EPC-csúcs

2024.07.18. 22:19

Az Európai Politikai Közösség következő csúcstalálkozóját Magyarország rendezi

Az Európai Politikai Közösség (EPC) következő csúcstalálkozóját Magyarország rendezi – jelentette be a csütörtökön tartott angliai EPC-csúcs záró sajtóértekezletén Sir Keir Starmer brit miniszterelnök.

MW

Az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozójára érkező Orbán Viktor miniszterelnököt (b) fogadja Keir Starmer brit miniszterelnök

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Londontól száz kilométerre északnyugatra lévő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában rendezett egynapos EPC-csúcsértekezleten – amelyen 46 ország vett részt – a két fő témakör Ukrajna további támogatása, illetve az illegális bevándorlás elleni közös fellépés volt.

Starmer a találkozó utáni sajtótájékoztatóján elmondta:

egyetértés született arról, hogy az illegális bevándorlást a probléma forrásánál kell kezelni. Ennek jegyében London 84 millió font (39 milliárd forint) értékű humanitárius programot indít Afrikában és a Közel-Keleten.

A brit kormányfő bejelentette azt is, hogy a következő EPC-csúcstalálkozókat az idén Magyarországon, illetve jövőre Albániában és Dániában rendezik.

A csütörtöki angliai EPC-találkozóról szólva Starmer elmondta: Ukrajna nemcsak saját népéért, hanem az európai népért, a szabadságért, a demokráciáért, a jogállamiságért is harcol. „Éppen ezért a mi biztonságunk Ukrajnában kezdődik” – fogalmazott a munkáspárti brit miniszterelnök.

Kijelentette: mindezek alapján az EPC-csúcsértekezlet résztvevői ismét ígéretet tettek a rendezvényen jelenlévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra, hogy mindaddig folytatják Ukrajna támogatását, amíg erre szükség van.

Együttműködés az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen

Keir Starmer szerint döntés született arról is, hogy

Nagy-Britannia elmélyíti az Európai Unióval folytatott együttműködését a védelem, a biztonság és az illegális bevándorlás területén.

Úgy fogalmazott: amikor az angol-walesi főügyészség igazgatója volt, személyesen tapasztalta, hogy a határokon átnyúló együttműködéssel terrorszervezetek felszámolása és terroristák felelősségre vonása is lehetővé válik. „Egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ugyanez nem lehetséges a migrációra épülő szervezett bűnözéssel szemben” – mondta a brit kormányfő.

Hozzátette: a két héttel ezelőtti nagy-britanniai parlamenti választások után megalakult munkáspárti kormány „nem fogja szemfényvesztő ötletekre költeni” az adófizetők pénzét.

Keir Starmer ezzel arra utalt, hogy a Labour-kabinet egyik első intézkedéseként törölte az illegálisan Nagy-Britanniába érkező menedékkérők ruandai áttelepítési tervét, amelyet a Konzervatív Párt vezette előző kormány kezdeményezett.

Erről a programról a Boris Johnson vezette akkori tory kormány kötött államközi szerződést 2022-ben a közép-afrikai országgal, de a jogi és parlamenti csatározások miatt az áttelepítések nem indultak el a július 4-i nagy-britanniai parlamenti választásig, amelyen a Konzervatív Párt súlyos vereséget szenvedett.

Sir Keir Starmer már első munkanapján bejelentette, hogy kormánya a ruandai programra szánt pénzt az embercsempészek elleni fellépésre összpontosító, terrorellenes módszereket alkalmazó új határbiztonsági parancsnokság létrehozására fordítja.

A csütörtöki EPC-csúcstalálkozót záró sajtóértekezletén a brit kormányfő elmondta: a rendezvényen is konszenzus született arról, hogy az illegális bevándorlás elleni fellépést az embercsempész bandákra kell összpontosítani.

Szóba került az amerikai elnökválasztás is

Arra a kérdésre, hogy aggasztják-e az amerikai republikánus alelnökjelölt, James David Vance által az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatással szemben megfogalmazott „szókimondó bírálatok”, Keir Starmer úgy válaszolt: nem kívánja „megelőlegezni” az amerikai elnökválasztás eredményét, de bárki győzzön is a novemberi választáson, a szövetséges országok folytatják vele az együttműködést.

Hozzátette: a különleges brit-amerikai viszonyrendszer nagyon nehéz körülmények közepette kovácsolódott, és nagyon hosszú ideje kitart.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia hajlandó lenne-e „nukleáris védőpajzsot tartani Európa fölé”, ha „a NATO-val szemben szkeptikus” Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, Keir Starmer kijelentette: a munkáspárti brit kormány elkötelezte magát az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás fenntartása mellett, és „éppen védelmi kapacitásának nukleáris eleme miatt” már most is egyedi módon járul hozzá Európa biztonságához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában