Göttinger Pál írt és rendezett egy darabot, Kálid Artúr alakot öltött benne

A dokumentumjátékban Kálid Artúr egy macska bőrébe bújik. Weöres Sándor macskájának bőrébe. Mesél róla. Nála hitelesebben ki tudna a megöregedett testben is gyermeki költőről mesélni, hiszen szinte mindig, mindenhol vele volt. Még a hálószobában is, amikor a testi szerelemnek hódolt. De ki hinne egy macskának? A Mikro fesztivál vendégelőadásának nézőterén erre tettek kísérletet.

Göttinger Pál miután lejátszotta a Böröcz György stúdiószínpadon az előadást, komótosan átballagott a nagyszínpadon kialakított játéktér nézőterére, hogy megnézze saját rendezését. Ugyanis a Szénakutyák címmel futó képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról az ő szellemi gyermeke, a költő műveinek és élete dokumentumainak felhasználásával ő írta és rendezte a darabot kis segítséggel, ugyanis az írás alapjául szolgáló anyag összeállításában Nagy András PhD közreműködését is igénybe vette. Nem akármilyen eredménnyel! Számtalan olyan momentum rajzolódik ki az előadás folyamán, ami segít jobban megérteni a korszakos alkotót, de nem a műelemzők elitista módján. Úgy rántja le a piedesztálról, hogy mindeközben az egekbe röpteti, ahol az angyalok megrekednek a föld és a menny között. Némelyikük el is bukik. Ahogy Sanyika is – legalábbis földi porhüvelyében –, aki már kamaszként alkoholistává vált, és anyjának nem egyszer kellett a padláson levágnia a kötélről, hisz már akkor is elvágyódott a földi létből. Megismerjük a társasági embert, aki nem szerette a társaságot, kapunk néhány apró villanást Károlyi Amy profiljából, aki az összes nő szerepét betöltötte a felnőtt testbe zárt gyerek életében. Sok más mellett pontos leírás kapunk utolsó (ugyancsak sikertelen) öngyilkossági kísérletéről, amikor a villamos elé állt, mert macskája egy rákos betegség után távozott következő életébe. 

Ezzel a káromkodó villamosvezetővel lényegében vége is a történetmesélésnek, hiszen Göttinger azt ötlötte ki, hogy mindezeket Cina, vagyis Weöres Sándor macskájával mondatja el, némi filozófiai keretbe foglalva. Ezért a látszólag furcsa címadás. A Lin-csi apát kolostorában elhangzó mondatok („Mire valók a szalmakutyák, apát? Hogy megkülönböztessék magukat tőlük a nem szalmakutyák. Hogy pontosan ismerjék megkülönböztető jegyeiket, s ezeket jól megbecsüljék. Mindez igen komoly haszonnal jár.”) segítenek értelmezni az előadás üzenetét. De közte ez a szertelen macska bevezeti a nézőt a (gyermek)költő mindennapjaiba, vívódásaiba, egy kicsit talán a gondolkodásába, életfilozófiájába is, egészen a hálószobáig vagy a kórházi ágyig. Hétköznapian emberien ábrázolja, de ettől csak még jobban emeli ázsióját, hiszen „meg sem érintette a XX. század”, annyira képes volt a saját világában maradni.

Ehhez kiváló partnert talált játszó személyként Kálid Artúrban, aki a hagyományos színpadi értelemben nem próbál meg macskaszerűen létezni a térben, viszont játékos könnyedségével kiválóan a néző elé varázsolja a macska jellemét. Mindemellett elképesztő színészi mélységeket is felvonultat a darabban, például a haldokló macska monológjában hidegleléses pillanatokat okoz, de a prózai idézetek is mesterien hangzanak csodás baritonján.