2 órája
József Attila műsorral jön Dunaújvárosba a Sebő
Fotó: Sebő Fb-oldala
A Sebő Együttes Medvetánc című József Attila koncertjére várják az érdeklődőket október 3-án, csütörtökön 18 órakor a József Attila Könyvtárba.
A rendezvényre a belépés
ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az [email protected] e-mail címen, illetve a 25/423-952-es telefonszámon, vagy személyesen a könyvtárban lehet.
A Sebő együttes (Sebő Ferenc – ének, gitár, tekerőlant, ud; Barvich Iván – tárogató, pánsíp, bolgár kaval, moldvai kaval, furulya, kontratambura, csellótambura, vokál; Perger László – bolgár tambura, 12 húros gitár, vokál, Soós Réka – ének, Tímár Sára - ének) Medvetánc című műsorában megjelennek:
József Attila és a népzene, örök versek a huszadik század nehéz éveiből.
Sebő Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő együttes vezetője.
„Sebő Ferenc azon ritka személy, akiben tökéletesen egyesül a professzorság, a zenészség és a közvetlenség. A rendszeres énekeltetéssel erősítette az ember önbizalmát és hozzájuttatta egyfajta rutinhoz… Ahogy ő beszél, az olyan, mint egy szabadegyetem: zenetörténeti súlyú dolgokat ennyire közérthetően kevesen tudnak mesélni.” (Sebestyén Márta).