Szeptember 9-én és 10-én

2024.08.26. 11:55

Felvételire hívja a leendő néptáncosokat a Vasas

A tanévkezdés alkalmával felvételt hirdet a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a szeptemberben induló óvodás és gyermek csoportjaiba.

Molnár Emese

Fotó: archív

Mint azt a toborzói hirdetményben részletezték, a táncórákon a gyermekek megismerkedhetnek a magyar kulturális hagyományokkal, a magyar néptánc alapjaival, népdalokkal és játékokkal. A néptánc nemcsak a hagyományok őrzését és ápolását jelenti, hiszen a próbák, az edzések során főszerepet kap a mozgásfejlesztés, a ritmikai képességek és készségek fejlesztése, a nagymozgások és finommotorika fejlesztése, valamint a változatos mozgásformák megismerése játékos keretek között. Mindezt egy vidám, jó hangulatú közösség tagjaként. Ennek megteremtése, az alapok megerősítése, a régi és új táncosok összekovácsolása az egyik legfőbb célkitűzése volt az együttes jelenlegi vezetésének. Mint arról korábban is beszámoltunk, 2023 szeptemberében érkezett a csapathoz Sebek Zoltán, majd idén januárban csatlakozott Hajdu Ádám és Hajdu-Csepeli Ágnes is, s így hárman alkotják a vezetői stábot. Személyesen is megtapasztalhatták annak idején, hogy mit is jelent a Vasas nagy családjához tartozni, ezért is fontos számukra a kohézió erősítése a szakmai munkán túl.

Szeptember 9-én és 10-én 16 órától várják a leendő ifjú táncosokat a felvételi elbeszélgetésre az MMK pincéjében lévő klubban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában