A Bartók még mindig tartja magát, meg áll a lábán

– Annyiban volt takarékos évadunk a tavalyi, hogy két hónapra meg kellett állnunk, egyébként előtte, meg utána azért pörgettük az eseményeket. Azt gondolom, hogy hat kitűzött premierrel a Bartók még mindig tartja magát, meg áll a lábán. Ugyan volt már tizenkettő is, ez is tény, de előre kalkulálva, a költségvetésünkből ez a hat jött ki. Neves fővárosi színházak is négy bemutatót tartanak csak ebben az évadban. Ehhez képest a hat még mindig nem egy szégyenteljes szám, bár nyilván szeretném, ha lehetne több. Másrészt ez egy kis létszámú, családias színház. A munkatársaim még mindig több munkakört látnak el egy személyben. Például egyszerre asszisztensek, súgók és kellékesek. Ez három munkakör, más színházakban ezekre mind van egy-egy státusz. Az összes területen dolgozó kollégára is elmondható, hogy két-három munkakört visz mindenki. Két nagy játszóhelyünk van, a stúdió és a nagyszínpad. Párhuzamosan nem tudunk játszani, mert a technikai helyiségeknél áthallás van. Ez a hat bemutató olyan szempontból kényelmes, hogy nincs a színház túlhajtva. 

Amikor 12 bemutatót tartottunk, akkor azért keményen bepörgettük a dolgokat. Most ennek a felét csináljuk, viszont azt gondolom, hogy anyagválasztásban, a művészek kiválasztásában, a koncepcióban ez alaposabb tervezést jelent. Ha színesebb a felhozatal, akkor abba belecsúsznak kevésbé sikerült előadások is. Amikor hat bemutatót tervezünk, akkor jobban odafigyelünk mindenre, hogy az a hat sok mindent lefedjen, sok mindenkinek szóljon. Azért ebben a nagyon takarékos, és meghúzott gatyamadzagos évadban azt is elmondhatom, hogy sikerrel pályázhattunk. Egyrészről azért örömteljes, mert nem feltétlen csak egy politikai lobbin múlik, hanem azon is, hogy számolnak-e velünk, nyilvántartják-e a Bartókot, elismerik-e az itt folyó munkát. Lehet, hogy bizonyos szempontból illúzió, de nem vagyok hajlandó csak politikusként gondolkodni, sőt alapvetően nem úgy gondolkodom. 

A pályázati eredményeink után úgy tűnik, hogy számolnak a Bartókkal, a költségvetésünkön túl elég szépen tudtunk pályázati pénzeket is behozni. A többi között ennek köszönhető, hogy a Mikro Fesztiválunkat – ami nagy sikerrel megy – harmadszorra is meg tudjuk rendezni, és biztonságban van anyagi szempontból is. Fontos egyébként, hogy egy ilyen fesztivállal zárjuk az évadot, mert ráteszünk még egy lapáttal a saját évados bemutatóinkra, szakmai és művészeti működésünkre. Nem is egy lapáttal, hanem legalább hattal. Úgy zárni az évadot, hogy bő egy héten keresztül a magyar színházi szakma színe-java megfordul itt, és az újvárosi Bartók Színház szakmai központtá válik, azért ez szerintem szép zárás, és sok mindent elmond.

– Egészen magasra tette a mércét ez a fesztivál. Ezt a színvonalat sikerül a következőnél is tartani?

– Teljes mértékben. Már most – válság ide, válság oda – megszűnő társulatok, és sok probléma mellett olyan színes a színházi felhozatal, hogy a fesztivál repertoárja szinte magától lábra áll.

– Magyarul ők jelentkeznek?

– Igen, ők jelentkeznek. Már híre ment a fesztiválunknak. Amikor fölhívunk egy produkciót, már tudják, miről van szó. Már lesznek visszatérőink is. Ez az anyagilag beszűkített tér, amivel most a színházi szakma kénytelen dolgozni, megszül olyan értékes kamara- és stúdiószínházi produkciókat, amik irányába ezt a fesztivált eleve meghirdettük. Egyre több az ilyen jellegű

előadás a magyar színházi szakmában, mint amiről ez a fesztivál szól. Tehát nemhogy csökken, amiből tudunk meríteni, hanem nő.

– A fesztivál is nőni fog?

