Betonból ékszert és dekorpanelt készít a művész

- Alapot nyújt azoknak, akik tovább szeretnének menni ezen a területen, egyáltalán belekóstolni, hogy ez milyen metódusban történik. De azoknak is, akiket érdekel, de nem céljuk ez a szakma, csak jobban el szeretnének mélyülni benne, vagy kicsit ügyesebbek szeretnének lenni. Olyanokkal foglalkozunk, mint a ceruza használat, tónusozás, forma kialakítás, annak a megragadása, a karakterek megtalálása, gyakorlása, a színhasználat, a kompozíció, tehát tényleg alappontokkal. Azoknak mindenképpen ajánlható, akiknek céljuk, hogy a művészet, vagy az építészet területén haladjanak tovább. Ketté kell választani. Van a szabadfoglalkozás, és van a specifikus felkészítő. Utóbbin portfóliót rakunk össze a felvételire, és a felvételi feladatokat gyakoroljuk. A szabadfoglalkozás pedig azoknak van, akik szeretnek kreatívkodni akár térben, akár síkban, és úgy érzik, hogy a suliban a rajzóra nem elég, vagy szakkörre nem tudnak elmenni. A szabadfoglalkozást szeretik, itt ők összeismerkednek egymással, és mindig nagyon jó a hangulat. Nincsenek sokan, én három, maximum négy embert vállalok, az már csoportos foglalkozás. De valaki egyedül jönne, az sem gond. Ötödik osztálytól várom szabadfoglalkozásra a diákokat a középiskolásokig. Az elején még gondolkodtam, hogy szétszedjek-e korosztályokat, de úgy gondoltam, hogy sok mindenben tudnak egymásnak segíteni, és ez valóban így is van. Ha három év különbség van, akkor is jól megtalálják a hangot és tanácsot adnak egymásnak. Szerintem nekik is jó, hogy kevesen vannak. Diákokkal szeretnék foglalkozni, mert csak heti három napom van erre. Ez el is megy, a felkészítőnél szétszedem az építészeti részre, és a művészetire, mert ott teljesen mást gyakorlunk.

- Miért van szükség egy ilyen képzésre, az iskolában ezt nem tanítják?
- Ez más. A legerősebb felvételi Budapesti Műszaki Egyetemre van. Azt látom, hogy ma nincs nagyon ilyen jellegű oktatás szakközépiskolában és nagyon iskola sincs, legalább is a térségben, ami konkrétan műszaki irányba segíti a diákokat. Lehet, hogy van olyan tanár, aki magasabb szinten ráfekszik a perspektívára, a térábrázolásra, de olyan térrekonstrukciós feladatok vannak felvételin, hogy ha azt valaki előtte nem gyakorolja, akkor nem fog menni.  Ezerből jó, ha egy ember születik úgy, hogy olyan a térlátása, hogy azonnal megoldja.

- A kívülálló számára úgy tűnik, hogy egy ideje eltűnt a művészeti életből. Jól érzi ezt?

- Igen, abszolút, tudatosan távolodtam el. Egyrészt úgy éreztem, hogy a művészeti pálya, a kiállítási rendszerek, beleértve a művészettörténészeket, kurátorokat, tehát ez az egész kör, vagy miliő elég furcsa irányba halad. Én az egyensúlyokat látom felborulni. Néha nagyobb hangsúly van azon, hogy ki a kurátor, ki a művészettörténész, aki adott művésszel foglalkozik, mint maga a művész és a munkái. És ezt nem sértettségből mondom, mert én pont ott hagytam abba, ahol szépen kezdett alakulni. Én sosem akartam úgymond nagy név lenni, nem ez volt a célom, de akkor pont jól alakultak a dolgaim. Nekem ez komoly stressz volt, ez az állandó nyomulás, ami hozzátartozik - tudjuk jól. Már sokkal több idegességet, meg negatív dolgot észleltem az egészben, mint pozitív impulzust. Egy kiállítás rendezés nekem akkora stressz volt, hogy már alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. 

- Megkívánja, hogy egy menedzser is legyen a művészben?

- Igen. De én ezt tudtam. Nekem Somody Péter festőművész volt a mesterem az egyetemen, aki ezt nagyon jól elmondta. Nem úgy jöttem ki a suliból, hogy most megváltom a világot, és mindenki  Kiss Annát fogja keresni. Abszolút képben voltam, hogy itt nekem nyomulnom kell amellett, hogy dolgozni, dolgozni, dolgozni. Nekem kell a saját pályámat kivájni és kapaszkodni. Én úgy látom, hogy miután nagyon kicsi a felvevőpiac Magyarországon, emiatt eleve kicsi az a közeg és nagyon belterjes. Most már annyira kell az állandó jelenlét mindig-mindenhol, hogy én ezt nem akarom.

- Elengedte?

- Úgy engedtem el, hogy ha vannak ötleteim, vagy bármilyen indíttatásom, akkor csinálgatom, de olyan nagy projektekben, mint egy önálló kiállításra készülés, már nem motivál. Nekem mindig is volt az enteriőr styling felé egy nagyon erős affinitásom. Már középiskolában is foglalkoztam vele, érdekelt. Az egyetem után is volt egy időszak, hogy munka szinten is azt is csináltam. Most úgy érzem, hogy a képzőművészeti vénámat beletőltöm a dizájnba.

- A legutóbbi csoportos kiállításon éppen egy nagyon érdekes betonkompozícióval állt elő. Ez már összefügg ezzel?

- Abból a szempontból függ össze, hogy a beton mindig is érdekelt.  Imádom a nyersességét, imádom a felületét, a színét, azt, hogy ilyen nagyon - nem tudom másképp mondani – nyers. Azt is szeretem, hogy az emberek az építkezést meg a kőműves szakmát kötik hozzá, ugyanakkor nagyon jól tud kapcsolódni más anyagokhoz. Mindig is volt bennem egy olyan, hogy baromira szerettem az ellentéteket párosítani anyaghasználatban is. A festészetemben is tetten érhető, és tudatosan visszatekintve én is látom ezeket a pontokat. A beton nekem százezer éve egy olyan anyag, amit imádok. Pont ezt a nyersességet, pont ezt a szürke színt. Most nagy divat a betont festeni, különböző módon megmunkálni, de mi nem ezt az irányt képviseljük. Mi pont a beton teljes valóját szeretnénk felhasználni, vagy bemutatni. A húgom párja, Veres Balázs Gyula betonszobrász. Egy középiskolába, egy egyetemre jártunk. Ő fémmel foglalkozott az egyetemen, de egyszer volt egy vendég előadó, aki betonkurzust tartott nekik. Balázs onnantól kezdve ráállt erre. Körülbelül két éve kezdődött, hogy elkezdtem egy kicsit konkrétabban gondolkodni, hogy a betonból mit lehetne kihozni, meg hogyan. Beszélgettünk Balázzsal, és a párommal majd úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk. Balázs tavaly Pécsen egy beton szoborkiállítást rendezett, és kérte, hogy csináljak én is valamit. Akkor már gyakorolgattam a betonöntést, kezdtem a gyakorlatba beletanulgatni. Addig konkrétan megvolt, hogy milyen dolgokat szeretnék csinálni, amik inkább a dizájn és az enteriőr irányába mutatattak, ez meg abszolút egy művészeti projekt volt, úgyhogy ott egy kicsit másképp kellett gondolkodnom. Így jött létre ez az anyag, és nem sokkal rá volt a Kortársban a tárlat, amin végül betonnal szerepeltem.

- Ebbe a rengeteg panellakással áthangolt közhangulatba hogyan fér bele a beton enteriőr? Szeretik?

- Amit én tapasztalok annyira nem releváns szerintem, mert még az elején vagyunk. Nyilván valamilyen szintű kutatást végeztünk, meg végzünk, hogy ennek mennyire lesz piaca. Én azt látom, hogy a tehetősebb rétegnél abszolút már benne van a beton az enteriőrben, tehát ez be tud épülni. Nyilván a középosztály számára ez egy kicsit még furcsa Magyarországon. Nemzetközi szinten évek óta pörög, sőt, én már egy kicsit izgulok, hogy hamarosan kimegy a divatból ez a trend. Azt gondolom, hogy itt is az arányok a fontosak, nem komplett betonfalakban gondolkodunk. Sok helyen egy egész fal hatalmas panelokból van kialakítva, nagyon ipari jelleggel. Azt gondolom, hogy előbb-utóbb azért ez a beton-hype lecsendesedik, de vannak finomabb megjelenési formák, apróbb tárgyak, vagy kis részletek, az még szerintem nagyon sokáig jelen tud lenni. Mert nálunk nem trendi szinten van jelen a beton, hanem művészeti és design jelleggel. Mi abszolút egyedi darabokat készítünk, amikben a művészet, design és a funkció egyszerre határozza meg a termékek egyediségét. Félig-meddig műalkotás, funkcióval ellátva. Ez a kis családi vállalkozásunk célja és hitvallása is!

- Ez ugyanaz a beton, ami a lakótelepi beton?

- Nem. A nyersesség ugyanúgy benne van, de ez egy speciális betonkeverék, Balázs receptúrája. Több mint tíz éve kísérletezte ki, ez a tudás az övé. A beton felülete sokszor lyukacsos, mert a levegő öntés, meg száradás közben bentmarad. Ebben olyan adalékanyagok vannak, amik ezt kinyomják. Öntéskor látjuk, hogy ezerrel jön fel a levegő, és emiatt a felülete sokkal finomabb. A felületével is lehet játszani, attól függően, hogy milyen öntőformába rakjuk bele. Ennek nagyon sokféle verziója van. Kísérletezni is lehet, tehát a mai napig ez egy tök jó örömforrás. Lehet irányítani bizonyos szintig öntéskor, ebből kifolyólag, ha mondjuk egy nyersebb verziót szeretnénk, akkor variálunk az adalékokkal, alapanyag-arányokkal. Az alufóliát például abszolút nem tolerálja, szétesik a szerkezete, egészen más valami lesz. Ez nagyon komoly kémia és precízitást igénylő folyamatok összessége, amit én még mindig gyakorlok, de szeretek tanulni (a tiszta, precíz munkát alapból szeretem), úgyhogy nekem ez nagyon izgalmas. Olyan adalékanyagok vannak, hogy tényleg varázslatot lehet kihozni a betonból. Nem akarunk leragadni egy-két dolognál.

- Mit lehet ebből csinálni?

- Nem azt mondom, hogy bármit, de azért nagyon-nagyon sok mindent. Például falipaneleket készítünk, de vékony kisméretű paneleket. A legtöbb helyen nagyméretű panelek vannak, és ott már ipari technika a rögzítés is. Nekem az is nagyon tetszik, meg szép, de ez egy finomabb változat. Egy centi vastagok és most a legnagyobb panelünk 6,6 kiló. Az még abszolút benne van egy nagyobb járólap, vagy fali csempe kategóriájában. Egyrészt ilyeneket csinálunk konyhába, de vizesblokkokba is mehet, mert az anyag vízzárósága szinte 100 százalékos alapból, de száradas után mi még impregnálunk is. De ezen kívül különböző beltéri kiegészítőket is készítünk, például lámpákat. A közeljövőben lesz kész az első kis bútorunk, egy ülőke-sorozat első darabja, és ott vannak az ékszerek is. Betonból csinálunk most láncot, és lámpáink első kollekciója is ez a láncos verzió.

- Nem törékeny nagyon?

- Nem olyan erős, mint mondjuk egy járda, plusz ezek kis felületek így, ha leesik egy-másfél méterről egy kemény felületre, akkor az eltörik. De léteznek üveg és kerámia ékszerek is, amik extra törékenyek. Igyekszünk úgy kitalálni, hogy amiket használatra tervezünk, azoknál ne csak esztétikum és a funkció működjön, hanem az ilyen mindennapi dolgokat is figyelembe kell vennünk.

- Mit gondol, visszatér még a művészeti életbe?

- Én ezt nem úgy zártam le, hogy örökre. Egész egyszerűen ott, akkor nem éreztem jól magam és kiléptem. El kellett, hogy teljen pár év ahhoz, hogy kitaláljam, milyen módon tudnám a gondolataimat, a kreatívságomat érvényesíteni úgy, hogy közben fejlődni is tudjak. Akkor jött a beton, aminek örülök, nagyon érdekel, nagyon szeretem. Ennek még csak az elején vagyunk, és nagyon sok munka vár még ránk, sőt, a nagyja még hátra van. Úgy érzem, hogy most azért a művészetemet bele tudom ebbe vinni, engem ez jelenleg abszolút kielégít.