Vujity Tvrtko, a megállíthatatlan

Vujity Tvrtko kezdésként egy híradó szerű, vetített összefoglalással felidézte az általa megjárt, minden képzeletet felülmúló és legtöbbször elborzasztó helyszíneket. Azt gondoltuk, hogy innét már semmi sem fog fájni, de a színpadi embernek is kiváló Tvrtko még így is többször kicsalta a könnyeinket, hogy aztán egy kis nevetéssel itassa föl azokat. A rövid jegyzetbe azt írhatnám, hogy szerencsések voltunk, hogy meghallgattuk. Nem a megélt kalandjai, hanem a jórészt általa ránk bízott véleményezésünk miatt. Azért is mert bemutatkozott és ami sejthető volt róla, nem passzítható semmiféle emberi sablonba, pedig ő is az. A javából. A róla szőtt mítoszokat, legendákat elsöpörte és realista képet rajzolt magáról.

A hosszú verzióba kötetnyi dolgot kéne beletuszkolni, de kár lenne. A pergőtűz szerű, soha hasonló tempójú dialógusunkból született interjú írásos változatát viszont szívesen bemutatom. Íme.

Vujity Tvrtko - kifejezetten félős fiú voltam

- Gyermekkorodban is „veszélykereső” voltál, mint a felnőtt korszakodban?

- Egyáltalán nem, véletlenül kerültem bele a háborúba, amikor körbezártak egy városban. Sőt, kifejezetten félős fiú voltam és vagyok most is. Például nagyon-nagyon tudok félni a fogorvosi székben az injekció előtt. Tehát a hős, háborús riporter mítosza omoljon össze a mikrofonod előtt azonnal! -ondta mosolyogva.

- Mi kellett ahhoz, hogy később már minden elrettentő dologgal szembe tudjál nézni?

- Az elhivatottság, mert mindig tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, és ez az volt, hogy másokon tudjak segíteni. És, ha megnézed az előadást, látni és érezni fogod, hogy miért mondtam ezt! 

- Van egy küldetéstudatod?

- Abszolút mértékben van. És, ez a küldetéstudat, ha így használod, akkor nem különbözik sokkal a másétól, akár a tiédtől sem. Boldognak lenni és másokat azzá tenni. De az én küldetéstudatom, ha mondhatok ilyet, hogy rengeteg olyan helyen jártam és láttam olyan dolgokat, amiket másnak nem volt alkalma. Tehát, had legyek ma este a dunaföldváriak szeme és a füle. 

- Kritikusan nézed a világot. Nem csak a szépen csillogó dolgokat veszed észre. Rászorul a szigorú vizsgálatra?

- Hát hogyne! Ha nem tudod, hogy mit rejt a környezeted az nagy baj. Én soha nem a veszélyt kerestem, hanem azokat a hétköznapi hősöket, akik a veszélyben tudtak segíteni másoknak. Ha van küldetésem, akkor az - ez. 

- Könnyen megtalálod az utat hozzájuk?

- Remélem, hogy igen. Van akihez nagyon könnyen, máshoz pedig sokkal nehezebben. Minden zárhoz kell egy kulcs és remélem, hogy nagy kulcscsomóm van. 

- Bejárod a világot. Van kedvenc területed Magyarországon kívül, amire azt mondanád, hogy „na ez nekem való!” ?

- Azt kell neked mondjam, hogy a világ százharminc országában, rengeteg helyen voltam, de mindenhonnan ki tudok emelni valamit. Hogy, ha most Dunaföldvárról beszélünk, akkor mindenképpen a baracsi halászcsárdát, aminek szerintem nincsen párja. Ezt egy „millió egy helyen” le is nyilatkoztam, tehát nem az udvariasságból mondom. Még az autópálya nélküli időszakban rengetegszer mentem el mellette, ahogy Földvár mellett is, de egy jó ételre hozzájuk gyakran betértem. Hawaii-on irdatlan jó volt, mert az Aloha birodalmában, ami számomra maga a csoda, legalább tíz évet fiatalodtam. Szerettem a mókusokkal játszani és más kellemes dolgok miatt is. Nyilván a számomra mindennek az alfája és az omegája pedig Pécs, ahol születtem. Tehát mindenről eszembe jut valami, hogy miért jó?! Ha Hajdúszoboszló, akkor nyilván tudod, hogy miről beszélek: a termálvízről. Harkányban szintén. Villány pedig a vörösbor. Tehát végigtudom sorolni az egész világot, de mindenhonnan kiemelem azt, ami nekem tetszik!