– A fesztivál nem, körülbelül ennyi fér bele. Ez az a mennyiség a minőséggel együtt, amennyinek megvan a felvevőpiaca. A napok számát biztos, hogy nem növeljük. Az lehet, hogy esetleg beizzítjuk a fesztivál ideje alatt a Mikroszínpadot is. Az előadások száma lehet, hogy nőni fog, a napok száma nem.

– A bemutatók közt nem szerepel táncszínházi, ennek is gazdasági okai vannak?

– Gazdasági egyértelműen. A Varidance magáncsapata látta el a táncszínházi tagozatunk munkáját, az pedig föloszlott, áldozatul esett ezeknek a nehéz éveknek. Se státuszom nincs, sem gazdasági lehetőségem, hogy egy táncegyüttest eltartsunk. Táncelőadásunk most nincs, de biztos, hogy lesz. Szeretnék évadonként egyet mindenféleképpen. Igény is van rá, és itt nagy múltja van a táncnak. Most egy vákuumban vagyunk. Tánctagozatunk még van, hiszen az évad hátralévő produkcióiban azért jelen lesznek a táncosok, a Ruminiben is és a Hyppolitban is. Tánctagozati vezetőnk is van egyébként Dunaveczki Éva személyében. Most egy kicsit a senki földjén van a tánctagozat, de ezt szeretném mindenképpen előtérbe hozni a jövő évadban. Csak legyünk egy kicsit nagyobb biztonságban!

– Magas fordulatszámmal indult el az évad, az első két hónapban három bemutató is lesz. Ennek mi az oka?

– Az évad elején szeretem meglökni a dolgokat, és besűríteni. A nyár után az energia is több. Azért a repülési magasságot is föl kell venni. Mindig több kerozin fogy, amikor a gép a repülési magasság felé halad, utána már siklani is tud. Egy színházi működésnél is az elején mindig nagyobb fordulatszámmal indulunk. A közönség felé is azt üzeni, hogy elindult az évad. Hajrá, lehet jönni, lesz és van felhozatal! Jelenleg a két produkció próbái futnak. Nemsokára lesz a Pávatoll című bábelőadásunk bemutatója, aztán pedig jön a Diploma előtt, azzal vesszük föl a repülési magasságot. De volt másfél-két hét, amikor három produkció próbált egyszerre, de elbírtunk vele.

– Decemberben a Rumini, Berg Judit legendás műve kerül színpadra nagyon különleges adaptációban. Mit kell erről tudni?

– Judittal nagyon jóban vagyok. Még a Magyar Színházi idők óta, ahol ifjúsági és családi színházi koncepciót hirdettem meg. Ebben Judit volt szinte az első partnerem. Már akkor legenda volt a Rumini, egy brand. Bemutattuk, és hosszú ideig játszotta még a Magyar Színház. Ott ez a történet megállt, de Judittal a kapcsolatom megmaradt. Kölcsönösen becsüljük egymást, én őt írónőként, ő engem színházi emberként, így ezt a brandet most nekünk ajándékozta, a Bartók mutathat be egy újabb Ruminit az országban. És nemcsak itt, vármegyén belül, vagy városon belül játszhatja, hanem viheti is. A Rumini a Tükörszigeten című regényre esett a választás. Judit ajánlása volt, hiszen számtalan Rumini-regény van. Ehhez társult a Firkin együttes, ír punk rock együttes, Jánosék…

– Na, ez az! Hogy jön egy ír kocsmapunk zenekar egy gyerekdarabba?

– Hát fantasztikusan. Rumini egy kisegérről szól, aki egy kalózhajón szolgál. Az ír punk rock, a matróz rock már itt összetalálkozik. Egyébként erre a munkára a Firkin együttes vezető embere, Péter János jelentkezett, aki szintén gyereket nevel, tehát nagyjából a Rumini-témában otthon van. Az egész együttes fölkapta a fejét az ötletére, hogy az ő műfajuk a Ruminihez nagyon passzolna. Én is azt mondtam, hogy ebben nagyon is van fantázia. A Firkin együttest egyébként én is imádom, úgyhogy ekkor kerestem meg Berg Juditot, aki nagy örömmel fogadta, és odaadta a jogot. Így összeállt minden, örömmel csatlakozott Garajszki Margit rendező, most készül Laboda Kornél dramaturgiájával a regényből a színpadi változat.

Az idei évad egyik legnagyobb vállalkozása lesz, és nem csak gyerekeknek ajánlható, bátran azt merem mondani, hogy családi darabról van szó. Nem csak a Firkin együttes miatt fognak eljönni a szülők. Nekem ezt jelenti a családi színház. Ha legalább három generáció – gyermek, szülő, nagyszülő – egyszerre tudja átélni a színházi élményt.

