A Múzeumok Éjszakája Dunaföldváron

Egy percnyi időzés után megfogja az odalátogatót a történelmi hangulat, érezni lehet a máig élő kulturális hagyatékot és egyébként is kellemes passzió a baráti társaságokkal jó zenét hallgatni és hozzá a város legjobb borait kortyolgatni. Pataki Dezsővel a Művelődési Központ vezetőjével az esemény főrendezőjével, ehhez az Irsai Olivért választottuk.

– Ehhez a rendezvénysorozathoz legalább tíz évvel ezelőtt mi is csatlakoztunk. Ennek egészen jól kialakult egy bevált menetrendje. Az elején megnyitunk egy kiállítást, majd tárlatvezetések kezdődnek. Külön gondolunk a gyermekekre, akiknek játszóházat és egy kis ezt-azt is csinálunk. Jó pár évig jósdánk is volt- megőrültek érte az emberek. Aztán megálmodtuk ezt a jó kis Bor és Jazz Pikniket, aminek szintén nagy keletje van. Sötétedés után kap a vártorony egy szép fényfestést, ami mindenkinek nagyon tetszik, de a java, a „Bátorság próba” csak utána jön. Azt is egy alkalomra terveztük, de szerencsére máig sem nem szabad levenni a programsorozatból, hiszen záróráig hosszú sorban állnak a jelentkezők, akik alig várják, hogy egyszál égő gyertyával a kezükben föllopakodhassanak az elsötétített és mindenféle rémisztő dologgal fölszerelt vártoronyba. Persze van, aki elsírja magát, aztán utána sokkal vagányabb lesz, mint előtte. Azt aztán pláne nem gondoltuk, hogy a felnőttek is kiakarják majd próbálni! Imádják. Mindenki tudja, hogy itt van a vár, s benne a kiállítások. A legtöbb megnyitóján meg is jelentek. Most viszont egy szakavatott tárlatvezetéssel egy új arcát, egy sor érdekességet fognak fölfedezni benne. Többet és mást is kapnak, mint a megnyitókor.

Ez egy ünnepi este volt?

– Feltétlenül. A kultúrának, a közgyűjteményeknek, a kiállításoknak, és a zenének egy komplex kis ünnepe. Nagyon bízok benne, hogy aki eljött az nem csalódott és jól érezte magát.

Körülötte csak azok nem vallatták az okos telefonjuk Időkép ablakát, akiknek nem volt olyan eszköz a zsebében. Bár minden irányból éreztük, láttuk a vihar közeledtét, ő nyugalomra intett.

– Kívülről látod rajtam ezt a nyugalmat, de belülről azért viharok dúlnak bennem. Igyekezek jól palástolni. Ez a dolog egyik része, a másik az, hogy már olyan régen vagyok ezen a pályán és már megéltem benne minden jót és rosszat, hogy ki sem merem mondani az évszámot. Már nagyon jól tudom, hogy, ha esni akar, akkor elázunk, de ha nem, akkor békésen üldögélhetünk itt akár hajnalig. Vegyük a rosszabb verziót, ha esni kezd, akkor azonnal bemenekítjük a zenekar drága hangszereit és eszközeit valamelyik fedett helyre és azt mondjuk a közönségnek, hogy töltessék teli a poharaikat és kövessenek bennünket. Egyébként ez az ital is (mértékkel) szigorúan ajánlott a mai programhoz.

Nyári színházas emlékek

– Ha már az esős idő és a szabadtéri színpadok viszonylatáról beszélgetünk, akkor előveszem az egyik kedves régi emlékemet. Most a Múzeumok Éjszakáját ünnepeljük, egy hét múlva 29-én pedig megkezdjük a Földvári Nyári Esték elnevezésű, szintén hagyományos sorozatunkat. Ha jól számolom, akkor a mostani lesz a 27. alkalom, de az én történetem a legelsőt idézi fel. Azt még egy ideális helyszínen, a régi Ferences rendi kolostor, majd a gimnázium udvarában rendeztem meg. Az első előadás a helyi Játékszín produkciója,Csiky Gergely: Az ellenállhatatlan című darabja volt, amiben én voltam az Ellenállhatatlan, a címszereplő. Szépen festett falakkal megcsináltuk a díszletet, és lement a főpróba. Aztán a premier időpontjában akkora zuhé volt, hogy semmi sem lett belőle, és persze a díszleteink is mind odalettek. Másnap ahogy lehetett mindent helyreállítottunk és ez a később nagyon sikeres sorozatunk rögtön egy „esőnappal” kezdődött. Azóta is rendületlenül tart. 

Az Üdvözlet Dunaföldvárról című kamara kiállítást Bognár Zoltán a helyi gimnázium nyugalmazott tanára nyitotta meg.

– Ezeket a nagyon szép képeslapokat magángyűjteményekből kölcsönözték a kiállítás létrehozói. Szabó József, Sebestyén Gábor, a már elhúnyt Kiss Éva, akinek a gyűjteménye jórészt már a Művelődési Központé. Szászvári Józsefné és jó magam, de én csak egy kis gyűjtő vagyok. Ez az anyag egy viszonylag rövid, de nagyon érdekes korszakot mutat be az érdeklődőknek. 

Milyen tematikát követtetek?

– Dunaföldvár elmúlt száz-száztíz évéből készült képek lettek összeválogatva. Főleg a gyűjtőtársaimé az érdem, mert ők több energiát fektettek a gyűjtésben és licitálásokon is indultak, hogy a nekik tetszőket megtudják szerezni. Kemény pénzeket is áldoztak a húszas-harmincas években készültekért. Annak idején egy nyomda is működött Dunaföldváron, akik készítettek és készíttettek is szép fotókat a városról. Így aztán most is láthatjuk a város akkori gyönyörű állapotát, a főteret, a Duna-partot még a termálfürdőt és persze a hídról készülteket is megtaláljuk közöttük. Bámulatos, hogy színesben is megláthatjuk őket. 

A történetük egy viszonylag rövid korszakot ölel át

– Amikor felkészültem a megnyitóra, akkor jöttem rá, hogy viszonylag rövid a történetük, hiszen körülbelül kétszáz éves a múltja, míg a könyvé ötszáz, a papíré akár több évezredes. A posta hivatalosan 1878-ban bólintott rá, hogy onnét lehetnek hivatalos küldemények ezek a nyílt lapok, amelyeknek az egyik oldalán képet, a másikon kézzel írt szöveget láthat az ember. Bár itt olyat is látni, melyeknek az első oldalán is van egy kis írás. 

Különleges anyagokra is nyomták őket

– A nyomda és a fotó technika együtt fejlődtek, aminek a következményeit máig is évezhetjük. A különlegességek között említhetem a nyírfa kéregre, szarvasbőrre készültet, Találtunk élő virágot rápréselve, vagy hímzéssel díszítettet is. A tematikájuk pedig felsorolhatatlan. Szerintem van még jövőjük! Én már régóta be vagyok oltva földrajzilag a kiváló tanáraim miatt, aztán erre a gyűjtögetésre is sor került. Az egykori osztálykirándulásokról, építőtáborokról egyből hazaküldtem egyet – akkor még a negyven filléres bélyegekkel. Persze mások is gondoltak rám, így aztán egyetemista koromra eljutottam a kétezres tételszámig. Ebben az ünnepi üdvözletek is benne vannak (a nem dobunk ki semmit sem elve alapján), de a szívem csücske a különböző városokat és a szép tájakat őrzők. Ezek kerültek albumokba és dobozokba. 

Mára már mást használnak helyettük

– De én úgy vagyok vele, hogy a jpg-k egy dobozba bezárva várnak ránk, de ha kapok egy igazi képeslapot az biztos, hogy hetekig valami jól látható helyen lesz a lakásban, hogy mindig örülhessek neki, amikor rápillantok, mert egy ismerősöm gondolt rám, ezért majd én is küldök neki. Az enyém ebből a szempontból egy 19-20. századi gondolkodás.