Illegális bevándorlás

2024.08.17. 08:59

Veszélyesebbé vált az európai vasúti közlekedés, a legtöbb bűncselekményt migránsok követik el

Az idei év első felében az állomásokon elkövetett 13 543 erőszakos bűncselekmény mintegy felét – ez közel 27 százalékkal több, mint két évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban – külföldi állampolgárok követték el – hívta fel a figyelmet a NiUS német médiaszervezet.

MW

Az illegális migránsok a szövetségi rendőrség járművében ülnek, miután elfogták őket

Forrás: AFP

Fotó: Daniel Karmann

A nem német gyanúsítottak különösen felülreprezentáltak a pályaudvarokon elkövetett szexuális bűncselekményekben, amelyek 59 százalékát német útlevéllel nem rendelkező személyek követték el

– hívja fel rá a figyelmet a The European Conservative.

A londoni hatóságok próbálják szépíteni a képet. A brit közlekedési rendőrség szerint a nők és lányok elleni erőszakos támadások több mint 50 százalékos növekedése az ország vasútállomásain, a bűncselekmények nagyobb mértékű bejelentésének következménye – írja a V4NA.

A brit vasúti bűncselekményekről szóló jelentésekből hiányoznak az elkövetőkre vonatkozó információk is, ami valószínűleg még nagyobb súlyt ad Robert Jenrick volt bevándorlási miniszter és tory vezetésre pályázó Robert Jenrick kampányának, amely a migránsbűnözési adatok közzétételét szorgalmazza.

Az Oxfordi Egyetem Migrációs Megfigyelőközpontja az év elején szintén arra panaszkodott, hogy a külföldi állampolgárok által elkövetett bűncselekményekre vonatkozó hivatalos adatok „nagyon korlátozottak”.

A Times által közölt 50 százalékos adat csak a nők elleni erőszakos támadásokra vonatkozik, bár az elmúlt hónapokban számos más, vasúton elkövetett bűncselekményről is érkeztek jelentések.

Az egyik figyelemre méltó támadás februárban történt, amikor egy kurd migráns egy idegent a londoni metrósínekre lökött, mert úgy érezte, hogy „csúnyán nézett” rá. A férfit bűnösnek találták gyilkossági kísérletben.

Az erőszakos bűncselekmények máshol Európában, például Franciaországban és Belgiumban – különösen Brüsszelben – is rendszeresen előfordulnak a metróállomásokon – teszi hozzá a The European Conservative.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában