Kellemes az ősökre emlékezni....

Csendes, rendkívül művelt, sziporkázó humorral megáldott egyéniség. Iváncsán született, és egész életében ott élt. Ott tanított, amíg pár évvel ezelőtt nyugdíjba nem ment. Mindent tud a falujáról, no persze nem a pletykákról, a jó vagy rosszindulatú pusmogásokról van szó! A helytörténeti gyűjteményt kezeli. Azt a gyűjtő és rendszerező munkát folytatja, amit még az édesapja, Fűrész Gyula iskolaigazgató kezdett el az 1960-as évek végén. Nem időnként leporolni, tovább fejleszteni szeretné az apai örökséget. Csak hallgatni kell, és lenyűgöző elbeszéléséből az ember maga előtt látja a település határában megtalált urnasírokat, a római kori őrtornyot a limes mentén, az Árpád kori templomot, a későbbi korok, vagy huszadik századi történelem bármely fontos mozzanatát, tárgyi emlékét. Egy mozdulat, és előveszi a helyi régészeti lelőhelyek térképét, a népi kultúra használati tárgyait, az '56-os események, vagy a rendszerváltás dokumentumait. Kézbe adja, és bemutatja a különös gonddal összegyűjtött és rendszerezett emlékeket.

A kis települések önazonosságának keresése értékerősítő, és egyúttal fontos közéleti szerepet is betölt, bár ez manapság nem mindenhol és nem mindenkinek fontos. A rendszerváltást követő néhány évben sokan kezdtek történelmi kutató, feltáró munkába. Voltak, akik magángyűjtemények összeállításához, családfák kutatásába fogtak, aztán ennek leáldozott az ideje. Nyíltak tájházak, helytörténeti gyűjtemények, de mint mindent, ezt is elérte a vég: a nagy lelkesedés egyszer csak alábbhagyott. Más értékek lettek fontosok. A kis tájházak vagy megszűntek, vagy gazdátlanul porosodnak. Nem találnak fenntartót, nincs funkciójuk, nem érdeklik a kutyát sem. Ha az arra járó idegen netán megáll, és meg szeretné tekinteni, legfeljebb egy telefonszámot talál az ajtón, hogy kit kell felhívni, aki kinyitja az ajtót. Kevesen vesződnek vele, inkább tovább hajtanak. Szerencsére, Iváncsán másképp áll a helyzet. Egy ilyen gyűjteménynek alkalmasint nagyon gyakorlatias haszna is van: a téesz megszűnéskor ideömlesztett iratok átböngészésével segíteni lehetett szolgálati idő igazolásánál több, volt téesz tagnak.

Bircsák Lajosné édesapja után éppen húsz évvel szintén Iváncsa díszpolgára lett. Amikor a szülőfalu megdicséri az embert, mondja meghatottan, az olyan, mint amikor az édesanyád megsimogat Fotó: Zs. E.

Éva néni, apai örökségét komolyan véve, kitartóan és nagy szeretettel gondozza a rábízottakat. Aki alkalmas, az köteles is idézi, talán Németh Lászlótól. Apa és lánya munkásságának köszönhetően a településen élők megbecsülik a múltjuk relikviáit. Sokan hoznak fényképeket, családi leveleket, tárgyakat, régiségeket a gyűjteménybe. Másokkal ellentétben, az iváncsaiak kikérik a gyűjtemény vezetőjének véleményét, mielőtt a tűzbe vagy szemétbe dobnák az ismeretlen elődöktől rájuk maradt holmikat.

Éva néni kiállításokká formálja azokat a különféle ünnepekhez, valamint évfordulókhoz kapcsolódóan: nemrég az első világháborúról szólt a bemutató, majd az '56-os forradalom évfordulójára rendezte össze az anyagokat. Igyekszik élővé tenni a múltat, a hagyományokat. Különös szerencsének tartja, hogy ebben a polgármester asszony is partner. Kéri, igényli a szakértelmet, még a polgármesteri köszöntőjében is felhívja az olvasó figyelmét a helytörténeti gyűjtemény meglátogatására.

Idén, édesapja után éppen 20 évvel Éva néni is a falu díszpolgára lett. Amikor a szülőfalu megdicséri az embert, mondja meghatottan, az olyan, mint amikor az édesanyád megsimogat. Lelkesen kutat és gyűjt tovább. Szeretne mindent leírni, közreadni, amit tud, de legalábbis rendszerezni a meglévő anyagokat. Vannak más, nem tőle függően megvalósítható tervei is: a szomszédos jegyzői lakás megvásárlása, ami sokat enyhítene a gyűjtemény zsúfoltságán. Lehetne bemutató termeket, kiscsoportos foglalkozásokra alkalmas tereket kialakítani, ahol az iskolásokkal, óvodásokkal rendhagyó történelem órákat lehetne tartani. Ilyeneket már eddig is szervezett, és tapasztalatból tudja, mennyivel másabb hatású egy olyan óra, ahol kézbe lehet venni, de legalább közelről meg lehet nézni egy őskori kőbaltát, mert itt ilyen is van ám! Tárgyak, emlékek között kellemes az ősökre emlékezni, ha az ember egynek tudja magát velük, és tudja magáról, hogy mindenkor az ő szellemükben cselekedett" - mondja Thomas Mann.

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.