Politikai furkósbot

2024.07.24. 15:10

Alapjogokért Központ: a jogállamisági jelentés a pénzügyi zsarolás eszközévé vált

Az Európai Bizottság nem tanult az elmúlt öt év tapasztalataiból – mondta az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója szerdán Budapesten.

MW

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottságnak az Európai Néppárt (EPP) által jelölt eddigi elnöke az újraválasztása után az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. július 18-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ronald Wittek

Kovács Attila úgy fogalmazott: nagyon jól nyomon követhető, hogy a jogállamisági jelentés mint eszköz a tagállamok „megregulázásává” alakult az elmúlt évek során.

„Az Európai Bizottság nem tanult az elmúlt öt év tapasztalataiból, a jogállamisági jelentés továbbra is egy politikai furkósbot” – jelentette ki, megjegyezve: amelyik tagállam a saját szuverén nemzeti érdekeiért áll ki a brüsszeli vitákban, annak sorsa a megbélyegzés.

A jelentés 2020 óta a jogi síkról politikaira, majd az ideológiai síkra mozdult, és felfogásbeli különbségek miatt állított pellengérre bizonyos tagállamokat – magyarázta, hozzátéve: az Európai Bizottság erre hivatkozva tartja vissza a Magyarországnak járó, több milliárd eurós uniós forrásokat.

Kovács Attila ismertette, hogy a Magyarországról frissen kiadott jogállamisági jelentés megállapításai szerint hazánkban „volt előrelépés” a korrupció, a fékek-egyensúlyok, a médiapluralizmus és az igazságszolgáltatás terén, de „még mindig nem kielégítő a helyzet”. A jelentés így továbbra is azt javasolja, hogy függesszék fel a Magyarországnak járó forrásokat – mutatott rá.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a júniusi európai parlamenti választáson a polgárok nagyon jelentős része a változásra szavazott. Mint mondta, jelentősen megugrott a jobboldali, konzervatív, szuverenista, nemzeti pártokra adott szavazatok száma, a választói hatalomgyakorlásból azonban ennek ellenére, továbbra is kiszorítják a jobboldalt.

A választópolgárok „szeretnék egy kicsit jobbra kormányozni Európa szekerét”, de a brüsszeli vezetés „partvonalra szorítja” azt a mintegy 20 millió szavazót, akik a jobboldali erőket támogatták – mondta.

Kovács Attila kitért az „uniós tagságért sorban álló Ukrajna barátságtalan húzására” is, jelezve: az ukrán vezetés részéről egyoldalú zsarolás, hogy megakadályozzák az orosz olaj áramlását a környező országokba.

Hangsúlyozta: az orosz olaj áramlásának akadályozása nem segíti Ukrajna európai integrációját. Ez a lépés uniós érdekeket, szerződéseket is sért. Ezzel együtt az energiaellátás minden érintett országban biztosított, de ha ebből fakadóan árnövekedés lesz, azért az ukrán vezetés lesz a felelős – mutatott rá.

Az igazgató szavai szerint „államférfiúi tett volt” Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy az EU soros elnökségének átvételét követően Kijevbe vezetett az első útja.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság a napokban emlékeztette Magyarországot a tartozása befizetésére, Kovács Attila kiemelte: az uniós vezetőknek inkább a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárására kellene koncentrálniuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában