Könyvajánló

2024.08.06. 19:00

Úgy képzeltem el a házasságomat, mint egy erős sodrású folyót

Bő három hét van már csak hátra a nyárból, ám a szabadságolások fő időszaka az augusztus. A pihenés napjai alatt sokan előveszik azokat a könyveket, amelyeket gyűjtögette, az elmúlt hónapok alatt, hogy: "Ezt majd kiolvasom, amikor lesz rá időm!" A bakancslistás könyveik mellé javasoljuk, hogy válasszanak olyan köteteket is, amelyeket a dunaújvárosi József Attila Könyvtár munkatársai ajánlanak. Ezúttal Szabó Csilla Ildikó ajánlja Zafar Samra: Egy jó feleség - Menekülés az életből, melyet nem én választottam című regényét.

Körmendi Erzsébet

„Mikor még az esküvőmre készültem, úgy képzeltem el a házasságomat, mint egy erős sodrású folyót, amely elragad.

Mikor Ahmeddel elkezdtük közös életünket, ez a folyó nyugodt patakká csendesült, én pedig érdeklődve vártam, milyen helyekre visz majd el. Azonban, mikor Ahmed szülei megérkeztek, újra egy erős sodrású folyóban találtam magam, és a végtelennek tűnő hónapok alatt többször is úgy éreztem, hogy leránt a víz. Ahmed megváltozott viselkedését látva levegőért kapkodtam. Most azonban, azok után, ahogy anyámmal viselkedett, ahogy a kórházban rárivallt a nővérre, és végül ahogy velem üvöltött, mert ott mertem hagyni a vendégeket, úgy éreztem, belefulladok ebbe a folyóba. Bár még nem emelt rám kezet, elkezdtem félni tőle. A szüleim is veszekedtek, és időnként apám is mondott durva dolgokat. Ahmed dühkitörései azonban egészen mások voltak – az az ember, akit megismertem, teljesen eltűnt, és valaki félelmetes, fenyegető jelent meg helyette. Eljutottam oda, hogy megkönnyebbülés töltött el, mikor elindult dolgozni.”

Forrás: József Attila Könyvtár

Samra, az írónő, a saját történetét tárja az olvasó elé. Betekintést nyújt egy számunkra teljesen más kultúra világába, ahol a lányokat nagyon korán férjhez adják, szinte még gyerekek, sokan még az iskolát sem végzik el, az iskolapadból kiemelve őket férjhez adják náluk sokkal idősebb férfiakhoz. Ezek a házasságok legtöbb esetben nem szerelmen alapulnak, hanem a szülők által elrendezett házasságok.

Samra egy pakisztáni lány, akit tizenhét évesen férjhez adnak egy nála tizenegy évvel idősebb, a régi muszlim tradíciók szerint Kanadában élő férfihez. Samrának álmai voltak, iskola, érettségi, egyetem.

Jövendőbeli férje, Ahmed és szülei megígérik neki, hogy Kanadába lehetősége lesz a továbbtanulásra, támogatni fogják, hogy az egyetemi tanulmányait elvégezze és diplomát szerezzen.

Kanadában költözésük után, nyolc hónapig minden teljesen rendben volt, Samra boldognak érezte magát. Miután az anyósáék odaköltöznek, minden megváltozik. Ahmed teljesen kifordul magából.

Samra állandó rettegésben él, bármit csinál, semmi sem jó, elkezdődnek a szóbeli bántalmazások, majd az ütlegelések.

Kiutat keres, hogy két lányával kitörjön ebből a bántalmazó házasságból. Hosszú évekbe telik, amíg bátorságot vesz, szembeszegül az elvárásokkal, hátra hagyja a múltját, hogy meg tudja valósítani álmait és a lányainak szabad jövőt biztosítson.

Napjainkban is rengeteg előadást tart, gimnáziumokban, egyetemeken, cégeknél, hogy utat mutasson, erőt, bátorságot adjon más lányoknak, nőknek, akik olyan helyzetben vannak, mint ő volt. Évekig különböző nőket segítő szervezeteknél dolgozott. A Me to We mozgalom szervezésében a Kanadai Királyi Bank harmincnégy másik alkalmazottjával önkéntesként elutazott Kenyába, hogy az egyik faluban elmesélje történetét több száz gimnazista lánynak.

Áldozatokat és bántalmazókat minden kultúrában, rasszban, társadalmi-gazdasági közegben találunk.

„– Mindennap úgy érzem, hogy mindjárt feladom- vallottam be-, de minden reggel kényszerítem magam, hogy felkeljek és folytassam az utat, amelyen elindultam. Tisztelnem kell magamat és az álmaimat, büszkén és szabadon kell élnem. Ám ennél többről van szó. A lányaim miatt nem adom fel. Azt akarom, hogy nekik könnyebb életük legyen. Azt akarom, hogy ők szabadon kövessék az álmaikat, és meg tudják valósítani önmagukat. Ezt a jogot senkitől sem lenne szabad elvenni.”

az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó

Forrás: https://www.jakd.hu/konyvajanlo

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában