„Öröm ebben a nyugodt közegben alkotni”

– Dicső Dániellel négy éve dolgoztunk először együtt, amikor a Rózsavölgyi Szalonban a Végszó című előadást rendezte, én Gálvölgyi János unokáját alakítom benne, még ma is műsoron van a produkció. Danival kölcsönösen sikeresnek ítéltük azt a közös munkát, és nagyon megörültem, amikor engem kért fel Benjamin szerepére a Diploma előtt című előadásban. A dunaújvárosi csapat sem volt ismeretlen számomra, ugyanis tavaly én rendezhettem a Kőszegi Várszínház negyvenedik évfordulójának jubileumi előadását, az Ígéret ostromát, Őze Áron volt Jurisics Miklós, és mellette még számos kiváló dunaújvárosi kolléga is szerepelt a produkcióban. Akkor már kicsit közelebb kerültem a Bartókhoz, ám színészként ez az első alkalom, hogy itt dolgozhatok. Öröm ebben a nyugodt közegben alkotni. Egészen szép, parkos terület veszi körbe a Bartók épületét, gyakran sétálok ott. Jó bemenni a színházba, szeretem azokat, akikkel próbálunk, és szeretem a színház munkatársait is, fantasztikus társaság, óriási szakmai tudással. Őze Áron igazgató jó színházat csinál Dunaújvárosban.

Az Oscar-díjas moziban Dustin Hoffman harmincévesen játszotta el Benjamin szerepét, ön pedig novemberben ünnepli a 31. születésnapját.

– Ez így van. És ugye egy húsz éves fiút kell játszani. Sokszor mondták már nekem, hogy még mindig kölykös arcom van, ám egy húszas éveinek elején járó fiatalember más életfeladatokkal szembesül, mint egy harmincas. A próbák során is arra fektetünk hangsúlyt, hogy hitelesen vissza tudjam adni Benjamin vívódásait, problémáit, az őt feszítő energiákat. Tíz évvel ezelőtt engem is hasonló kérdések foglalkoztattak: mihez kezdek az életemmel, mi vár rám, mi értelme van ennek az egésznek?

Rendezőként is dolgozik, a színpad melyik oldalán könnyebb állni?

– Ha színészként egy nehezebb, problémásabb szituációval, megoldandó feladattal szembesülök, akkor gyakran gondolom, hogy rendezőként talán könnyebb, hiszen „csak” meg kell kérni a kollégákat, hogy egy-egy jelenetet vegyünk át újra. Természetesen hatalmas felelőssége van a rendezőnek, akinek az egész előadást át kell fognia. Rendezőként legutóbb februárban volt egy bemutatóm kiváló színészekkel – Seress Zoltánnal, Györgyi Annával, Fekete Lindával, Király Dániellel. Nagy ajándék volt ez számomra. A rendezői munkákból színészként is sokat tanultam. E két dolog gyakran egymást segíti, építi. Szeretem, hogy rendezőként gyakorlatilag a semmiből építünk fel valamit közösen. Izgalmas látni, átélni, ahogy egy előadás megszületik, és tanulságos, hogy minderre a közönség miként reagál a színházban.

Egészen fiatalon egy szemeszteren keresztül tanult New Yorkban. Milyen tapasztalatokat szerzett Manhattanben?

– Pont annyi idős voltam, mint a Diploma előtt Benjaminja. Elsőre nem vettek fel a budapesti színművészetire, és azt éreztem, hogy valamerre el kell indulnom... A Herbert Berghof (HB) Stúdióban tanulhattam, ahol korábban megfordult többek között Ben Stiller és Robert De Niro is. A HB egy egészen kiváló szakmai műhely Manhattanben. Remek tanáraim voltak, főként emberileg tanultam nagyon sokat arról, miként lehet boldogulni teljesen egyedül, alig húszévesen az egyik legnagyobb világvárosban. Gyorsan kellett felnőni.

A Vígszínházban és a Pesti Magyar Színházban is volt társulati tag, most mégis szabadúszó. Korábban nyilatkozta, hogy igazából közösségben szeret alkotni.

– A szabadúszással sincs semmi baj, ha az embernek van feladata. Küzdelmesebb, harcosabb út, de a maga ura lehet az ember. Néha azonban már eszembe jut, hogy jó lenne újra egy jó csapathoz tartozni. A Pál utcai fiúk vígszínházi előadás alapcsapatának tagja vagyok, és sokszor hiányzik ez a fajta összetartó színházi közösség.

Sokan a filmes világból, televíziós sorozatokból ismerik. E téren milyen feladatok várják a közeljövőben?

– Mindig is szerettem forgatni. Idén nyáron egy olyan nagy produkcióban kaptam szerepet, amelyet ősztől láthat majd a közönség az RTL-en. Emellett tavaly forgattuk, és a Duna Televízióban hamarosan jön a Tündérkert sorozat is, amelynek három epizódjában is feltűnök.

Lovas terápiákat is tartott. Mesélne erről?

– Még 2017-ben kezdtem el lovagolni kollégám, Stohl András lován. Életem egyik nehéz időszakában voltam, és a lovaglás rengeteget segített lelkileg és fizikálisan is. Ezen tapasztalatokra alapozva kifejezetten az útjukat kereső fiatalok számára létrehoztunk egy önfejlesztő lovas tábort Equus Kör néven. Egyhetes turnusokban dolgoztunk. Délelőtt lovagoltunk, délután a színésztechnikai foglalkozások, drámajáték, önismereti programok, tánc került a középpontba. E két „műfaj” kiválóan kiegészítette és erősítette egymást. Egy értékteremtő közösség épült az Equus köré. Különböző okok miatt az elmúlt években sajnos nem tudtuk megrendezni a tábort, de amint lehet, szeretném folytatni ezt a munkát, mert fontos kapaszkodót jelent a résztvevő fiataloknak.