Ülünk a tűznél, én meg az idő – képgalériával

Bár szépszámmal akadtak, akik gondolkodás nélkül megszavazták az esélyt a zenekarnak és elővételben biztosították, hogy bejuthassanak a koncertre, akadtak kétkedő hangok is. Ezek közül az egyik legerősebb az volt, hogy biztos majd összedobnak egy ötvenperces nosztalgia setlist-et és őrlángon ketyegve learatják ismét annak gyümölcsét, aminek a magjaival alaposan megszenvedtek sok évtizeddel ezelőtt, meg amúgy sem fogják bírni sokáig a pinceklub szaunahőmérsékletét.

Nos, ez a találgatás erősen mellément, a zenekar – miután a Giliszta együttes felhozta az üzemi fordulatra a közönséget – egy szűk kétórás koncerttel ajándékozta meg végig kitartó rajongóit, akik közül többen jelezték, hogy ott voltak sok évvel ezelőtt a Főiskola étteremben is. Ezen a helyen különös jelentést kapott, hogy 

És nem, műsoridőből nem volt félóra az átvezető szöveg a dalok között és nem, nem jött be a rosszindulatú feltételezés sem, nem járókerettel érkeztek, sokan irigyelhetnék azt a vitalitást, amit például Menyhárt Jenő magáénak tudhat. 

A koncert után sem vette rohanósra a figurát, még sokáig beszélgetett a közönséggel a Vasmű kapu előtt, az utcán. Azokkal, akik közül sokan velük együtt énekelték a refréneket, vagy akár a teljes szöveget is. Mert az Európa Kiadó szellemisége, koncertjeik életérzése úgy tűnik nem tud kikopni a köztudatból. Mert: 

Köszönet a Kaptárnak, hogy segítettek életben tartani, továbbörökíteni újra.