„Már gyermekkorom óta szeretem ezt a festői kis falut, Kisapostagot”

– Tavaly március végén több Dunaújvároshoz kötődő művésszel együtt állított ki a Kortárs Művészeti Intézetben. Most Kisapostagon jelentkezik önálló tárlattal. Miért éppen Kisapostag? 

– Már gyermekkorom óta szeretem ezt a festői kis falut. Édesapám – Farkas Mihály képzőművész – ide épített házat, most ebben élünk. Apa nem sokkal unokája érkezését követően hunyt el, de visszük tovább a szellemiségét, amit megteremtett, azt mi tovább építjük. 

– Mikor önre kerestem az internetem, akkor láttam, hogy az általam már többször megcsodált óvodai falfestményt is ön készítette. 

– Ó, igen. Egy aranyos anyukával festettük, Nagy Nettával, aki szintén művészeti iskolát végzett. Ez egy kedves kis munka volt.

– Édesapja hatására lett festő? 

– Tizenhárom éves korom környékén tudatosult bennem, hogy festőművész szeretnék lenni. Kiskoromban ültem a sámlin, és figyeltem, ahogy apu fest. Most ugyanezt megélhetem a gyerekeimmel. A nagy farostlemezeket, vásznakat kiterítem, és akkor kezdődhet a festés. A gyerekek körülöttem maszatolják jó színesre az alapot, néha kicsit belemásznak, jó festékesek vagyunk mindig. 

Először a gyerekekkel kezdődik a munka, segítek nekik, közösen locsoljuk, csurgatjuk a festéket, aztán amikor alszanak, vagy éppen ráérek, akkor nekiállok egyedül festeni. Ilyenkor, ebben az elcsendesedett állapotban, az érzésekre hagyatkozva, jönnek létre a képek. Általában épp a déli melegben van időm erre, amikor jó magasan jár a Nap. A jó melegben, a „nap nekem dolgozik”, szárítja rögtön a festékrétegeket. Ez egyfajta meditatív állapot festés közben, amit pár éve csinálok. 

– Ez mit jelent? 

– A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végeztem festő szakon. Ott műteremben festettünk, itt a cseresznyefa alatt dolgozok. Öcsikénk megszületésekor jött ez a típusú festészet, mikor ide­költöztünk vissza Kisapostagra, a szülői házhoz. Olyan energiák mozognak itt – lehet, hogy apám kapcsán, nem tudom –, ami változtatott a festményeimen. Itt a kertben jön ez a jóleső, ösztönös festészet. 

– Milyen művészek voltak hatással önre? 

– Természetesen elsőként apu, gyermekkoromban csodálattal néztem, ahogy festi, cérnázza képeit. Ez aztán irányba állította az életemet. Kiskamaszként elvitt Kokas Ignác életmű-kiállítására a budapesti Műcsarnokba. Kokas mester képei nagyon megérintettek, éreztem, hogy tetszik nekem ez az út, a gesztusfestészet. Az egyetemen sokat festettem hasonló stílusban, mint Kokas, aki egyébként édesapám mestere volt a főiskolán. Érdekes ez, mert apám figuratív festő volt, tehát az emberalak elmaradhatatlan volt a képeiből, én viszont teljesen más irányt vettem. Édesapám baráti körének tagjai voltak még rám nagy hatással, akik lelkileg és szakmailag is megérintettek és a mai napig figyelnek rám. Ifj. Koffán Károly, Balla Attila, Tábori Csaba, Éri Jenő közel állnak hozzám festészetileg és emberileg is. Emlékszem, együtt néztük Tábori Csabával a napfogyatkozást a Duna-parton. Szintén kisapostagi művész volt Kiss Gábor, akivel édesapám rendszeresen összejött bográcsozni, birkapörköltet főzni. 

– Ez évben több sikeres kiállítás, program is volt már a kultúrteremben, elég, ha csak dr. Somorácz György és Klép Sándor nagyszerű, kisapostagi fényképeiből készült tárlatra gondolunk. Miért pont az evangélikus templomban lesz a kiállítás? Van esetleg valami kötődése a valláshoz vagy az egyházhoz? 

– Azt hiszem, még keresem az utam. Katolikusként vagyok megkeresztelve, ugyan nem járunk templomba, de szimpatikus az evangélikus vallás, kicsit lazább, az én lelkemhez közelebb áll. Egész egyszerű oka van, hogy itt lesz a kiállítás. Háromszor kértek már fel, hogy állítsam ki a képeimet a templomban, de akkor mindig nemet mondtam, mert vagy állapotos voltam vagy szültem. A negyedik felkérésnél végül igent mondtam annak ellenére, hogy számomra ez nagy terhet jelent. Jobban szeretem az alkotói munkát, mint annak a prezentálását. A sikerorientáltság tőlem nagyon távol áll, nekem a siker a családi boldogságot jelenti. 

– Megértem, de mi örülünk, hogy láthatjuk a műveit. Mire számíthatunk a megnyitón? 

– Egyszerű megnyitót szerettem volna, mert egyszerűen is élünk. Stermeczki András lelkész mond majd beszédet. A kiállítás címe „Kisapostag – én így szeretlek”. Úgy válogattam össze a képeimet, hogy csak kisapostagi tájakat mutatnak expresszív stílusban. Tíz-tizenöt képet állítunk ki, attól függően, hogy mennyi helyünk lesz. Aki lemaradna a megnyitóról, egészen augusztus 20-ig megtekintheti az istentiszteletek alkalmával, vagy előre egyeztetett időpontban. A megnyitó másnapján kezdődik az egyhetes evangélikus gyerektábor, ami nagy öröm nekem, mert így a gyerekek és a szüleik is láthatják a képeimet.