– Mi az, ami még kiemelhető a másik három bemutatóból?

– A Diploma előtt című előadásunk is egy érzékeny, szép előadás lesz. Ismeri mindenki a filmet Dustin Hoffmannal és Simon & Garfunkel zenéjét. Eredetileg ez egy zenés darab, a Madách Színházban ment. Mi nem ezt szerettük volna. Amikor megvettük a jogokat, akkor csak a prózai adaptációra vettük meg, a zenére nem. Szinte ősbemutató, Hárs Anna dramaturg segítségével a film forgatókönyvét megszereztük, és egy olyan színpadi adaptációt tudunk bemutatni, ami színtisztán prózai előadás lesz. Lesz benne zene, de ez egy dobszerkó mögött fog csak történni. Ez sokkal érzékenyebben szól Benjamin, a főszereplő fiú fejlődéstörténetéről, egy kamasz problémáiról. Ez is nagyon jól illeszkedik a családi koncepcióba, hiszen egy kamasz szenvedéstörténete, vagy felnövekvéstörténete érinti akár a nagyszülőket, a szülőket is, de érinti magát a kamaszkorosztályt is. Egy mély, több mindenről szóló, több mindent jelentő anyag születik Dicső Dani rendezésében. Egy picit majdnem olyan, mint a Tavasz ébredése, amit bemutattunk két évvel ezelőtt. 14-es karikás lesz egyébként, megjelenik a kamaszkori szexualitás, a szülők felelőssége, a generációs különbségek, problémák, traumák, vagy az idősebb generáció frusztrációi és más dolgai. Nagyon sok mindenről szól majd az előadás.

– A Bartókra az utóbbi időben jellemző a koprodukciók vonala. Ez erősödik, megmarad?

– Ez azért jó, mert mondhatom, hogy a Bartók biztonságban működik. Ugyan nagyon-nagyon számolgatjuk a költségvetést, de pályázati úton is sikerült biztonságos évadot összeraknunk. Ehhez a biztonsághoz örömmel szólítunk be más színházakat, hogy meg tudjanak kapaszkodni, tudjanak csatlakozni. Ez általában a határon túli színházakat jelenti, amelyek nagyon nehéz helyzetben vannak. Tavalyi koprodukciós partnerünknél, a szabadkai színháznál az év végéig nem csinálnak semmit, mert nem tudnak. December 31-ig ott nem gördül fel a függöny. A Szerelem előadásunkat még nem vettem le repertoárról, mert arra várunk, hogy mikor tudjuk elvinni Szabadkára. Nem biztos, hogy el tudjuk vinni, ha nincsenek meg az anyagi feltételek. Kassa, Nagyvárad sincs könnyű helyzetben. A koprodukció mindenkinek jó, és szakmai szempontból is előnyös. Tavaly a szabadkaiakkal, idén a kassaiakkal tapasztaltuk, milyen elképesztő munkabírásuk van, milyen alázat van bennük a munkához, milyen érzékenyen tehetségesek ezek a kollégák, jó velük dolgozni. Ők is jól érzik itt magukat. Aki a Bartókban megfordul, mind szívesen jön vissza. Másrészt olyan pályázati kiírások is születnek, amik eleve koprodukciós pályázatok, amiken szintén indulunk, és elég szépen behúzzuk. Ez egy olyan konstrukció, ami mindenkinek jó. 

