Formula–1

2023.08.18. 20:08

Massa szerint elcsalták a világbajnoki címét, Ecclestone nem emlékszik semmire

Bernie Ecclestone és az FIA akkori elnöke, Max Mosley már az idény vége előtt tudhatott a szingapúri „Crashgate”-ről, miszerint a Renault pilótája, Nelson Piquet állítólag szándékosan okozott balesetet, hogy a csapattársa, Fernando Alonso megnyerhesse a szingapúri futamot – idézi fel az Origóra hivatkozva a Mandiner.

MW

Felipe Massa a Williams pilótájaként 2016-ban. A világbajnoki cím megszerzéséhez 2008-ban, ferraris időszakában járt a legközelebb

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Valdrin Xhemaj

Felipe Massa jogi csapata levelet küldött a brazil autóversenyzőnek, melyben tudatták vele, 

értesítést küldtek a Nemzetközi Automobil Szövetségnek és a Forma–1-nek arról, hogy pert fognak indítani az állítólagos „összeesküvés” miatt, amely aláásta a pilóta bajnoki esélyeit

 – írja az Origó. A Ferrari korábbi versenyzője sokkolta a közvéleményt, amikor bejelentette, felül akarja vizsgálni, milyen lehetőségei vannak a 2008-as idény végeredményének megváltoztatására, miután kiderült, Bernie Ecclestone és az FIA akkori elnöke, Max Mosley már az idény vége előtt tudott a szingapúri „Crashgate”-ről, miszerint 

a Renault pilótája, Nelson Piquet állítólag szándékosan okozott balesetet, hogy a csapattársa, Fernando Alonso a körülményeket kihasználva megnyerhesse a szingapúri futamot, de a nagyobb botrány elkerülése érdekében inkább hallgattak róla.

Korábban Felipe Massa haladt az élen, de a brazil hibázott a boxban a nagy kapkodás közepette, magával vitte a tankolásnál használt benzincsövet,

amit nagy nehezen tudtak csak leszedni az autóról, végül pedig nem sikerült pontokat szereznie.

Az Origó újabb cikke a Reutersre hivatkozik, a hírügynökség most azt idézte Ecclestone-tól, hogy már nem emlékszik ilyesmire.

Arra sem emlékszem, hogy nyilatkoztam ezzel kapcsolatban

 – mondta a 92 éves Ecclestone, a Forma1 korábbi teljhatalmú ura, akit állítólag még nem kerestek meg jogi képviselők egyik oldalról sem.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában