„De azért azok a vasárnapok, na... azokból kellene néhány”

Palotás József 1947-ben született Pécsett. 1961 és 1965 között a Pécsi Művészeti Gimnáziumban tanult, majd 1968 és 1972 között Budapesten a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán folytatta tanulmányait, Somogyi József szobrászművész tanítványaként. 1972 és 1975 között tanárként dolgozott a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában. 1976-ban Dunaújvárosban telepedett le és itt élt huszonhat évet. 2002-ben vehette át Dunaújváros legfontosabb kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae Díjat. Visszatelepült szülővárosába, Pécsre, ahol a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Szobrász Tanszékén tanított 2012-ig. 1995-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki – így fogalmaz az alkotó privát honlapján olvasható önéletrajz. 

E gazdag életpályából az alábbiakban néhány, főként dunaújvárosi kötődésű mozaikot emelünk ki. 

Az újonnan érkezett 

 

Palotás 1976-ban elnyerte az akkor Dunaújvárosban, az Uitz Teremben megrendezett Fejér Megyei Őszi Tárlat díját. A Dunaújvárosi Hírlap 1976. november 5-ei számában így írt a fiatal, immáron dunaújvárosi művészről és kiállított alkotásáról: „Az újonnan érkezett iránti udvariasság késztet arra, hogy Palotás József térplasztikáiról beszéljek. A bejárattal szemközti falon lévő Rembrandt-domborművén nem az ismert arcvonások, hanem a barokk vibrálását tükröző szemek nyugalmat nem engedő vibrálása fogott meg elsősorban, hanem ezek az ideges és mégis nyugodt ujjak. Szándékoltan vad színekkel festett gipszszobrát, a kitárt ablakszárnyak között álló szakállas férfiképmást sokáig kellett néznem, de ez a nyugodt szemlélődés végül visszhangot is kapott a szobor elmélyült arckifejeződésétől, és akkor ráismertem a rég eltávozott modellre: Rodin, ahogyan műveiből titkárának, Rainer Maria Rilke írásaiból megismerhettük. A bejáratnál levő Michelangelo-plakett két oldala is azt bizonyítja, hogy Palotás az éremplasztikában is otthonosan mozog – bizonyára nem véletlen, hogy éppen ezen a számára első dunaújvárosi bemutatkozáson, mintegy hitvallásként, három nagy művész előtt hódoló alkotásait mutatja be.” 

Feladásról szó sem lehet 

 

A következő két évtizedben Palotás számos rangos hazai művészeti díjat, ösztöndíjat nyer el alkotásaival. A csúcspontot az 1995-ös Munkácsy-díj jelenti. A Hírlapban megjelent, Boda Andrásnak adott nagyinterjújának zárógondolataként így fogalmazott: „Én nem azt értem siker alatt, hogy ajnározzanak, hogy hú itt a Palotás, satöbbi. 

„A ’48-as emlékmű egy siker. Mert az olyan mű, ami ritkán jön össze...”

A ´48-as emlékmű: az egy siker. Mert az olyan mű, ami ritkán jön össze: szóval ilyesmiből kellene több. Hát ez végül is megmarad, ha csak az emberiség le nem darálja, de még akkor is tovább él… Rosszulesik, ha sokáig nincs sikerélményem, de szerencsés alkat vagyok, engem a kudarcok csak előre visznek. Feladásról szó sem lehet. De azért azok a vasárnapok, na… azokból kellene néhány az ember életében. 

Az alkotás mindig válaszol 

 

Ismét ugrunk pár évet az időben, a művész 1999 őszén a Kortárs Művészeti Intézetben életmű-kiállítással jelentkezett. „A szobrászatban, és egyáltalán, szerintem bármilyen művészi munkában az a jó, hogy nem látni, mi következik. Van ugyan egy gondolati szál – amiről beszélni nem volna egyéb frázispuffogtatásnál. Tehát mondhatom, hogy az emberi tartás, az erkölcs, a legősibb, legelemibb legtermészetesebb kérdések foglalkoztatnak, de a szobor sokkal mélyebben vall ezekről a dolgokról. Megkérdezhetem, akár Van Gogh, honnan jöttünk, kik vagyunk, hová megyünk: az alkotás válaszol. Amit letettem az a múlt, amit csinálok az a jövő – a jelent kitörölném az egészből, nincs ínyemre. De egy-egy sikerült munka szerintem magában foglalja mindhárom idősíkot – fogalmazott még a megnyitó előtt a városi lapnak. 

