai a darabról és az alkotókról: „Ami az akkori munka (a Kuplékirály – szerk.) kapcsán is lenyűgözött, és úgy vélem, jelen darabbal tulajdonképpen eljutott a csúcsára, az a humor magas szintű és igényes alkalmazása, művelése és emellett pedig a darab mélyén ott izzó társadalmi mondanivaló és üzenet. A két szegmens egymásba olvasztása teremt olyan sajátos hatásmechanizmust, ami kiemeli a Hamleart a csupán csak szórakoztató és szórakoztatni akaró könnyű vígjátékok sorából.

A dramaturgiai hatásmechanizmusokat pontosan ismerő és azokat a gyakorlatba tökéletesen átültető írók, pergő ritmusú jeleneteket és sziporkázó párbeszédeket alkottak. A mű alapkérdése: lehet-e egymástól távol lévő színpadi hősöket, más nemzetek kulturális és irodalmi kánonjának elemeit összemosni, vegyíteni? Mi lesz abból, ha egy műben találkoznak a drámairodalom és a világszínház legfontosabb hősei, jelesül Hamlet és Lear király, a magyar irodalom és kultúrtörténet egyik emblematikus alakjával, Bánk bánnal. Olyan sokszereplős, két részben játszható, nagyívű Hamlet- és Lear király-paródia ez a darab, amely Bánk bánt sem kíméli. A színpadi megvalósításban változatos eszköztárat kívánok alkalmazni, amelyben békésen megfér egymás mellett a korhű elemekből építkező díszlet- és jelmez- illetve látványvilág, az audiovizuális technika, akár az animáció vagy az élőszereplős mozgókép, de akár a bábtechnikák vagy a mozgásszínházi elemek is.”