Hitelességi válságban van

2024.08.15. 15:09

Magyar Péter a figyelemeltereléssel próbál „kárt menteni”

Magyar Péter akciói politikai indíttatásúak, és nem a konkrét témáról szólnak, hanem a figyelemelterelésről – mondta a Magyar Nemzetnek Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója.

MW

A közvélemény-kutatások is jelzik, hogy visszatetszést keltenek Magyar Péternek az ügyei

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Boros Bánk Levente kifejtette: Magyar Péternek azért van szüksége a figyelemelterelésre, mert folyamatos hitelességi válságban van, sokadszorra mondott saját magának ellent és cselekedett másképp, mint amit korábban megígért, akár a saját választóinak is.

Azonban már a színre lépése legelső pillanatától kezdve világossá vált az, hogy az ígéreteit nem teljesíti. Éppen az ellenkezőjét teszi, mint amit korábban állított

– emlékeztetett az igazgató, majd hozzátette: a sorozatos botrányai sem vetnek rá jó fényt, amelyek hosszú távon biztosan nem lesznek kifizetődők neki.

Boros Bánk Levente szerint a Tisza Párt elnöke mindezek miatt a terelésbe menekül. 

Olyan témákat próbál előhozni, amivel szerinte elfeledtetheti az őrá vonatkozó kellemetlen témákat. A neki nem tetsző kérdéseket sosem válaszolta meg, és általában vádaskodással reagál, most pedig ezekkel a különböző, figyelemfelkeltő akciókkal próbál kárt menteni

 – magyarázta.

A szakértő rámutatott, hogy a hitelességi válságot már közvélemény-kutatási adatok is alátámasztják, az emberek többsége helyteleníti, amit a Tisza Párt elnöke tesz. 

A teljes cikket ITT tudja elolvasni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában