Halhatatlan retikülök

Kukkantsanak csak bele a táskámba! Szavamra, mint aki evakuálásra készül, hurcolok magammal minden szükségeset, csupa hasznos holmit, az eldobható esőkabáttól a mindentudó zsebkésen át az életmentő spray-ig. Ez egy dolog, mondhatnánk a trendi szlenggel, kinek mi köze hozzá. Csakhogy, elárulhatom: minden retikül egyforma! Az én táskám az én magánügyem persze, de a sok egyforma tartalmú retikül már-már egyetemes jelentéssel bír, vagyis az már közös magánügyünk.

Nosza, akkor turkáljunk! Van itt papír zsebkendő, mindenféle gyógyszer, illatos tisztítókendő, fertőtlenítő zselé, parányi csavarhúzó, színes polaroid kép a családról. Figyelnek? Zsebkendő, gyógyszer, fénykép. Mintha a modern világ dzsungelharcosai lennénk, mindig minden kéznél van. Ez persze érthető, hiszen igyekszünk praktikusan egyszerűsíteni mindennapjainkat. A gondtalanság ma az életeszmény, a komfortos kényelem az ideál. Berendezkedtünk rá, hozzáidomítottuk az életünket.

Gondolják csak el: reggel azonnal oldódó porból készítjük a kakaót, a kávét neszkávéból főzzük, délben fix, hogy zacskós levest eszünk, vacsorára mikróban sül a konyhakész pulykamell. Kapszulányi boldogságmorzsa segít jókedvre derülni, szintetikus koncentrátum összpontosítani, vagy épp elaludni. Drazséba préselt vitaminkoktélt szopogatunk, fülhallgatónkból duruzsol a relaxációs ellazulás, és egérkattintással varázsolunk magunknak játszópajtást a számítógépen.

Milyen praktikus ez a világ! Amíg a leveskockáról, vagy az eldobható papír zsebkendőről van szó, addig nincs nagy baj, hiszen a hasznos holmik segítenek, mankók könnyebbé tenni életünket. Gondoskodni akarunk, nehogy megsérüljön kényelmünk, nehogy megrepedezzenek gondolataink, csonkák legyenek reagálásaink, visszametszettek viszonyaink. De amikor az eszköz kiesik a kezünkből, amikor mankónk vezet, hatalmába kerít és ural minket, az a valódi, újévezredi színtiszta rabszolgaság. Tablettanyugalom, bogyójókedv, és garantált a következmény: a nap huszonnégy órájában konzervált a megfelelő hangulat. Csoda hát, hogy idővel a tünetet nézzük oknak?

Elgondolkodtató – de játszásiból töprengjünk el rajta –, hogy tudnánk-e még egyáltalán koncentrátumok, pótszerek, okoskütyük, mankók – és retikülök – nélkül élni? Gond-e, ha elázunk a szeptemberi langyos záporban? Nagy baj-e, ha álmatlanul telik el egy éjszaka? Mi történne, ha a pillanatnyi aratás helyett megszenvednénk a sikert? Kevesebbet érnénk-e, ha tenyésztett divat helyett pusztán az értékállóság lenne számunkra a mérvadó? S megsérülnénk-e, ha tünékeny, viharos érzelmeink felett a verítékes, de termékeny gondolat győzne?

E keserű szükségben fogant kérdésekre – így vagy úgy – naponta felelünk. Idővel a jó válaszok is megszületnek bennünk. Idővel. Amikor belátjuk, hogy a pillanat a polaroid képen sem marad örök, és a lélek számára a kapszulák sem nyújtanak egérutat.

Ó! Ami pedig az eldobható esőkabátot illeti, mi van, ha kiderül végül, hogy ez a mi mostani életünk mégsem egyszer használatos?

Konzervált a megfelelő hangulat