Reménysugár adósoknak: állami támogatás komoly feltételekkel

- A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján kezdődött országunk első adósságkezelési szolgáltatása, amely csupán pénzbeli juttatással próbálta meg mérsékelni a lakosság felhalmozódó banki, közüzemi és egyéb hátralékait - tudjuk meg Belláné Szűcs Évától, a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat adósságkezelési tanácsadójától.

- Ez a program azonban csupán pénzt nyújtott a bajbajutottaknak, tanácsadást nem. Pedig egy sok százezer forintos tartozás nem magától halmozódik fel: rossz pénzkezelési döntések sora vezethet a tarthatatlanság állapotáig. Olyan döntések, amelyekre ha senki sem hívja fel a figyelmet, támogatás ide vagy oda, újra elkövetik az emberek - állítja a szakember. 2004-ben azonban az állam újragondolta a programot.

- Adósságkezelési tanácsadáson kellett résztvenniük azoknak, akik részesülni szerettek volna az akkor még 266 (ma már közel 400) ezer forintos állami adósságcsökkentő támogatásban - mondja Belláné. Mellette Várai Györgyné Ildikó ül, aki az első rászorulók között vette igénybe a régi-új állami támogatást.

- Sokan azt gondolják, hogy akik tartozást halmoznak fel, azok törvényszerűen valamiféle naplopó senkiháziak. De tudják, a férjemmel nem elszórjuk a havi betevőnket. Ellenkezőleg: minden egyes megkeresett petákunkat arra fordítjuk, hogy három gyermekünk szájába ehető falatot, kezébe pedig egy versenyképes szakmát adjunk, lehetőleg azt, amelyre igazán vágynak. Ez azonban nem is olyan könnyű feladat akkor, ha a sok évvel ezelőtt még teljesíthető, ám mostanra fizethetetlenné duzzadt lakáshitel befizetése után választanunk kell: a távfűtés és a közös költség sok számjegyű sárga csekkjeit fizessük ki, vagy inkább a gyerekek gyomrának korgását némítsuk el. Ez számunkra nem volt kérdés... Ám 2006 elején végrehajtási felszólítás érkezett a munkahelyemre. Kétségbeestem... - emlékezik vissza Várainé, aki öt esztendővel ezelőtt, egy baráti jótanácsra hallgatva kereste fel az Útkeresés Segítő Szolgálat adósságkezelési tanácsadóit.

A pénzügyi kilátástalanság határvidékére sodródott Várai család 2006-ban került Belláné Szűcs Éva adósságkezelő szárnyai alá, s azóta - többé-kevésbé - sikerült rendezniük rezsi- és közös költség tartozásukat. Szerencsések... A programba kerüléshez ugyanis nagyon komoly feltételeknek kell megfelelnie a jelentkezőknek.

- A hatályos jogszabályok szerint csak azok vehetik igénybe a program nyújtotta lehetőségeket, akiknél az egy főre jutó havi jövedelem legfeljebb nettó 57 ezer forint. Bejelentett dunaújvárosi lakcímmel rendelkeznek, legfeljebb hat hónap alatt halmozták fel a legalább 50, de maximum 400 ezer forintos tartozásukat, s a háztartásban legalább egyvalaki munkabérrel rendelkezik - mondja a tanácsadó, aki leszögezi:

- Lehetőségről, és nem pedig biztos megoldásról van szó! A 400 ezer forintos tartozásnak csupán a háromnegyedét vállalja magára az állam, a fennmaradó egynegyedet az adósnak kell valahogyan kiszorítania kevéske bevételeiből. Minderre legfeljebb másfél év áll rendelkezésére: ez a programban eltölthető maximális idő. Azt, hogy a jelentkezők a megszabott keretek között képesek-e teljesíteni fizetési kötelezettségüket, egy három hónapos, diskurzusokkal teli előgondozási időszak alatt állapítjuk meg. Az emberek nem szívesen beszélnek pénztárcájukról, de - mondja a szakember - fontos, hogy baráti viszonyt alakítsunk ki a rászorulókkal.

- Ha leomlik köztünk a fal, nem csupán az anyagi helyzetükön tudunk segíteni, a pénzügyi válságban felőrölt lelküknek is vigaszt tudunk nyújtani. Sőt... Azoknak, akik ellen már bírósági és/vagy végrehajtási eljárás indult, moratóriumot kérhetünk, vagyis az adósokkal szemben kezdeményezett eljárást le tudjuk állítani - emeli ki a tanácsadó, aki végezetül hozzáteszi:

- Ildikóék példája nem egyedi eset, és nem is a jéghegy csúcsa. Az első években jórészt azokkal a családokkal kellett foglalkoznunk, ahol egyik-másik eltartó elveszítette állását. Ám reményvesztett ügyfeleink köre 2008 után kibővült: a válság miatt egyre több olyan családnak lenne szüksége programunkra, ahol mindkét szülő dolgozik. Még inkább elkeserítő, hogy sok esetben egy vagy többdiplomás emberekről van szó. Dunaújvárosban a programban csupán hetvenen vehetnek részt. Pedig elbírálóként pontosan tudom: a rászoruló jelentkezők köre ennél jóval szélesebb...

 Egy cipő az ágy mellett

Vannak olyan emberek, akik krónikus munkakerülésük és naplopkodásuk miatt kerülnek a pénzügyi vesztett helyzetek „szégyenlistájára”. Ám mi, a program résztvevői, az adósok tudjuk: az elmúlt években elsősorban nem miattuk duzzadt oly´ terebélyesre az adósok népes tábora. A bajbajutottak között egyre több az olyan család, ahol a felnőttek több állást vállalva, egészségüket is sutba dobva igyekeznek megteremteni maguknak és gyermekeiknek az életben maradáshoz szükséges napi jussot. Lélekpróbáló feladat, de ez még valahogyan elvisel- hető. Az azonban már igazán meggyötri és összetöri az embert, amikor a megfelelő állami szerv képviselőjének takarót fellebbentve kell bizonyítanunk méltányossági igényünket: az ágyhoz kötött, cukorbeteg, jócskán a nyolcvanas éveit taposó, nyomorék nagypapa után jár az a minimális, ám oly´ sokat jelentő ápolási támogatás. Mert látja?! A papának tényleg hiányzik az egyik lába...
Egy adós  

 Szerintem – Újságírói jegyzet

Ha már az előző kormány meghozta volna a hiteleseket mentő intézkedéseket, akkor is késő lenne: azok a testi-lelki károk, amiket az érintettek elszenvedtek, alighanem feledtethetetlenek maradnak. S ebben a politikusok csak úgy szerepelnek, mint önhibájukon kívül keletkezett társadalmi problémák megoldásában segédkező emberek. Ezeket a lakossági hiteleket nem ők vették fel... Vitatkozhatunk, hogy hibáztathatók- e azok, akik erejüket meghaladónak bizonyuló kölcsönökbe merültek? Baj-e, hogy próbáltak a meglévőnél jobb (így is sokszor épp csak elemi) életkörülményeket teremteni maguknak, s főleg utódaiknak? Vagy tűrniük kellett volna? Vitatkozhatunk, de hát úgysem tudunk bölcset mondani. Nagyanyáink világlátása, hogy adósságot nem vállalunk, kölcsön nem veszünk, addig nyújtózunk, ameddig a takarónk ér, ma már nem feltétlenül érvényes. Sajnos. Annyi biztos csak, hogy ez a probléma mára társadalmi méretűvé nőtt, s a politikának akkor is foglalkoznia kellene vele, ha az alkotmányban nem lenne lakhatási jog. Élhetési jog: az van!

Pekarek János