- Volt már úgy, hogy csalódás ért? Valamit nagy szívvel be akartál mutatni, aztán úgy érezted, hogy nem voltak rá vevők az emberek?

- Talán ilyen nem, de olyan már igen, hogy csalódást okozott nekem riportalany (ha mondhatom így: főszereplő). De lehet, hogy én is okoztam másnak azt, csak én mondjuk nem akartam. Nyilván voltak keserédes dolgok, de abból is inkább tanultam. 

- Egy fiatal ember ül előttem. Hitelen nem is tudnám megmondani, hogy mennyi idős vagy, de annak látlak. Azt mondtad, hogy tanultál a megélt szituációkból. Te is a „jó pap holtig tanul” típusú ember vagy? 

- Abszolút mértékben. Na én vagyok a szénbányász, aki még akkor is túr lefelé, amikor a magyarországi bányákat már bezárták. 

- Megállíthatatlannak látlak. Ezt elhatároztad, hogy ilyen légy, vagy van benned egy furcsa motor, ami ilyen könyörtelenül hajt téged?

- Egész életemben csak olyan dolgokat csinálok, amik érdekelnek. Soha semmi olyat nem csináltam, amik nem érdekeltek. 

- Unatkoztál valaha?

- Nem. Én egyébként vagyok úgy, hogy imádok unatkozni, és ha nagyon akarok, akkor jól tudom azt is csinálni.

- El tudod képzelni, hogy bejelented: „Gyerekek, most az következik, és nem fogok alatta dolgozni”?

- Nem. Ilyen nincs. Én ma sem dolgozom! Hát ez nem munka. Nekem nem szakmám van, hanem hivatásom. Aki a kettő közti különbséget megérti, az pontosan tudja, hogy az én életem egy fajta szabadság. Erre mondtam neked, hogy csak olyan dolgokat csináltam, ami érdekelt, vagy engem épített.

- Nagyon sokszor megírod a magadét egy könyvben és sok minden alapján elképzelheted, hogy mit gondoltak róla az azt olvasók. A kritika egy más történet. Most viszont perceken belül a színpadra lépsz és élő emberek néznek vissza rád a nézőtérről. Minden mondatodra láthatod, megélheted a reakciójukat. Ez jó dolog neked? Ebből építkezel?

- Ez a legjobb visszajelzés nekem. Nagyon fontos megélni és megérteni azt. Abszolút mértékben építkezhetek belőle!

- Mi lesz, ha közben elkezdenek beszélgetni egymással?

- Nem fognak. Meglátod, nem fognak!

Varázslatot láttam? 

Bár Vujity Tvrtko lehet, hogy tiltakozna ellene, de egy varázslatot láttam. A közönséget biztos kézzel, de nem bántóan tartotta a kezében. Félelmetesen pontos dramaturgiával osztotta be az időnket. Nem hatásvadász módon, hanem fölszabadításként engedte, hogy elfogyjon körülöttünk a levegő, és az elmondott, felidézett elképesztő drámai pillanatokat megélve néhány szégyellős könnycseppel könnyítsünk a lelkünkön. Majd egy mesteri fordulattal egy kis derűt csöppentett a szívünkbe, hogy könnyebben megértsük az előbbi rettenetes távlatokat és lassan elhiggyük, hogy ha nyitottak vagyunk megérteni az általa bemutatott részeit a világnak, akkor tényleg lehet, hogy jó emberek lehetünk. Most amikor már messze jár, jön el a mi időnk, hogy az ő hatására és fölszabadítása nyomán is aszerint, jó emberek módján tegyünk a dolgunkat...

Vujity Tvrtko Dunaújvárosban is tart előadást november 25-én este hét órakor a moziban.