„Jóska, Jóska...” 

 

2002-ben pedig megkapja Dunaújváros legmagasabb kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae Díjat. Az ünnepi interjúban, amelyet Pálinkás Istvánnak adott, szóba került a Dózsa mozi mellett ma is megtalálható Vízivirág szökőkút (2001), amelyet akkoriban sokan véleményeztek, egyesek kihívónak, mások gondolatébresztőnek tartották. „Voltaképpen kompromisszumok nélkül lehetett megvalósítani egy játékot. Hiszen a víz, a tér adja magát. Ha belegondolunk a görög mitológiába, ahol nimfák népesítik be a természetet, akkor még mindig a folyók, a tengerek, víz mellett voltak gyógyító vagy rontó szándékkal. Minden növény, minden forrás a fák nimfái. Ez adta magát a játékot. Sokan csóválják a fejüket, mutogatják az ujjukat: „Józska, Józska...”. Nézzük meg a zseniális természetet, ami jobban megcsinálja mindezt. Úgy érzem, a szobor beépült a mindennapokba. Még az sem zavart, hogy a vízköpőre óvszert húztak tavaly nyáron, ez egy ilyen játék.” Az interjú során természetesen szóba került a 2002-ben az Október 23. téren felavatott ´56-os emlékmű is: „Az 1956-os emlékmű olyan módon politika, hogy múltunk egy különös szegletét kell feldolgoznia szoborként, amit mindenki megközelíthet. A fejemben egy részben dinamikus, részben melankolikus gondolat volt, amelyet megfogalmaztam: egy elforduló, ám dinamikus, belső feszültségekkel teli figuráról van szó. 

Reneszánsz vértezettség 

 

A Palotás-életmű válogatott termését mutatták be egy nagyszabású kiállítás keretében 2017 novemberében a Pesti Vigadóban. Wehner Tibor író, művészettörténész, a tárlat kurátora a megnyitóbeszédét ezen gondolatokkal zárta: „A több mint négy évtizedet felölelő szobrászati és a festészeti műteremtés, az autonóm és az alkalmazott munkák megvalósítása, a kísérletező-kutató szellemiség mellett mérlegre helyezve Palotás József művészetpedagógiai tevékenységét is, valamint korántsem elhanyagolható tényezőként értékelve, hogy e művész egyben verseket publikáló költő is – költeményei a Pannon Tükör című folyóiratban olvashattuk –, joggal élhet a gyanúperrel: egy reneszánsz vértezettségű, reneszánsz szellemiségű alkotó életművével állunk szemben. Olyan nagyszabású életművel, amelynek eredendő indíttatása a kor jelenségeit hitelesen megörökítő művészi szándék és a kor által felvetett dilemmákra adandó, megkísérelt válaszok megfogalmazásának kényszere.” 

(Felhasznált források: Dunaújvárosi Hírlap – 1976, 1980, 1999, 2001, 2002, 2017. A Hírlap – 1995, mma.hu – Palotás József egyedi világa, 2017. november 17., kozterkep.hu/Ortó Béla blogja, palotasjozsef.hu) 

A mindennapok és az ünnepek része - Palotás József szobrászművésznek Dunaújváros közterein, valamint a helyi intézményeknél több mint húsz alkotása látható ma is. A teljesség igénye nélkül néhány, amelyek már a mindennapjaink és az ünnepeink részévé váltak: Nagy kocka (Dunai Vasmű, 1978), Építők emlékműve (Béke tér, 1980), Gyermekek (17-es számú óvoda, 1984), Őroszlop (szoborpark, 1987), Szent Pantaleon oszlop (Szent Pantaleon Kórház, 1992), 1848/49-es hősi emlékmű, 1990), Vízivirág szökőkút (a Dózsa Mozicentrum mellett, 2001), ´56-os emlékmű (Október 23. tér, 2002).  Térségünk számos településén is találkozhatunk Palotás József munkáival, így Iváncsán, Nagyvenyimen, Baracson, Rác­almáson, Sárosdon, Adonyban, Perkátán és Cecén is.