A Máli nénit január-februárban már visszük is bérleti rendszerben Kassára. Költségvetési szempontból is jó, a színházaknak csak a felét kell beletennie, nem csak a saját vállán nyugszik egy egész produkció létrehozásának a súlya. Ezeket továbbra is pártoljuk, előtérbe helyezzük. Kőszeggel is folytatódik az együttműködés, lesz egy Hyppolitunk, ami idén csúszott, de jövő nyáron meglesz egy kőszegi július közepi bemutató után a 2024/25-ös évadunk első nagyszínpadi bemutatója lesz. A csapat is egyben van egyébként. Az évadból említenék még egy nagy klasszikust, a Tartuffe-öt Moliere-től Józan László főszereplésével. Ezt én fogom elkövetni rendezőként, már játszottam Tartuffe-öt, ismerem az anyagot. Ez is izgalmas lesz. A Tartuffe tananyag, tehát a diákokat is nagy szeretettel várjuk. Jön egy kuriózum is a stúdióba, Molnár Ferenc A farkas című vígjátéka, amit Az ördögnek szinte kísérő darabjaként tartunk számon. Nem lerágott csont, keveset játszották, miközben zseniális. Ágoston Péter kollégánk első rendezése lesz, ettől is sokat várunk, mert egy első rendező mindig csodákra képes. Mindent bedob, apait, anyait. Kicsit kell mentorálni nyilván, de ezt én örömmel elvégzem. Szerintem izgalmas előadásunk lesz. Örülök a Pávatoll mostani bemutatója kapcsán, hogy egy igazi Á-tól Z-ig bábos előadást mutatunk be. Ebben bunraku bából kezdve kesztyűs bábokig, marionett bábokig sokfajta bábstílus lesz jelen. Régi vesszőparipám a báb. Azt tartom, hogy a báb a színházi varázslaton kívül egy bűvöletet is ad a színházon belül. Kápráztató egyébként, és nagyon izgalmasnak tűnik. Dolgunk, hogy minél színesebben, minél színvonalasabban rakjunk össze egy évadot – amiket elmondtam, elég színesnek tűnik. A végén pedig a Mikro Fesztivál koronázza meg ezt a 2023/24-es évadot.

– Igazgatói időszakában komoly nehézségek voltak a Covidtól kezdve az energiaválságon át. Ez megedzette? Milyen változásokat hozott önben?

– Hát, nem tudom. A színházzal való foglalatoskodásra igazán fölkészülni sosem lehet, mert emberekkel dolgozunk, emberekből, embereknek. Erre nem lehet felkészülni, ez benne az izgalmas. Nyilván szerepet játszik, hogy tapasztaltabb vagyok, így már 53 éves létemre jó pár év színházi vezetői múlttal. Egyébként mindig optimista alkat voltam, az a makacsul küzdő típus. Talán inkább azt mondhatnám így a hetedik évben, amit a Bartók igazgatójaként dolgozom, hogy mostanra alakult ki, ebben az évadban érzem igazán a legerősebben, hogy kialakult egy ütőképes, erős csapatom. A Bartókban ezzel a 35 kollégával most kezdtük el a legjobban érteni egymást. Én színészként látom egy produkció létrejöttét a színpadról, rendezőként látom ugyanezt, csak a nézőtérről. Igazgatóként pedig vigyáznom kell, hogy ne csak egy szobában ücsörögjek, és innen irányítgassak, hanem lássam a gyakorlati dolgokat. Azt mondom, hogy a csapat a lehető legütőképesebben és hatékonyabban dolgozik, félszavakból és szemvillanásokból értjük egymást. Ez fantasztikusan jó érzés egyébként. Nyilván annak is szerepe van, hogy kis létszámú, családias színház vagyunk, nincs olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani. Elég gyorsan megoldásokat találunk szinte mindenre a működés, a színházcsinálás érdekében. 

Öröm most itt ezzel a csapattal a Bartók élén színházat csinálni. Nyilván nem dúskálunk az anyagi javakban, de a művészeteknek nem tesz jót a dúskálás. Egy csomó olyanra van szükség, ami a kreativitásunkat hegyezi, élezi és kondícióban tartja. Nyilván ennek van egy középútja, egy középaránya. De azért azt se mondom, hogy kilógna a fenekünk a gatyából, bármilyen furcsa is. Nyilván hozzáigazítva az évadtervezetet az anyagi lehetőségeinkhez, de amiket bevállalunk és megcsinálunk, azon nem a szegénység látszik, vagy meghívott művészek kapcsán abszolút nem kicsinyeskedünk. Talán ebben az évadban – bármilyen furcsa is, hogy energiaválság, s a pandémia után – most vagyunk egy izgalmas középúton, egy aranymetszésen. Ami szerintem jó dolog. Aztán persze bármikor bármi történhet, mint ahogy szokott is általában. Alaptörvény, hogy a legsűrűbb napok, amikre felkészülsz – tárgyalás tárgyalás hátán, a színház érdekeinek megvédésétől kezdve sok minden nehézség – néha a legegyszerűbbé válik, máskor pedig a legsimább, legegyszerűbbnek tűnő nap válik egyik percről a másikra olyan pokollá, hogy hihetetlen. De hát mondom, emberekből, emberekkel, embereknek, az mindig ilyen.